Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-07-17 / 29. szám

Előrebocsátom: nem vagyok politi­kus. Sosem tartottam magam an­nak, sokkal inkább irodalombarát­­nak. Voltak és vannak kedvenc szerző­im, akikhez szívesen vissza-visszatérek, ha éppen úgy hozza az élet. Örök szere­lemmel szeretem Thomas Mann A kivá­lasztottját, vagy Déry Tibor A kiközösi­­tö-jét, az utóbbit különösképpen azért a finom iróniáért, amellyel Ambrus püs­pök képét megrajzolja. Köznyelvre le­fordítva az inkvizrtor, Ambrus hatalmi mámorában és önelégültségében odáig jut el, hogy felteszi magának a kérdést, vajon Isten irányítja-e az ő lépteit, vagy megfordítva igaz már a dolog, ő, Amb­rus irányítja az Istent is ... Sorsok ura­ként, életröl-halálró! döntve. A hatalom furcsa jószág, különöskép­pen az a politikában. Mindennél jobban érezzük ezt most itt, Ketet-Közép-Euró­­pában, ahol átalakulóban van a világ, mert új sablont keresünk a társadalmi boldoguláshoz. Se szeri, se száma a politikai pártoknak, párt ócskáknak, mozgalmaknak, s a kipróbált és meg­szenvedett egypá(trendszer után a többpártrendszerben — pluralizmus­ban — véljük megtalálni a mindenre jó csehszlovákiai magyar zseb sem, hogy mindent kibírjon. Könyvkiadásunkat éri el a sajtót követően a csapás. Vagy méregdrága könyvek, vagy nem lesz semmi... A leépülés elkezdődött. „Si­­monyi Alapítványiból keltene finan­szíroznunk a magyar pedagóguskép­zést Nyitrán, hogy több tanítónk te­gyen; hogy tanítóhióny miatt ne kelljen megszüntetni iskolákat. A2 egyetem létesítésére tett törvényjavaslatot elu­tasították az előző parlamentek, most mégis közadakozásból kellene új tanári helyeket létesíteni ott, ahol az elutasító döntés értelmében állítólag adottak voltak a feltétetek arra, hogy gondjain­kat-bajainkat orvosolják- Hallom, hogy július elején feloszlatták a Pedagógiai Kutatóintézet magyar részlegét... Le­het, hogy valakik már biztos helyről tudják, hogy nem tesz szükség magyar módszertanra ? Vigaszul hallom azt is, hogy tanulhatunk majd Magyar-NOVEMBERI ÍGÉRET, JÚNIUSI PROGRAM orvosságot. Átéltük az első szabad vá­lasztásokat. Hogy választásunk mégis lehetett-e igazán szabad, majd a jövő dóréi el Hisz a kizárólagosság árnyéká­ban nehezen sarjad a demokrácia, a türelem, a másokkal és a mássággal szembeni méltányosság. Kisebb-na­gyobb jogsértések és alkotmánysérté­sek árán megalakult országunk három kormánya; az új hatalom éli a botlado­­zások korát. Talán egyetlen ember van, akit fenntartások nélkül tisztel és szeret mindenki, aki élvezi minden civil bizal­mát is: Václav Havel a köztársasági elnök, ö is író. Kényszerpályán, mu­­száj-herkulesként próbálja elkerülni és eikerültetni országával, hogy újabb to­talitarizmus alakuljon ki a társadalom­ban. Nekünk, akik nemzeti kisebbség­ként élünk, itt e földön Trianon óta. biztatást a kormány- és programnyilat­kozatok során csak az ő szavai jelentet­tek. A fellángoló nemzeti botsevizmus­­sal szemben azonban aligha elég az elnöki szó, hisz a döntést parlamentek hozzák. A parlamentekben pedig, főleg a bennünket közvetlenül érintőben, az egyik alapkérdésnek a „hivatalos nyelv" intézményének létrehozását tartják — a kormánypártok is. Annak idején, az Úr 1990. esztendejének elején a fellángoló többségi nacionalizmussal szemben született egy szlovák—magyar (VPN­­FMK) közös nyilatkozata. Szép volt, tisztességes, kisebbséghez-tőbbséghez egyaránt méltó, úgyhogy magyarként is nyugodt szívvel tehetett a VPN-listára 'szavazni. Csakhogy mire a választások* bői kormány tett, jobbra tolódott ez a centrum-mozgalom, s a legnagyobb engedményeket éppen a nemzeti ki­sebbségek helyzetének megoldásában tette. így kerüÉretett államnyelvként a szlovák a kormányprogramba, igy for­dulhatott elő, hogy a legerősebb szlo­vák politikai mozgalommal tartó — ma­gukat liberális demokratáknak nevező — kormánypárti magyarok most már nem beszélnek kollektiv kisebbségi jo­gokról, {a novemberi 12. ponttal ellen­tétben), hanem individuális, egyéni em­beri jogokat emlegetnek csupán, s is­merős szivbéli szomorúsággal kényte­len hallgatni