Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-07-24 / 30. szám
Emlék a közelmúltból Azt a zokogó asszonyt sosem felejtem el „Záreczky Sándor vagyok, 1912-ben születtem Galántán. Már az elődeim is galántaiak voltak, legalábbis a dédapámtól kezdve biztosan, mert neki ismertük a sírját. Tizenketten voltunk testvérek, hatan még élünk. Anyám Vágsellyéröl származott. Tudott németül, jól beszélt szlovákul, mert Sellyén mindenki tudott szlovákul, de magyarérzelmü volt, és minket magyarnak nevelt. Még lánykorában Bécsben nevelönősködött, onnan származott a német tudása. Apám is beszélt valamit németül, de mi gyerekek azon mindig csak vihogtunk, mert képzelheti, hogy miket tanulhatott a közös hadseregben, a Monarchiában. Anyám negyvennégy évesen halt meg. Borzasztóan össze volt törve szegény. A feleségem most hatvanöt éves, de ha melléállítanák a negyvennégy éves anyámat, mindenki azt gondolná, hogy ő az idősebb, nem a feleségem. Hiába, nehezen éltünk. Amikor anyánk meghalt, nyolc élő gyereket hagyott maga után. Hentes-mészáros a kitanult szakmám. A régi hentesek privátok voltak. Most egyik fuvarral megkapják a húst, a másik teherautó hozza a hentesárut, szalámit. Ez valamikor nem létezett. Hajnalban ki kellett menni a vágóhídra megvásárolni az állatokat, és saját magunknak kellett őket levágni, majd feldolgozni: kiolvasztani a zsírt, beosztani a húst, ami a tőkére való volt, azt külön, a szalámira, kolbászra valót megint külön; lesózni stb. Nekem a futball volt a mindenem. Manapság sokszor hallom, hogy nem szabad kifárasztani a játékosokat. Én meg minden pénteken korán keltem, mert a vágóhidra kellett mennem, szombaton korán keltem a szalámicsinálás miatt, vasárnap meg, amikor mindenki délig hentergett, mi hat órakor nyitottuk az üzletet. Akkoriban vasárnap volt a legnagyobb forgalom. Manapság ugye megveszik a húst, beteszik a hűtőbe, és nincs rá gond. De kinek volt akkor hűtője? Csak az igen gazdag házaknál volt jégszekrény, de az sem volt igazi hűtő, mert olvadt. Úgyhogy mindenki vasárnap vette meg a húst. Persze, a hentesnél volt egy nagy jégszekrény, de nem olyan ám, mint ma! Minden reggel ki kellett belőle engedni a vizet, ami leolvadt, meg kellett ütögetni, hogy a jég lezuhanjon, mert összetört jégblokkokat vásároltunk, azokat dobáltuk be a tetején. Ezt a mai hentesek már nem ismerik. Beteszik a húst a hűtőbe és becsukják az üzletet. Aztán ha áramkimaradás van, a hús megbüdösödik. Hányszor láttam már a kukába hányva ezreket érő árut! T m'T" ’ I w rt: r / ;: 1 1 ] FOTÓ: PETER LESKO Tisztelt szerkesztőség! Több éve állandó olvasója vagyok a Nőnek, mert az Önök lapjának hasábjain mindig található érdekes olvasnivaló. Most egy nagyon is női problémához szeretnék hozzászólni, az ABORTUSZ-hoz. Én keresztény családban nőttem fel, nagyon fiatalon mentem férjhez, megszültem egyetlen gyermekemet. Az alkoholistával való házasságom végül válással végződött. 41 éves leszek. De háta tegyen a jó Istennek, én abortuszhelyzetet még soha nem éhem meg, és nem is akarok!!! Az én véleményem a következő: ahol komoly indok van, az abortusz mint végső megoldás jöhet számításba. De ami borzasztó, hogy manapság sok fiatal lány és asszony az abortuszt fogamzásgátlásként használja. Nem ismervén vagy nem akarván ismerni a következményeket! Vagyis mi jön? Kórház a város felett, női osztály. Ifjúság, május, szeretem, aztán azok következnek, akik nem akartak anyák lenni — bár erre képesek. Narkózis, műszerek, és számtalan néma sikoly, és frissen csinált angyalkák odafenn az égben! Istenem, de kár! Hiszen ezek a lányok vagy legények lehettek volna tudósok, művészek, okos emberek, ha megadatott volna nekik, hogy megszülessenek!
