Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-02 / 40. szám
Lenni, vagy nem lenni? Tisztelt Olvasóink! Ha rendszeresen olvassák lapunkat, tudják már, hogy megszűnőben van, hiszen hírt adtunk róla. Július vége óta kezünkben van kiadóvállalatunk előzetes felmondása, melyben értesítik szerkesztőségünk minden egyes dolgozóját arról, hogy 1990. december 31-én lapunk megszűnik, ezért ugyanezen a napon szerkesztőségünket feloszlatják. Eddigi lapkiadónk, az egykori nőszövetség jogutódja, a Szlovák Nők Demokratikus Úniója már nem tudja fedezni költségeinket, ezért úgy döntött, a továbbiakban nem adja ki a Nőt. Gazdasági kiadónk, a Zivena számára nem vagyunk „érdekesek", mivel nem termelünk nyereséget, államilag pedig nem térítik meg, sem jóvá nem írják lapunk veszteségeit. Az elmúlt fél esztendőben próbáltunk megoldást találni, hogy ne szűnjön meg ez a lap. Ennek egyetlen feltétele van: nyereségessé kellene válni. Jelenlegi kiadónk erre egyetlen megoldást látott: a drasztikus áremelést. Ez azt jelentené, hogy a lapot önköltségi árán kellene árusítanunk, vagyis legalább hat koronáért. A jövő évtől kezdődően azonban a hat korona sem lenne elegendő, mivel nagymértékben nő a papír ára és megnövekednek a nyomdaköltségek, a lapkészítéssel kapcsolatos rezsi. Várható lapárunk így a jelenlegi három-négyszerese lehetne a legjobb esetben is. Próbálkoztunk példányszámnöveléssel. Kerestük a kapcsolatot külfölddel, a magyarok lakta vidékekkel, a Rákóczi Szövetséggel, mely a Szlovákiából elszármazott magyarokat tömöríti Magyarországon, de próbálkozásaink nem jártak sikerrel. ígéretet kaptunk ugyan Magyarországról egy magánvállalkozástól, de az ígéreten kívül más eredményre mindeddig nem jutottunk. Hazai vállalataink közül úgy tűnt, a Slovart mutat némi érdeklődést lapunk iránt, s főszerkesztőnk tárgyalt a Madách kiadóval, amely esetleg gondozásba venné a Nőt. Könyvkiadónk azonban nincs olyan helyzetben, hogy kockáztasson, csak nyereséges lap kiadását vállalhatja. Pillanatnyilag azonban mindez csak megbeszélések szintjén van, lapunk jövője tehát továbbra is bizonytalan. A másik megoldási lehetőség — hogy a csehszlovákiai magyarság zsebe is jobban bírja — a hozzánk hasonló helyzetben lévő Hét és a Nő összevonásával, pontosabban: egyesülésével egy új, 48 oldalas családi hetilapot indítani, amely jellegében segítene megőrizni mindkét lap eddigi erősségeit. Ennek a lapnak a gazdája a Csemadok kiadóvállalata lenne... Még egy dolog van, ami elgondolkoztat bennünket, mivel az utóbbi időben azt tapasztaltuk, sajtónk helyzetére sokan reagálnak úgy: sajnos, ez van... Korábban hajlamosak voltunk azt hinni, ilyenmértékü „tömeghalár veszélye, mely hazai magyar sajtónkat fenyegeti, nagyobb visszhangot vált ki a magyarságban. Ezen a ponton nem kimondottan rólunk, csak a mi lapunkról, a mi munkahelyünkről van szó, mert munkatársaink zöme még fiatal — életkorátlagunk 33 év —, és legtöbbünknek van más szakmája, felsőfokú képesítése. Sokkal elgondolkodtatóbb azonban az a tény, hogy kisebbségünk szellemi horizontja és tájékoztatása szűkülhet be a lapok megszűnésével, sok olyan problémakör maradhat visszhangtalanul, vagy csak „szájhagyományra" ítélve, aminek jó lenne a nyilvánosság, a közvélemény szinterére kerülnie. A kisebbség sajtója, szellemi-kulturális élete, közoktatása, művelődése kisebbségpolitikai kérdés