Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-23 / 4. szám
KUCKÓ be, mint amikor a megriadt bókahad a vízbe veti magát a partról. — Anyu nem keverte fel rendesen a darát, egy csomón feneklettünk meg — gondolta Zsolti, de nem szólt. Három matróz a grízbe ereszkedett, megpróbálta letolni a darazátonyról a vitorlást. Meg-megcsúsztak, nagyokat nyeltek, három napig nem is kívántak enni, úgy tele lett a pocakjuk. Mikor újra megindult a vitorlás, egyszeriben sötétbarna halak tünedeztek fel a hajó mellett. Zsolti be is vetette a horgát, de nem volt kapás. — Csokihalak — mondta a kapitány. — Már közel vagyunk a tóhoz. Most egy fekete fej bukkant fel a hajó orránál. — Bukfenc! Itt van Bukfenc! — lefedezett Zsolti... Beemelték a kutyust a fedélzetre. A kis puli elnyúlt, mint a rágógumi. Akkora pocakja lett, hogy felállni sem bírt. S végre feltűnt a Csoki-tó. Gyönyörű tejcsoki színe volt, s ínycsiklandóan hullámzott a barna massza. Zsolti megnyalta a száját. Most valami kiemelkedett belőle. Akkora volt, mint egy toronyház. Valami csokiszörny lehetett, s tátott szájjal várta hogy behajózzon gyomrába a kis vitorlás. Már éppen elnyelte volna ... —Zsoltikám! Már megint ábrándozol, s közben kifutott a tejbedara! — hallatszott anyu zsörtölődő hangja. — No, ennek már vége, ehetetlen. Most te is káposztát eszel, vagy éhkoppon maradsz. ÁTÁNYI LÁSZLÓ LANGSTEIN ERZSÉBET ILLUSZTRÁCIÓJA Töltött káposzta lesz ma az ebéd. Zsolti a kanalát se mártja bele, annyira nem kedveli. Neki egy kis tejbedarát habarint anyu. Felteszi a gázra, közben szalad a mosógéphez kiszedni a ruhát. — Vigyázz a darára, Zsoltikám! — szól ki a fürdőszobából. Figyeld, ki ne fusson! Zsolti ül a gáztűzhely mellett, a tej álmosítóan duruzsol, egy pillanat még, s elragadja a kisfiút a képzelet. A dara! Fut, fut a lábasból! Mit is mondok, ömlik, zúdul, mintha vízesés lenne. Ki a konyhából, végig a folyosón, be a szobába, s nagy lendülettel le a hatodik emeletről. Folyamként végig az utcán, ömlik, fékezhetetlenül a megduzzadt ár. A szobából magával ragadja bútorokat. Billeg rajta fotel és szekrény, ágy és televízió. A mosógép is ott úszik közöttük, anyu meg a fűtőtestbe kapaszkodik a fürdőszobában. Alig bírja tartani magát, mintha vízisízne, olyan a testtartása. A lábasból egyre ömlik a tejbegríz, mintha feneketlen kútból jönne. Bukfenc, vigyázz! Elsodorta a szörgombolyag kis pulikutyát is. Zsolti már későn kapott utána. Bukfenc kizúdul az ablakon. Kisgazda végigszalad a másik szobán, s kikukkant az erkélyen. Egy villogó fehérségű vitorláshajó suhan az erkény elé. A kapitány tiszteleg, és segítségül a kezét nyújtja Zsoltinak, hogy szálljon be a vitorlásba, mert máris indulnak. —- Talán még kifogjuk Bukfencet — mondja biztatóan a kapitány. — Oehát hova ömlik ez a darafolyam? — kérdezi Zsolti egy kicsit megszeppenve a vadul himbálózó vitorláson. — A csoki-tóhoz! — húzza meg a köteleket a kapitány. Megindultak nyílsebesen, egybemosódtak előttük az ablakok, ahogy végigsiklottak az utcán a tejbedara folyam hátán. Bukfenc vagy száz méterre előttük úszott az árban, csak a fekete feje látszott ki a fehér masszából. Bárki kakaófoltnak hihette messziről. Zsolti azon izgult, ne érjék be egyhamar Bukfencet, ráérnek öt a Csoki-tóban a fedélzetre venni. S mintha csak a kívánsága teljesült volna, hirtelen megfeneklettek. A kapitány beverte a fejét az árbocba, s most üres ábrázattal ült egy kötélcsomón. Az elöl álló matrózok pedig úgy berepültek a grízVitorlás a O. O c?
