Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-07-24 / 30. szám
ségességet biztosította, egyre bizonytalanabb. Ennek több oka is van. Például az anyaüzemek, amelyeknek az alkatrészeket készítették, már nem adnak megrendeléseket; egyre nehezebb az anyagbeszerzés; sok helyen maguk a dolgozók magánvállalatot akarnak létesíteni. Nem szabad eltitkolni, hogy nagyon sok szövetkezet rosszul zárta az első félévet. Nemcsak a krónikusan gyenge mezőgazdasági üzemek, hanem azok is, amelyek az utóbbi években már saját pénzükből éltek, a bérekre kénytelenek voltak hitelt felvenni. Eddig ez még lehetséges volt, de mi lesz, ha az új körülmények között a bank azt mondja: nincs több hitel ? Oda jutunk, ahová a szövet kezetesitéskor; ha nincs mi bői fizetni, várni kell, amíg í termék eladásából befut < pénz. De így is kevesebb ju majd a kasszába, mind eddig mert például a vágóállatol felvásárlási ára akkor lett ala csonyabb, amikor a hús kis kereskedelmi árát felemelték Az áremelés automatikusai fogyasztáscsökkenéshez i vezet, ennek következtébe nő az eladatlan állatok szám; kevesebb lesz a szövetkeze bevétele, nem jut fizetést sem ... Olyan bűvös kör e melyből nehéz kijutni Monc ják a tagok; eddig a föld e tartja őket. Csakhogy ilye feltételek mellett a jövőben tagság nem él meg a földbe Akár tetszik, akár nem, nine más megoldás: azt a munka amit eddig ketten-hárma csináltak, holnap egynek ke elvégeznie. A munkatermek kenység növelése nélkül ké| telenség lesz létezni! Az első félév nehéz volt, második még nehezebb les Az év végéig, legkésőbb jövő év első negyedében szövetkezetek sorsa eldől, lehetőségek? A szövetkéz tek kisebb részekre bőm« hatnak, sőt fel is oszolhatni Magángazdálkodásra mi denki vállalkozhat, aki ked\ érez hozzá. Vagy akit a köri mények rákényszeríteni Mert előreláthatólag ilyen is lesznek ... Most ezek a gondolat foglalkoztatják az emberek Tavaly ilyenkor még mi is nyugodt, biztonságot és cső, friss kenyeret nyújtó a tásról irtunk ... H. ZSEBIK SAROl zösből. A kockázat, hogy rajtakapják, sem olyan nagy. hiszen akkor majd jól megmondja a magáét a csoportvezetőnek, sőt az elnöknek is. Nem azért szavazott neki bizalmat, hogy most egy táska búzáért, egy szál deszkáért buzerátja. s ha mégis, majd gondoskodik róla, hogy ne sokáig élvezhesse a bizalmat. Sajnos, nem kitalált az eset. S ami még rosszabb: a csoportvezető, az elnök „csendben marad", elvégre nekik is a kenyerükről van szó. A bizonytalanság más oldalról is belopódzott az emberek közé. Egyre gyakoribb, hogy az iparban csökkentik a munkaerő-létszámot, átszerveznek, megszüntetnek egy-egy részleget, ami minden esetben el-Amikor két hónappal ezelőtt hallottam az egyik szövetkezeti elnök szájából, hogy megszaporodtak náluk a lopások, s csaknem ott tartanak, ki mit ér, viszi — meglepődtem, és bizony kétségbe vontam tekintélyét. Mert ilyesmivel az utóbbi évtizedben már nem nagyon találkoztam. Nemcsak azért, mert szégyen lett volna, ha egy szövetkezeti elnök ezzel „dicsekszik", hanem azért is, mert a tagoknak nem volt miért megrövidíteni a közöst, nem volt szükségük arra, amit esetleg elvihettek volna. De amikor az ország másik végében levő szövetkezetben is előhozta az elnök a lopásokat és sajnálkozott, hogy ellenőrzésekkel sem tudják megakadályozni, el kellett hinnem: ez nem egy szőkébb közösség pillanatnyi gondja, hanem országos jelenség. Azóta mindenütt felvetem a kérdést, és bizony többé-kevésbé mindenhol elismerik: a szövetkezetesítéskor volt hasonló a helyzet, amikor az emberek még nem bíztak a közösben, s azt tartották igazán a magukénak, ami otthon volt. A harminc-negyven évvel ezelőtti bizalmatlanság most újból visszatért. A talaj hirtelen megingott a lábak alatt. Kockán forog a szövetkezet jövője. Mi lesz, hogy lesz holnap, azt még sehol sem tudják. De hogy ugyanabban a formában nem marad a közös gazdaság, csaknem mindenhol érzik. A kérdés csupán az, melyik utat választja a tagság. Mennyire erős az egyén vonzalma a földhöz, és milyen vastag a pénztárcája. Mert ha ragaszkodik a földhöz, ha megvan hozzá a tudása és némi pénze is, elkezdheti a magángazdálkodást. És akkor jól jön minden . szem gabona, zsák lóhere, sőt alkatrész, deszka is, ami ma még könnyen elemelhető a kö-Fotó: Könözsi István bocsátásokkal jár. Korábban ilyesmi nem volt. Ha itt-ott előfordult is, az üzemben mindig akadt más munka, végső esetnek meg ott volt a szövetkezet, ahol örültek is a szakmunkásnak. Ma már nem titok. hogy Szlovákiában a 360 ezer mezőgazdasági dolgozó helyett elég lesz 200 ezer is. Vagyis csaknem minden második fölöslegessé válik! Ha meg akarnák tartani a szövetkezetek a meglévő összes dolgozót. munkalehetőséget kellene teremteniök számukra, ami nem könnyű. A melléküzemág, amely nemcsak munkalehetőséget nyújtott a falusiaknak, hanem a szövetkezetek hatvan százalékában a megélhetést, a nyerenő 2
