Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-11 / 37. szám
3 A legforrób nyári napok egyikén olyan gyermekek keresésére indultunk, akik rendhagyó módon — nem boldogan és nem üdüléssel — töltik a nyári szünidőt. Nem kellett messzire mennünk: a Csölösztöi Gyógyintézetben kötöttünk ki, ahol mozgássérült és szellemi fogyatékos gyermekeket kezelnek, de különböző fejsérülésekkel és hátgerincbántalmakkal is kerülnek ide sokan. Gyógyulásuk érdekében nemcsak ezt az évszakot töltik itt, hanem a többi hármat is ... S a siker még ekkor sem biztos: a Morbus Perthes és az agykárosodás könyörtelen, s a gyógykezelés sokszor éveket is igénybe vehet. Aki még nem járt Csölösztön, minden bizonnyal elborzad a félkész állapotban levő mamutintézmény láttán. Poros, kietlen tájon, nyomorúságos környezetben épül a bős-nagymarosi szörnyszülött egyik „végtagja", amelyet éppen a beteg gyerekek örököltek. Az épületkomplexum eredetileg a vízlépcső dolgozóinak rehabilitációs központja lett volna. ‘1985-ben azután a .kormány gondolt egyet, és különböző érdekharcok közepette végül mégis a gyerekeknek ítélte a ma is csigalassúsággal gyarapodó intézményt, hogy provizórikusán, „addig is" működhessen. 1988 januárjában fogadta első betegeit, köztük az agykárosodással sújtottakat, akikből ma 4,5—5 ezer él Szlovákiában. A számadat figyelmeztető, ha meggondoljuk, hogy évente 450 ezer gyermek születik az országban. Egyik felvételünk is tanúsítja, hogy ez az épület kívülről mindenre hasonlít, csak éppen gyermekszanatóriumra nem. Én legalábbis nagy füves parkot, terebélyes fákat, szép szökőkutakat képzelek el külső környezetként, üdezöld lombokat, melyeken átdereng a nyári napfény. A siv.atag csendje honol itt most, nem madárfütty szűrődik be a kórházi szobák ablakán. Persze, megint csak szembe kell néznünk a valósággal: örüljünk, hogy az intézmény egyáltalán létezik, hiszen egyre több a beteg gyerek, és idő nincs, a gyógykezelést esetenként már csecsemőkorban kellene kezdeni. Erre egyelőre nincs lehetőség. A legkisebbekkel viszont itt tartózkodhatnak szüleik is (egy apukát is számon tarthatunk már), s ez egyedülálló lehetőség Szlovákiában. Amikor az ember belép a négyemeletes épület üvegajtaján, kicsit fellélegzik: színes, ízléses, emberi itt minden. Jó, hogy kívül reked a külvilág. Dr. Jozef Dziuban, a gyógyintézet igazgató főorvosa tájékoztat az itt kezelt betegségek lényegéről: — A Morbus Perthes csípőízületi rendellenesség. A csontfe/ecs nem kap elég tápanyagot, nem növekszik, nem fejlődik kielégítően. A gyerekek nem tudnak lábra állni, illetve bizonytalan a járásuk. A csontfejecs tápanyagellátását és a csontok kalcifikációját kell helyreállítanunk. A gyógykezelés rendkívül hosszadalmas, olykor évekig is eltart. Az izmok anyagcserefolyamatai sem mindig kielégítőek. De kezelünk itt hátgerincbántalmakkal küszködő és baleset következtében megsérült gyermekeket is. A másik nagy gondunk az agykárosodás okozta tünetegyüttes. Az agykárosodás bekövetkezhet magzati korban (gondoljuk csak meg, micsoda veszélynek van kitéve a magzat az első három hónapban, majd születéskor (ún. nehéz szülés esetén), de még csecsemőkorban is. Az agy elégtelen vér- és oxigénellátása beláthatatlan következményekkel járhat. Voltaképpen három nagy kockázati tényező van az emberi életben: a fogamzás pillanata, a