Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-07-24 / 30. szám
FÓRUM Egy új modus vivendi A novemberben meginduló gyöngéd forradalmat a választások tetőzték be. Csehszlovákia az egyetlen ország Közép-Kelet-Európában, ahol a változásokat az ellenzéki fázisban meghatározó mozgalmak győztek. Ami nem kis dolog! A győztes mozgalmak ünnepelnek is, a nagy kérdés azonban: hogyan tovább? Hogyan lehet a továbbiakban együttélni ezzel a győzelemmel? Mit jelent ez a győzelem egy olyan országban ahol „a győzelem" már generációk óta azt jelenti, ha van egy győztes, akkor lennie kell egy vesztesnek is? Olyan kérdés ez, amelynek mélyén egy újabb totalitarizmus kísért! Ezért is érdemel figyelmet Miroslav Kusy, a nagy szlovák politológus (és nagy szlovák humanista) elmélkedése, melyben kíméletlenül — mozgalma a VPN számára is kíméletlenül — néz szembe ezzel a kérdéssel. „A választások óta elegendő ünnepi szónoklat méltatta már győzelmünket. Nem szándékozom ezeket szaporítani — mondta. — Igen, a választásokat megnyertük, örömünk jogos. Nem szeretem azonban ha magunkról mi, esetleg mások, úgy beszélnek, mint a választások győzteseiről. Ott ugyanis, ahol győztesek vannak, ott veszteseknek is lenniük kell. Ott, ahol valaki győztesként viselkedik, ott valaki mást a vereségből következő szorongás érzése tölt el... Vajon ki fölött győzedelmeskedtünk, ki szenvedett itt vereséget ? Az avitt totalitárius rendszer s annak uralkodó pártja vezető szerepével együtt bizonyára már nem: ezeket ugyanis már jóval a választások előtt legyőzte gyöngéd forradalmunk. Ezeknek a választásoknak a tétje tehát nem az volt már, vajon hatalomhoz jut-e ismét a kommunista totalitarizmus, avagy sem. Valamennyi választási partnerünk a demokráciát, a politikai pluralizmust vallotta magáénak. Ezeket a partnereket győztük volna le, számunkra ők azok, akik vereséget szenvedtek? A kommunisták viselkedtek így valaha politikai partnereikkel szemben: választási győzelmük alapján teremtették meg az egyetlen uralkodó párt monopóliumát, az egypárti diktatúrát. Mi azonban semmi ilyesmit nem akarunk, nem akartunk. A választások meghatározták a nálunk uralkodó reális politikai erőviszonyokat ... A politikai pluralizmus nem csupán jelszó, nem taktikai manőver, hanem maga az életvitel egy pluralista társadalomban. Az ekként értelmezett politikai pluralizmus abból indul ki, hogy itt nem politikai ellenségek állnak egymással szemben, amelyek éberen lesik egymást, hogy minden adandó alkalommal gáncsot vessenek a másiknak. Épp ellenkezőleg, a politikai pluralizmus szolid politikai partnereket feltételez. Tekintet nélkül arra, hogy koalíciós vagy ellenzéki partnerekről van szó. Olyan partnerekről beszélek, akik bár megőrzik bizonyos dolgokról kialakított saját nézeteiket, álláspontjukat, meggyőződésüket, a másikfél bírálatának jogát, ám eközben betartják a politikai fair play szabályait... A politikai pluralizmus és az ebből következő tolerancia, a politikai partner jogainak figyelembevétele ... nem olyan dolgok, amelyek eleve elrendeltetnek az ember... számára. Ezeket a dolgokat meg kell tanulni. A totalitárius gondolkodásmód viselkedésből való átmenet a plurális gondolkodásmódba, viselkedésbe egyáltalán nem egyszerű folyamat. Ám épp rajtunk — mindenek előtt rajtunk, akik megnyertük a választásokat — múlik, hogy példát mutassunk. Nekünk kell elsősorban kezet nyújtanunk, nekünk kell elsősorban felkínálnunk a fair play-t." Gondolom, Kusy professzor gondolatmenete érthető és világos mindnyájunknak. Érthető és világos számunkra, kisebbségiek számára is, mivel nemzeti mozgalmaink vezetői bizony nem átallnak győztesről és vesztesről harsogni szüntelen?! —nagyvendégi— NAGWENDÉGI ÉVA OLVASÓINK KÉRDÉSÉRE Nyílik-e magyar nyelvű magániskola a közeljövőben nálunk? — érdeklődik Horváth Ágnes rozsnyói olvasónk. Sajnos, eleddig csak egyetlen kezdeményezésről adhatunk hírt: Hidaskürtön nyílik szeptembertől magyar nyelvű magán szakmunkásképző intézet, ahol fodrászokat, varrónőket, villanyszerelőket, autószerelőket, asztalosokat képeznek majd. Az iskola a Waldorf-pedagógiát tekinti útmutatónak. (A Waldorf-pedagógia gyakorlata a Rudolf Steiner által képviselt antropozófiára — a természettudományos kutatás eszközeivel nem igazolható nézetek az ember mivoltáról, rendeltetéséről stb. — épül.) A tandíj megközelítőleg ötszáz korona havonként. Elsősorban a Galántai járásból várják a fiatalokat. Az AIDS-lavina ellen! Csehszlovákia területén a nyilvántartás kezdetétől május végéig 23 olyan AIDS-beteget jegyeztek be, akin elhatalmasodott a kór, és 143 olyan HIV-virussal fertőzöttet, akin a betegség tünetei