Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-02 / 40. szám

Tudok egy csodálatos össznépi társasjátékot. Legalább két ember kell hozzá, de mindenki játszhatja, akár egy egész ország is, tehát maximálisan demokratikus, ráadásul teljesen ingyenes, s ami a legjobb, nem kell hozzá abszolúte semmi, még különösebb intelligencia sem, sőt ez utóbbi inkább akadályt jelent egy vérbeli játékos számára. Neve még nincs, de össznépi alapon ezt is kitalálhatjuk. Nekem már volna is egy szerény ötletem, sőt kettő: nevezzük el „ha te így, én úgy” vagy „minden rossz tovább rontható" játéknak, de ez az elnevezés még korántsem végleges, aki jobbat tud, jelentkezhet. A játékszabályokat nem is kellene ismertetnem, újságolvasó, rádióhallgató, tévénéző honfitársaim már betéve tudják, de azért a kezdők kedvéért egy szemléletes példán bemutatom, hogyan is kell játszani. A példát az Uj Szó szeptember 10-ei számából vettem, amelyben dr. Ján Camogursky, a Szlovák Köztársaság kormányának első alelnöke nyilatozik a lap munkatársának. A nyelvtörvény körül zajló vitákkal kapcsolatosan a riporter emlékeztet a második világháború utáni időkre, amikor „nemigen volt tanácsos magyarul megszólalni Szlovákia utcáin". Dr. Carnogursky válasza: „A történelmet nem bolygatni kell, hanem okulni belőle és kegyelettel viseltetni iránta. Ellenkező esetben én is hivatkozhatnék a surányi lövöldözésre, vagy a hajdani Nagy-Magyarországon élő nemzetiségek elmagyarosrtását célzó törekvésekre." Tetszik érteni ? Ugye, hogy nem kell ide bonyolult magyarázat. Nem kell bolygatni, csak egyet bele, egyenesen a közepébe, durr! Mert ha ti ezt mondjátok, akkor mi meg azt mondlevélíró játékosok nem fedik fel kilétüket, így aztán, aki akar, hisz a létezésükben, aki nem akar, nem hisz. De azért jó játék, nem? Ki kellene próbálni. Mondhatom, mert a kibicnek semmi sem drága.

No meg az is jó ebben a játékban, hogy mondhat akárki akármit, sohasem mondhat olyan jót, hogy abból ne lehetne rosszat csinálni. Itt volt például nemrég egy külügyminisztériumi államtitkár, aki rendkívül békülékeny és józan hangon nyilatkozott az egyik legnépszerűbb honi lapnak. A lap szerkesztői — egytől egyik vérbeli játékosok — az újság egyik oldalán korrektül leközölték a nyilatkozatát, a szemközti oldalon pedig egy történész segédletével bebizonyították, hogy mindez csak kófic és szóbeszéd, a külügyes és mindazok, akiknek nevében szólt, valójában nem így gondolják, hanem egészen másként. Rosszul, sőt gonoszul, sanda alamuszisággal. így van, punktum, benne van az újságban fehéren-feketén, lehet rajta csámcsogni, háborogni, lihegve acsarkodni, felfújni, akár mazochista módon kéjelegni is.

Azt hiszem, a játék szervezőinek van egy titkos rémálmuk. Hogy egy szép napon arra ébrednek, nincs többé játék. Az emberek beleuntak, belefáradtak, senki sem akarja folytatni, mert már mindenki csak békességet és kenyeret akar, pacem et panemet panem et circenses helyett. De ez csak rémálom. A valóság a játék. Olyan, mint a régi némafilmekben, ahol sokan üldöznek valakit, s az hirtelen az égre tekint, arcán akkora döbbenettel, hogy mindenki kénytelen ugyanoda tekinteni. Megállnak, bámészkodnak, forgatják a fejüket és közben az üldözött egérutat nyer. így nyer-TÁRSASJÁTÉK

juk. Világos. Ez a játék. Csak az alapszabályt nem szabad elfelejteni. Sohasem szabad valami szépet, jót, megnyugtatót, netán a másik fél számára hízelgőt mondani, mert akkor oda a játék. Pedig játék kell, különösen ebben a mostani idegtépő, bizonytalan időszakban: panem et cirdenses. S ha ez a „pane”, a kenyér drágább is lesz, egyre drágább, a cirkusz ingyenes, ma is, holnap is. Csak a játékosok bírják cérnával.

Az a jó ebben a játékban, hogy végnélkül folytatható, sőt fokozható is. Mondok egy példát. Nemrég szlovák fiatalok állítólag levelet küldtek a Szlovák Nemzeti Tanácsnak és több szerkesztőségnek, amelyben azzal fenyegetőznek, ha nem készül el sürgősen a nyelvtörvény, felgyújtják magukat. A levél névtelen volt, de többes számban íródott. Nem tudom, hányán lehetnek azok, akik készek élő fáklyaként ellobbanni, de van egy javaslatom.

írjon a nyelvtörvényt ellenzők tábora is egy névtelen levelet ugyanezekre a címekre, és közölje, hogy százan vannak, akik hasonló lépésre szánták el magukat, amennyiben a nyelvtörvény érvénybe lép. Ezt is leközlik a lapok, mire megjön a nyelvtörvényt sürgetők levele azzal, hogy ők már százhuszan vannak. És akkor jelentkeznek az ellenzők, hogy ök pedig már száznegyvenen. Folytassam? És az is jó ebben a játékban, hogy névtelenül folyhat. A

nek egérutat a játék irányító is, mert ! amíg a többség „ha te így, én úgy"-ot játszik, ők megmenekülnek. ' Megmenekülnek attól, hogy a valós égető problémák megoldására kényszerüljenek. Mert az sokkal nehezebb, mint játszani. Hát csak játszanak, játszatnak. Meddig?

FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