Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-06-19 / 25. szám
tönkre . . ." — Van-e nálunk lehetőség arra hogy a pedagógus egyénileg foglalkozzon a tanulóval? — Ilyen gyermektömeg mellett még a legfelkészültebb pedagógus sem képes egyénileg figyelni a gyerekekre. Nagyjából ki tudja szűrni, kivel kellene külön is foglalkoznia. de egyébre már nemigen jut ideje. Huszonöt gyereknél semmiképpen sem lenne szabad többet bepréselni egyegy osztályba, mert ellenkező esetben a pedagógus már csak a tömeget látja maga előtt, s a tananyag „elúszik", és még a legjobbak is alig tanulnak meg valamit a tanítási órán. — A családi életre nevelést milyen formában képzeli el? — Én úgy látom, hogy a családi életre nevelést összetévesztették a szexuális neveléssel. A nyugati tendencia az, hogy a családi életre nevelés iskolai formájába gyermekorvosok, pszichológusok, szociológusok és maguk a szülök is bekacsolódnak. Ahány család, annyi életmód. Nem biztos, hogy csak pedagógus oktathatja ezt a tárgyat, mindennek ö sem képes megfelelni. Egy-egy erős egyéniséget is be lehetne vonni ebbe a munkába a szülők köréből, akiknek a gyereke esetleg már nem jár abba az osztályba, illetve iskolába. A férfi pedagógusok is nagyon hiányoznak iskoláinkból. Ők egy másfajta magatartásmodellt közvetítenek. A nő egyrészt mindig anyásabb és megértőbb. A férfi következetesebb és szigorúbb. A női pedagógus toleráns, mindent ettür, elnéz egy darabig, aztán „kirobban". Egy nő szerintem pedagógusként is kiszámíthatatlanabb, a férfi viszont azonnal „szétcsap a bab közt". Ez a jobbik megoldás: ha észreveszek valamit, nem nézem el. nem gondolom azt, hogy „hiszem az a kisgyerek még ráér. majd én, a tehetséges, a rátermett megmutatom, hogy kinevelem belőle." A hibák korrigálását azonnal el kell kezdeni. A férfiak döntésképessége más, ezért a gyerek ösztönösen másképp tekint egy tanítóra, mint egy tanítónőre. Az igazsághoz tartozik, hogy a nők nagyon túlterheltek, az iskolában sem tudják félretenni napi gondjaikat. A férfiakat kevésbé köti le a család, ezért is tudnak jobban odafigyelni az iskolára. Nem véletlen, hogy ha egy férfi van a harminctagú tantestületben, akkor ő az igazgató. — Bízzunk benne, hogy a jövőben több fiú kap kedvet a pályához, és abban is, hogy jó irányba indul el az iskola. HARASZTI ILDIKÓ __________________________J magyar óvodai osztály. Az egyes korcsoportokat azonban összevon ják, mert esetleg nem gyűlnek össze annyian, hogy minden csoportban legalább tizenöten lehessenek, ön ezt gondnak tekinti-e? — Nem. De a nálam képzettebbek sem. Zsojnai éppen ezt javasolja, s én is látok benne fantáziát, hogy együtt tanuljon több korcsoport. Ha azonos fejlettségi szinten vannak, ez az alapiskolában sem jelent feltétlenül hátrányt, mert nemcsak a tanítótól lehet tanulni, hanem a nagyobb, az okosabb gyerekektől is. Sőt, a gyerek szívesen tanul a hozzá közelebb álló társától, barátjától. világ fejlettebb részén, de már például Magyarországon is. a szülő megválaszthatja a gyereke számára az iskolát, a tanítót, a módszert, de még a tankönyvet is stb. Mielőbb kellene a rugalmas iskolarendszer, hogy aki unatkozik, mert többre képes, hagyhassa ki az ötödik osztályt. Csak vigyázzunk, nehogy ez az osztály kötelező legyen, amolyan „pihentető", mint azt egyesek javasolják. A gyerek agyát foglalkoztatni. fejleszteni kell, nem pedig pihentetni ... — Több helyen nyílik egy-egy új r ÁLMAIM ISKOLÁJA Nekem nem sikerűit példás gyerekeket szülnöm, nevetnem. Iskoláskorukig nyughatatlanok voltak, örökösen jöttek-mentek, sőt másztak — asztalra, szekrényre, ugráltak, hangoskodtak, veszekedtek, ékesen bizonyítva, hogy