a2 ember a gombaszögi völgyben az SZNT egyik alelnöke szájá­ból, hogy nem úgy kell értelmezni a hivatalos nyelvet, ahogy azt mindenki érti, hanem úgy. hogy ez lesz majd Szlovákiában a közős érintkezési nyelv ... A jóhiszeműséget mára a poli­tikában mindenütt felváltotta már a re­alizmus. Miért épp nekem kellene jóhi­­szeműnek tennem? A törvényes az al­kotmányos jog alapvető dolog, és sok van, mi nem bízható rá hatalmi mámor­ban úszó Ambruskákra ... Főleg Hel­sinki, Bécs és most már Koppenhága után — ahol a nemzeti kisebbségekre vonatkozóan igencsak megszívlelendő dokumentumok születtek! Dokumentumok nálunk is akadnak. Az egyik a Matica slovenskáé: nyefv­­törvény-javaslat. melynek értelmében otthonunk négy fala közt bátran be­szélhetnénk magyarul akér szlovák ba­rátainkkal is, de kilépve a kapun el keltene felejtenünk, kik vagyunk. Kom­­játról aláírásgyűjtő akció is indult e javaslat támogatására, a hirt és címet, ahová az aláírások küldhetők Szlovákia polgárainak független napilapja, a Né­ród ná obroda is lehozta ... Hogy mit várhatunk még? Mit hoz­nak a parlamenti csatározások? Meg­látjuk. Vannak szerencsére képviselő­ink minden parlamentben, ellenzékben is, s azért jó ez mert őket nem köti a pártfegyelem. Igaz viszont, hogy ki­sebbségben vannak, s a hatályos tör­vények értelmében bármikor leszavaz­hatok ... Élni és élni hagyni — oly távol áll még politikánktól mindig ez a gondolat. Lányi András írja 82 „Egy örömóda titkos záradéka" című köny­vében, hogy......olyan politikára volna szükség, ami a betegnek gyógyszert visz, tejet a kisgyereknek, szomszédo­kat összebékit, és a magányosnak jó társaság, mert maga is magányos, te­hetetlen, gyönge, ha nincs vetünk. Olyan politika segíthetne rajtunk, amin csak mi segíthetünk, mert ránk van utalva (nem a szavazatainkra, nem csak a beleegyezésünkre)." Nekünk az a politika, amely most elkezdődött nem indul túl biztatóan. Észrevétlenül, mintegy mellékesen le­épülőben van a sajtórendszerünk. La­punk a végét járja, legkésőbb decem­ber 31-én megszűnik. Könyöradomá­­nyokat koldulnának a hazai magyarság­tól gyermek- és ifjúsági lapjaink, mert ha nem teremtik elő kiadási költségei­ket, a fent említett napon Ők is meg­szűnnek. Nem kap állami dotációt a Hétre a Csemadok... Mi, újságírók pedig tudjuk, hogy nem feneketlen a országon. Azt is hallottam, hogy a két ország a rubelelszámolás helyett éttér a svájci frankra. Hol veszünk elegendő svájci frankot tandíjra ?! Január elejére ígérte a régi rendszer a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának visszaállítását. Az új rend­szer — 0 VPN magyar nyelvű lapján, a Napon keresztül — megpróbálta fel­robbantani a Csemadokot is, melytől most az egyszerű emberek, de nem­csak ők, azt várják, hogy majd helyére tud állni minden megszűnő szellemi forrásunknak, vagy pénzt ad a felszá­molás megakadályozására. Pádig tud­ván tudjuk: pénz nincs, vagy csak alig-alig. És azt is tudjuk, ha itt egyszer megszűnik valami — intézmény, lap. kiadó, szervezet, iskola —, évtizedek telnek bele, míg újra kiharcolható a megalapításuk. Havel úr kó, a szeltem embere, nem a hatalomé. Ö nem fél attól, hogy a másság elrontja az országos képet. Ö az emberek képzeletére épít; arra, hogy ők tudják, mire van szükségük, hogy lentről kell elindulni. A hatalom azonban uralkodni akar rajtunk. Rossz gazdasági helyzetre hivatkozva meg­szüntet, korlátoz, beszűkít, dirigál... Nincs velünk. Világot, európai házat emleget, közben elfelejti megnézni, sa­ját házunkban otthon vagyunk-e, s hogy a család az alapkő... Déry Amb­rus püspökével együtt Isten útjai igaz­gatójának tartja magát, pedig hát Isten útjai kifürkészhetetlenek. S kifürkész­het et lenek a népekéi is. Mert a politika nagy tévedése, ha azt hiszi, neki most a hatalmat kell gyakorolnia. A politika ma — ha nem a korábbi egypárti totalitarizmus többpárti változata akar lenni — csak egy tehet: társadalomé­pítés. Velünk, és nem nélkülünk, nem a mi rovásunkra. N GYURKOVTTS RÓZA KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELE nő 3

Next

/
Thumbnails
Contents