születés, végül pedig az utolsó nagy veszélyhelyzet: a halál. Mozgássérült és szellemi fogyatékos gyerekeket vettünk tehát gondozásba, s számukra igyekszünk megteremteni a gyógyulás feltételeit. Volt már olyan betegünk, aki tolókocsin érkezett, de a szanatóriumot már a saját lábán hagyta el. Teljes gyógyulásról persze nem mindig beszélhetünk, hiszen az esetek többségében a visszaesés veszélye fennáll, hiszen folyamatos, illetve ismételt rehabilitációs kezelésre lenne szükség. Eredményeink azonban mindenképpen tisszességesnek mondhatók. Csak az érintett családtagok tudják megítélni igazán, milyen siker már az is, ha a mozgássérült saját maga el tudja végezni alapvető testi szükségleteit vagy felnőtt korában meg tudja keresni a kenyerét. Felbecsülhetetlen értékű eredmény ez. Ideg-, belgyógyászati és ortopédiai osztályunkon összesen 145 beteget kezelnek, kettőtől tizenöt éves korig. Nehéz leírnom a látottak nyomán feltoluló szorongást és szomorúságot. Az ágyak mellett mankók. Gyerekek, akik meg sem ismerhetik, vagy akiknek (egy időre) el kell felejteniük a szaladgálás gyönyörűségét. Lábra állniuk tilos, legfeljebb négykézláb közlekedhetnek. Napjaik nagy részét ágyban töltik, combjukhoz csatolva súlyos terhek. Legfeljebb felülniük szabad. S persze, naponta szigorúan elvégzendő gyógytorna. Nézem, amint a három év körüliek — óvodások — a tornagyakorlat felnöttesen hangzó pontos megnevezésére bámulatos módon reagálnak: nevetve tornáznak. Játékból. Persze, a gyógytornász személyének is szól mindez a felszabadultság. (Hol szlovákul, hol magyarul, mikor kivel vannak a kicsik egy szobán.) Mi, felnőttek csak azt kívánjuk: bárcsak ne lenne szükségük ilyen gyakorlatokra, ilyen „örömökre". A néhány hónapos csecsemők nem örvendeznek: torkuk szakadtából sírnak, apró lényük egészével tiltakoznak a torna címén előidézett kényelmetlen testhelyzet ellen. Ebben nincs öröme az édesanyának sem. De mosolyogni próbál, hősiesen. Anna Bohácseková, rehabilitációs főnövér azonban megnyugtat: — Ez nem fáj a kicsinek, csak kényelmetlen. A sírás a torna természetes velejárója, hiszen éppen ez a cél: izgatnunk kell a sérült központi idegrendszert. A kicsi mozgása merev, mozgáskészsége nem megfelelő. Az orvos felállította a diagnózist: agykárosodás. A mi feladatunk elemezni a gyermek mozgáskészségét, megállapítani izomműködésének fejlettségi szintjét, s ennek alapján megfelelő mozgásterápiát kidolgozni, melyre a szülőt is meg kell tanítani. Az édesanyának meg kell értnie: ha sajnálja a gyereket és nem végzi el vele az előirt tornagyakorlatokat — akár naponta háromszor is, azzal árt a legtöbbet, hiszen gyermeke maradandó károsodást szénKINCSET ÉRŐ KÖNYV — RAKTÁRON Kevés a testi és szellemi fogyatékos gyerekek gondozásáról szóló szakiroda - lom. Éppen ezért fel szeretnénk hívni a szülök, az ápolók és a szociális intézetekben dolgozók figyelmét egy cseh nyelvű módszertani segédkönyvre, melynek címe: Hogyan gondoskodjunk a fogyatékos gyermekről (Péce o postizené détí). A kötet világos áttekintést nyújt a testi fogyatékosság leggyakoribb formáiról, többek között a gyermek agybénulásról. A módszertani segédkönyv ábrákkal illusztrált tanácsokkal szolgál, hogyan tornásszunk, játsszunk, sportoljunk a sérült gyermekkel, hogyan fejlesszük kommunikációs képességeit. A szociális segélyekről is tájékoztat a