egyelőre nem nagyon mutatkoznak! Ezért hazánkban is létrehozták az AIDS-segély Egyesületet (SAP), amely célul tűzte ki a HIV-pozitiv állampolgárok segítését. Az egyesület kéri olvasóinkat, (pénzügyi támogatásukkal segítsék munkáját. Számlája SAP 3146 — 021, Prágai Kereskedelmi Bank, Vencel tér 22. OLVASÓINK LEVELEIBŐL i A rendszer és a szőlő összefüggésein gondolkoztam el a múltkoriban — írja Demjén Ferenc levelezőnk. — Volt egy szőlőcském, mely a Mélyéroki részen volt Kirá/yhe/mecen. Az aljában még forráska is volt. vize tiszta és iható. Egy-egy kapálás után demizsonszám vittem haza a vizét. Ezt a sző/őcskét a háború után, fölsőbb parancsra —• elvette a szövetkezet. Nekem azt sem mondták, hogy: papucs! Borház is volt a szőlőben, lakattal és kilinccsel lezárva. Hogy tönkre ne tegyék a borház ajtaját, egy reggel vettem a lakatkulcsot és a kilincset, és kisétáltam a szőlőbe a szövetkezet vezetőjéhez. „Itt a lakatkulcs és kilincs — mondtam —, kihoztam, hogy be tudjanak menni, nehogy a földön kelljen csücsülniük, a hűvös reggeleken; még fölfáznak és megbetegszenek. Bent van derék asztal, lóca és két betonmedence, melybe bevezettem az építményről a csatornát. Ha már ez a törvény, legyen a maguké!" — És lekezeltem velük. Csak évek múltán tudtam meg, hogy a szövetkezet vezetője úton-útfé/en mesélte: „Nahát, még ilyet! Nem kapott egy fillért se, és még a mi egészségünket félti!" Közben a szőlőt azonban megunta kezelni a szövetkezet és átadta négy embernek a kiskertészetektől. Ezentúl négyen örültek neki, nem mint annak idején én magam, egyedül. . Időközben meghalt a feleségem édesanyja és örököltünk öt sor szőlőt. így tehát újra lett szőlőm. Lehetett vagy ezer méter egy sor, a géresi úttól föl egészen a szőlőkbe vezető útig. De bizony ezt is utolérte a végzet! Kaptam egyszer csak egy levlapot, hogy ekkor és ekkor legyek a szőlőben, mivel fölvásárolják a város fejlesztése érdekében: házhelynek. Ki is ballagtam a megadott időpontban, de mit ad a szerencse : csak a felét vették el az ötezernek, a másik felét kegyesen meghagyták, hogy tovább művelhetem. Az elvett „szőlőcskéért" átutaltak hétezer koronát. Így maradt mégis szőlőm — fejezi be levelét —, pedig kétszer is eNették tőlem! Vajon mit akar a „kommunista párt”? Ne tessék félreérteni a címet, nem a hóhér akasztásáról van szó! Szó sincs arról, hogy a legyőzöttek nyakán valamiféle vitustáncot kéne járni. Csak arról van szó, hogy nincs erőnk ismét hazugságban élni. Szeretném, ha gyermekeim jövője értelmesebb lenne, mint az enyém volt! Mert mit szeretne a kommunista párt ? A kérdést sokan fölteszik manapság — maguknak is, másoknak is. Jóllehet, nem abban az értelemben, ahogy azt maga a párt teszi. Ugyanis az alábbi hangzatos „pártszótári" fogalmak, mint a szabadság, demokrácia, szociális igazságosság gyermekkorom óta kísértenek. Korábban tisztán, később egyre üresebben! S nem kellett hozzá sok idő, hogy az említett fogalmak semmitmondókká váljanak. A hirdetőik gondoskodtak a lejáratásukról! Erősen kételkedem, hogy lesz még annyi időm. hogy ezek a fogalmak visszanyerjék valódi értelmüket! A lényegre térve: A kommunista párt választási programját olvasva mélyen gondolkodóba ejtenek az egyes pontok: igazságos állam, információk szabad áramlása, emberi jogok, egészséges életkörnyezet, népi vadászat (sic!) stb. (No talán a halászat se jönne rosszul — de csak tiszta vízben! Nem beszélve arról, hogy negyven év állt a rendelkezésükre, hogy mindezt — akárcsak részben is —, de megvalósítsák!) Ma egy negyven évig uralmon levő párttól az ember mást várna. Mást vagy semmit! Ez a nyilatkozat véleményem szerint visszaút a kezdetekhez. De kinek van megint kedve ott kezdeni, ahol Gottwald kezdte! Bizonyára sokan egyetértenek velem a következőkben: — Azon üzemekben, vállalatokban, intézményekben, ahol a régi rend ex-vezetöi megmaradtak bársonyszékeik támláinak árnyékában, s maradtak a párt tagjai — sem munkájukban, sem gondolkodásukban nem tapasztalható a hirdetett eszmék parányi nyoma sem ... Csalódottságomat mérsékelné, hacsak részben tapasztalnám, hogy egy minden porcikájában megújulni kívánó párttal van dolgom. Dehogy! Tapasztalataim alapján ezen párt inkább azon munkálkodik, hogyan lehetne, milyen formában konzerválni az eddigi állapotokat. Igazán tiszta jóindulatból: Szerencsésebb lépésnek tartottam volna, ha a párt ezt a nyilatkozatot előbb tagjaival fogadtatja el (a hatalmat soha nem élvező, egyszerű munkások természetesen nem ide tartoznak), és ez az elfogadás vissza is tükröződik munkájukban. így azonban ez a nyilatkozat nem több puszta szemfényvesztésnél! Lelkes József, Dunaszerdahely nő 16
