Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-08-14 / 33. szám
(BESZÉLGETÉS KATARÍNA KRAJÖOVlCOVÁVAL) Mindig tudtam, hagy ideális menedzser típus vagy, bár iómaaad ezt tagadod. Fényes bizonyítéka ennek az a maga nemében páratlan hangverseny. amely idén húsvétkor zajlott a pozsonyi Vigadó nagytermében. A Tolerancia Koncertet a Szlovákiai Zsidó Egyházközségek Központi Szövetsége rendezte, de tudom, hoav az ötlet tőled származik. Hogyan született ez az elképzelés ? Áprilisban eav cseh-szlovákiai küldöttséggel Izraelben jártát. Milyen rendezvény volt ez? Ez a cseh-szlovákiai zsidók első világkongresszusa volt, amelyet csaknem kétezer személy részvételével Jeruzsálemben rendeztek. Az akció védnöke és szponzora egy Cseh-Szlovákiából Angliába elszármazott milliomos kiadótulajdonos, Robert Maxwell volt. A világ minden tájáról érkeztek a résztvevők, s csaknem fél évszázad után megrázó találkozásoknak lehettünk tanúj. Olyan emberek találkoztak, akik a dóknál helyeztek el bennünket, igy, ha csak futólag is, bepillantást nyertünk az ott élők hétköznapjaiba. A kulturális rendezvények sorából meg kell említenem a cseh-szlovákiai zsidóság történetét bemutató kiállítást. Tulajdonképpen csak azon a jeruzsálemi kiállításon tudtam meg, milyen szellemiekben gazdag, tevékeny életet élt az itthoni zsidóság, mennyi kulturális és sportegyesülete volt... Ezek olyan hagyományok, amelyekre építeni lehet, de amelyekről szinte semmit sem tudtunk, hiszen sokan úgy nőttünk fel, hogy azt sem tudtuk, mi az, hogy „zsidó". Ez a sokat szenvedett, idősebb nemzedék védekező mechanizmusa volt, így akartak bennünket, fiatalokat megóvni a megrázkódtatásoktól, traumáktól. És persze, maguk is felejteni akartak, minden áron. A jeruzsálemi találkozón valahogy ez a görcs is oldódni látszott... Édesanyámmal voltam, aki korábban mindig azt állította, hogy nem emlékszik a héber imák szövegére, aztán ott derült ki, hogy még sem felejtette el őket teljesen. Mi volt a legnagyobb élményed Jeruzsálemben ? ____________ Döbbenetes, megrázó élmény volt számomra a Yad Vashem. így hívják a holcaustban elpusztult másfél millió zsidó gyermek emlékművét. Maga az épület belülről olyan, mint egy sötét Az év elején zsidóellenes feliratok jelentek meg az utcákon. Életemben nem féltem annyira, mint akkor. Ez valami egészen szokatlan, ösztönös menekülésre késztető érzés volt. Amikor filmen láttam a zsidóüldözéseket — mint például az Üzlet a korzón-ban —, természetesen sírtam és elgondolkoztam azon, hogyan is történhettek meg ilyen borzalmak, de közben mindig ott lappangott valahol a tudatom mélyén, hogy ez mégis csak egy film. Személyesen csak akkor éreztem át az egészet, amikor megláttam a falakra mázolt feliratokat. Arra gondoltam, tenni kell valamit. hogy ne a zsidót lássák bennünk, hanem az embert. És fogadjanak el bennünket olyanoknak, amilyenek vagyunk, egyszóval toleráljanak. így jutott eszembe a koncert gondolata. Rengeteg művészt ismerek, köztük olyan világhírességeket, mint Jelena Obrazcova, aki megígérte közreműködését, de sajnos, betegsége miatt erre nem kerülhetett sor. A szereplőgárda így is nagyszerű volt: Peter Dvorsky, Ján Galla, Eva Jenisová, Ida Kirilová, Jozef Kundiák és Peter Mikulás énekelt, a konferanszié szerepét Bozidara Turzonovová vállalta. Mindnyájan az első szóra vállalták a szereplést, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, hisz a bevételt a cerebrovaszkuláris megbetegedések gyógyítására ajánlotta fel a jótékony célú koncert rendezője, a Szlovákiai Zsidó Egyházközségek Központi Szövetsége. A hangversenyt sugározta a pozsonyi tévé is. Külön szeretném megemlíteni a kiváló zongoraművész, Ludovít Marcinger nevét, aki súlyos betegsége ellenére vállalta a szereplést, s Traubner professzor gondos kezelésének köszönhetően minden aggodalmunkra rácáfolva győzte energiával az egész előadást. 1948 óta ez volt az első ilyen jellegű nyilvános akció. Azért gondoltam zenei rendezvényre, mivel a zene egyidős az emberiséggel, nem ismer határokat, mindenki számára érthető és élvezhető, egyszóval olyan abszolút, egyetemes érték, amely minden közösség számára jelent valamit, nem elválaszt, hanem összeköt. Ugyanilyen meggondolásból akkor, amikor november 17-e után divatba jött a különböző kitűzök, kokárdák, jelvények viselése, én Puccini képét tűztem a kabátomra. háború óta nem látták egymást, s abban a hitben éltek, hogy a másik már rég meghalt... A meghívottak között volt Václav Havel is. Személyében a demokrácia, a humanizmus elkötelezett hívét, a legnemesebb rriasaryki hagyományok folytatóját tisztelték. Mint ismeretes, Masaryk annak idején élénken angazsálta magát a Hilsnerperben, amely a hírhedt tiszaeszlári várvéd csehországi megfelelője volt. Rengeteg támadás érte ezért, mire Masaryk igy reagált: „Nem azért angazsáltam magam, hogy megvédjem a zsidókat, hanem azért, hogy megvédjem a a cseheket az ostobaságtól." Václav Havel gyönyörű beszédben méltatta a zsidó szellemi élet cseh földön született nagyjait: Kafkát, Freudot, Mahlert, Franz Werfelt, Max Brodot, Egon Ervin Kischt..., Milan Knazko a szlovákiai zsidóság kulturális tradícióiról beszélt, többek között Chatam Sóferról, a híres pozsonyi rabbiról. Václav Havel és Milan Kriazko beszédében hangsúlyozta, hogy megengedhetetlennek tartja dr. Tiso szentté avatását, s hogy a fasizmus 70 ezer cseh-szlovákiai áldozatának méltó emlékművet kell állítani. Václav Havel rendkívüli népszerűségnek és tiszteletnek örvend Izraelben, ennek számos tanújelét láttuk. A megnyitó ünnepségen megjelent Herzog államelnök is. Az egész rendezvénysorozat csodálatos légkörben zajlott, ami elsősorban az izraeli vendéglátók érdeme. Úgy bántak velünk, olyan szívélyes közvetlenséggel, mint régi kedves ismerősökkel. Nem szállodában laktunk, csalá-Robert Maxwell, a csehszlovákiai zsidók első világ kongreszszusának védnöke és szponzora A Yad Vahem bejárata nő 8