könyv, ismerteti az állam kötelességeit és a szülök jogait (ezek a normák még ma is érvényesek). A kiadvány még 1985-ben jelent meg a Jedlicka Intézet megalápításának 70. évfordulója alkalmából, de el is tűnt a „süllyesztőben’’, hiszen a legutóbbi években nem beszélhettünk hangosan a testi és szellemi fogyatékosokról. Szerkesztőségünk is csatlakozik a felhíváshoz, melyben a kiadó kéri az érdeklődőket — szervezeteket és magánszemélyeket egyaránt —, hogy a kötetet, melynek címe tehát Péce o postizené déti, az alábbi címen rendeljék meg: Ústav pro kulturné vychovnou cinnost. Blanická 4., 120 21 Praha 2. (A kötet ára 38 korona, a kiadó ebből 28 koronát a Jedliőka Intézet Bankszámlájára utal át.) ved, egész életében mozgássérült lehet. A reflexterápia azonban ebben a korban még csodákra képes, a kicsi mozgáskészsége általa fejleszthető. A kulcs tehát a rehabilitációs torna, ezzel együtt pedig az orvos, a rehabilitációs dolgozó, valamint a szülő együttműködése. Az agykárosodás sok esetben annyira gyógyítható, hogy a gyermeknek nem lesz szüksége segítségre. Huszonkét éve végzem ezt a munkát és a reflexterápia elkötelezett híve vagyok. A Nyugat-németországban dolgozó Vojta professzor módszerét alkalmazom, és ennyi év után úgy látom, a módszer nagyon eredményes. Első helyen áll tehát a mozgásterápia, de ergoterápiát is alkalmazunk, amely a gyerekek „munkáján", a játékon és az alkotókedven alapul. Gyermekeknél különösen eredményes lenne a balneoterápia, az úszás, amelyhez azonban még mindig hiányzik a legalapvetőbb feltétel, az úszómedence. Egyéb gondunk az, hogy nem vehetünk fel csecsemőket pedig a siker annál valószínűbb, minél kisebb korban kezdjük el. Az agykárosodás tulajdonképpen a központi idegrendszer sérülése, amelynek bekövetkezéséhez a magzati életben elég az édesanya hőemelkedése, vírusos betegsége, gyakori okozója továbbá az ún. vákuumextrakciós módszerrel történő szülés, de a csecsemő hosszantartó „besárgulása " vagy a magas láz okozta görcs. Rengeteg a veszélyeztetett terhesség, amelyhez elég egy „hisztis" főnök, egy vizsgázni kénytelen anyuka, egy korábbi terhességmegszakítás. El kellene gondolkodnunk azon, mi lesz így a születendő gyermekekkel ?! A nőnek nem kellene-e elfogadnia a tényt, ha nem képes gyermeket világra hozni, semmint hogy erőnek erejével megtartsa magzatát a veszélyeztetett terhesség áldatlan körülményei között. Egész életmódunkon változtatnunk kell. A főnövér Renátát tornáztatja. Később is sorra érkeznek a kismamák gyermekeikkel. Csecsemőkorban még nincs szükség speciális segédeszközökre, de a nagyobbaknál eredményesebb lenne a kezelés, ha meglennének a megfelelő elmés tárgyak. — Szorgalmasan gyűjtöm a nyugati katalógusokat, amelyekben a mi viszonyainkhoz képest valóságos csodaszerek láthatók, azután mutogatom a szülőknek, hogy próbáljanak ilyet beszerezni vagy csináltatni. Egyszer azért szívesen elmennék külföldre meggyőződni arról, valóban kaphatók-e ilyen segédeszközök, vagy csak képeken fordulnak elő... Azt hiszem, erre is lehetőség nyílik a jövőben, hiszen dr. Dziuban említette, hogy Vojta profeszor müncheni intézetével már felvették a kapcsolatot. A csölösztöi gyerekek a cikk megjelenésekor már iskolába, óvodába járnak, hiszen — számukra ugyan szünidő nélkül — megkezdődött az iskolaév, odabenn a szanatóriumban. HARASZTI ILDIKÓ