is; minősíti magát az államot, hogy milyen szinten képes mindezt biztosítani. Illúzióink persze nincsenek, országunk gazdasági lehetőségeivel tisztában vagyunk, és azzal is, hogy a pillanatnyi többségi közhangulat nemigen kedvez annak, hogy az államvezetés nagyobb mértékű támogatást adjon a kisebbségeknek. Minden terhet azonban a kisebbség sem viselhet, hiszen nem is bírja ... Mégis jó lenne — már csak az eljövendő demokrácia érdekében is —, ha a magyarság-orientált pártok és politikai mozgalmak mellett független szervezetek is fenntarthatnának igazán független lapokat, egyet-kettőt legalább, amelyekben tükröződhetnének kisebbségi létünk mindennapjai. Ugyanígy szükség lenne rá, hogy gyermekeink se maradjanak újság nélkül. Az ö lapjaik is teret jelentenek, kibontakozási lehetőséget nekik maguknak, fontosak anyanyelvi iskoláink számára is. És egyáltalán: fontos az anyanyelven írott sajtó anyanyelvűnk fennmaradása, megőrzése szempontjából is. Ha sok sajtótermék megszűnik, vagy csak egy-két lap marad mutatóba, nyelvhasználatunk szükül be vele. A saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, mit jelentett a hazai magyar nyelvű tudományos-ismeretterjesztő lap hiánya. Anyanyelvűnk egy rétege bénult meg miatta; számtalan jó szakember van, aki képtelen magyarul szabatosan beszélni saját szakterületéről... Minden rosszindulatú híreszteléssel ellentétben nekünk, magyaroknak nem azért van elsősorban szükségünk magyar sajtóra, mert nem tudunk csehül, vagy szlovákul, hanem azért, hogy anyanyelvűnket megőrizhessük, hogy sikerrel legyünk képesek ellenállni az asszimilációs nyomásnak, amely idegen nyelvi közegben természetes módon is sürgeti beolvadásunkat. Nehéz kimondani, nehéz megérteni akkor, amikor egyre komolyabb egzisztenciális — megélhetési kérdések megválaszolása előtt állunk, hogy anyanyelvűnk széleskörű használatára, az anyanyelvi iskolára, művelődésre, kultúrára, könyvre, nyomtatott betűre — tehát újságra is — anyanyelvűnk és nemzeti identitásunk megőrzése végett van szükségünk. Nehéz ezt megérteni és megértetni, mivel a nálunk gazdaságilag és demokrácia tekintetében jóval fejlettebb országokban is csak nemrég mondták ki, a nemzeti és etnikai kisebbségeket identitásuk megőrzése érdekében még a települési-telepítési politikának is védenie kell... A sajtó kérdése: közügy (mint annyi minden még). És közérdek. Ezért is gondolkodtat el bennünket, amikor lapunk vagy más lapok helyzetével kapcsolatosan egy-egy külső munkatársunk úgy reagál szavainkra, hogy „de azért az én írásomat még lehozzátok, mielőtt megszűntök" ... Mert olyankor elevenen vág belénk, hogy még mindig nem tudjuk kellőképpen felmérni és felfogni, mit veszítünk minden egyes szellemi-kulturális termékünk megszűnésével. A félreértések elkerülése végett : mi itt ebben a nagy közép-kelet - európai piacosodási eufóriában nem az úgynevezett „régi struktúrák" megszűnését siratjuk, hanem azzal nézünk keményen farkasszemet már jó ideje, hogy nem többségi sajtótermék vagyunk, hanem kisebbségi, ezért lapjainkat nem vásárolják meg tőkeerős nyugati sajtómágnások (mert ráfizetni a boltra ők sem akarnak); hazai mecénásaink pénz híján nem lehetnek, így függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideje létezik-e egy lap, egy cipőben járunk s bizalmas útitársunk a megszűnés veszélye. A SZERKESZTŐSÉG Fotó; Könözsi István nő 3