élnek, egészségesek. Folytonos kordába kényszerítésük — ne ugrálj, mert ugyan nem kapsz egy frászt, de zavarod a szomszédokat, a vendéglátókat, a vendégeket, hallgass, kérlek, csak egy percig, hogy végigmondhassak egyetlen tőmondatot stb. — következtében mozgásigényük valamelyest sorvadozni látszik az utóbbi időben, de ez még nem az igazi. A tanítási órákon még mindig izegnekmozognak. fecsegnek, susognak, nem figyelnek eléggé a magyarázatra, mert kint vagy süt a nap, vagy esik az eső, vagy legalábbis mesebeli figurák úszkálnak az égen felhők formájában. És a szünetben) Jó ég. csak a szünetet ne találta volna fel valamelyik tanárellenes pedagógusi Mert mit művel a szünetben a városi nebuló? Rohangál, nyargalászik. ajtót csapkod — amitől néhány éves tanári munka után a legjobb érzésű nevelő feje is megfájdul. Csakhogy: a tantervet, az iskolai rendtartás szabályait be kell tartani, nem azokat kell a gyerekek igényeihez szabni, hanem a gyerekeket kell annak képére formálni. S jaj annak, aki kilóg) így nézve, látva az ügyet, majdnem minden második gyerek kilóg. Aki nem, az vagy génjeiben hordozza az alkalmazkodást, vagy megtanult már tulajdonképpen kicsi gyerek korában alakoskodni, s az ő számára az egész élet egy nagy álarcosbál. (Mert ugye ki ne látott volna már karón varjút? Azaz olyan emberpalántát, aki a tanító büszkeségé, jobb keze, aki fegyelmezett, figyelmes, jól nevelt, jó tanuló, de aki az első szünetben olyan ügyesen akasztja el osztálytársát, hogy még a legközelebb állók sem tudják bebizonyítani, hogy ő volt a tettes...) Szabad országban szabad embernek álmodozni is szabad. Még akkor is. ha ez az álmodozás nem biztos, hogy gyümölcshozó. Hát én is álmodozom. Például arról, hogy lesz egyszer egy iskola, amelyben, az első osztályosoknak nem kell karácsonyig megtanulni irni-olvasni-számolni, hanem csak év végéig, így aztán a kétbalkezes is megtanulja szépen gondosan formálni a betűket, (azaz: nem a gyors, hanem az alapos munkát szokja meg); ahol az elsősnek még játékórája is van, naponta egykét tornaóra (amíg szép idő van. lehetőleg az udvaron vagy a játszótéren), ahol ebéd után még pihenhet is, aki fáradékonyabb, ahol a napköziben nem kell leckét írni (egyszerűen azért, mert nem kapnak házi feladatot), hanem bábozhatnak, focizhatnak, festegethetnek, gyurmázhatnak, szaladgálhatnak, táncolhatnak, énekelhetnek, később, a felsőbb évfolyamokban játszhatnak, majd programozhatnak a számítógépen, ahol színjátszó körben kijátszhatják magukból minden örömüket és bánatukat — nem azért, hogy egyszer fesztiválgyőztesként a dicsőségtáblára kerüljön nevük, hanem a játék öröméért. Mint ahogy a tudásvágy kielégítéséért léphetnének be a fotós szakkörbe, a matematikai körbe, az ifjú természetbúvár körbe, tanulhatnának játékosan idegen nyelveket. sőt, csiszolhatnák anyanyelvűket; ahol nem kérdezekfelej-tesztek alapján minősítenék őket. (Túlságosan is) gyerekpárti lévén, nagy hévvel beszéltem álmomról, azon nyomban le is törtek: ehhez fanatikus tanítók keilenek, mondták. Tudom. De abban is csak rossz kedvemben kételkedem, hogy aki elmegy tanítani, ne lenne felelőssége teljes tudatában, ne szeretné fanatikusan a gyerekeket, ne akarná nekik a legtöbbet, a legszebbet adni, s ha mégis akadnak ilyenek, úgy gondolom, ebben a szakmában is kell lenni olyan kivételeknek, akik erősítik a szabályt. Eddig az lógott ki a sorból, aki túlságosan sokat adott önmagából; furcsa, hogy mégis több lett általa. Ezennel várakozó álláspontra helyezkedtem: nemsokára itt az új tanév, azon, hogy saját gyerekeim kellemes vagy kellemetlen meglepetésekkel szolgálnak majd, nem lepődöm meg. De. Grendel Ágota
