Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-06-05 / 23. szám
DUBA GYULA Egyetlen halált látott Gál közelről, nagyapa készülését az elmúlásra, Gál József utolsó perceit. Gyerek volt, kilencéves, azóta a halál élő valóság lett számára. Azelőtt nem tudta, hogy nagyapa élete a halál jegyében folyik, hatvan évre se telt belőle, rövidnek mondható emberi életet élt. Pedig Öreg Gál András fiai közül ő volt a leghatalmasabb, kétméteres, százkilós, szálfatermetű. Gál apjától is hatalmasabb. Bakócz tanító úr azt irta róla a krónikában, hogy az énekkar basszus szólamának az erőssége, erős, mély hangja olyan volt, mint az orgonaszó, iskolázásra is érdemes lett volna. Gál mégsem hallotta őt énekelni, csak a templomban, nevetni sem látta, kevés beszédű volt, bár nem szótlan és nem is visszahúzódó, olyannak tűnt, mint aki állandóan gondolkodik valamin, és ez elvonja figyelmét a környezetétől, mert idegen gondolat, elvont és más világbéli. Nagyapa halála után tudta meg Gál elejtett félmondatokból, majd a padláson talált régi tábori levelezőlapokból, hogy idegen anyagot — testet — hordott magában, amely állandóan emlékeztette azokra a régi eseményekre, melyek során a puskagolyó a combtövébe, a gerince közelébe fúródott, ahonnan nem tudták kioperálni, és bet okosodva, furcsa szövetekkel és gonosz sejtekkel körülnőve ott maradt. Idegen anyag Gál József erős testében, állandó figyelmeztető jel, emlékezteti valamire, amit csak ő tud, melyről nem beszél, de gyakran gondol rá, nem feledheti, mert nemcsak emlék, hanem állandóan jelen lévő érzés, érzéki élmény, romboló, mert a bűntudat rokona. Éjszaka, éjféltájban felébresztették Gált, hogy nagyapa látni akarja. Ősz volt, esett az eső, nyirkos hideg volt a szobában, meztelen talpa alatt érezte a hűvös, szőtt rongypokrócot. Fel sem öltöztették, apja ölébe vette, átvitte az udvaron a felső házba. Borzongva megérezte, hogy sűrű, apró szemű eső hull, az égen nem voltak csillagok. Az a nap egészében zavaros volt, teli feszültséggel, számára érthetetlen viszszafogottsággal és várakozással, izgalommal. A feszültség korán reggel kezdődött, nagymama mondta a rövid félmondatot, mely elindította — előző nap autóbuszon L.-ben járt —, ennyit mondott akkor nagymama: „Megyünk Józsefért, ma kiadják a kórházból." Gál tudta, hogy nagyapa kórházban van (egy év múlt el azóta, hogy őfőméttósága kerékpárosai a bécsi döntés értelmében birtokukba vették Atagyarmatát), a nyáron gyakran látta nagyapát a gyalupadra borulva, arca sárga volt, és fájdalmában halkan nyögött, de nem jajgatott. Ilyen hatalmas ember nem tud sírni, sem jajgatni, gondolta akkor Gál. Fáj a gyomra, hallotta, de nem tudtak rajta segíteni. Két hete vitték kórházba. Megoperálják, mondta nagymama. Nagyapa az ágyban feküdt, arca sápadt volt, nagy őszülő bajsza az áliára konyult. Fekete ruhás asszonyok állták körül, kendőben voltak, és nem beszéltek, nagymama felemelte Gált, és nagyapa elé tartotta. — Itt az unokája, Józsi, az István fia, a legfiatalabb Gál! Nagyapa testvérei, Gál Jónás és János is ott voltak, a nyugtalan és kötekedő, vörös képű Gál most sem állhatta meg szó nélkül. — Korán bevégzi a földi útját Józsefünk ... mégis ki kellett volna operál. tatni azt a muszka golyót! — Hallgasson — szólt rá szigorúan nagymama —, magának a halál pillanata sem szent? Most nincs helye itt szónak, se szemrehányásnak... Az Isten ellen vét, nem nyughat, hát talán pogány?! Évek múlva találta meg Gál a padláson a kókuszmadzaggal összekötött, vastag táborilevél-csomót. A levelek dátum szerint sorba voltak rakva, kisimítva, bár vastagon ült rajtuk a por, ennek ellenére úgy tűnt Gálnak, mintha az örökkévalóság számára lennének éltévé. Ismét úgy érezte, az Idővel találkozott. A leveleket az érkezésük idején és sorrendjében egymásra helyezték, majd amikor nem jött több belőlük, összekötötték, és eltették, s az évek, az első világháború évei, ezek a nehéz Gál-évek, melyek a levelekben testet öltöttek, megfoghatóan és felidézhetően megmaradtak, papírröggé merevedve örök életet nyertek, konzerválódott bennük az elmúlt idő. Gál József sebesüléséről igy tudósított: „Kelt levelem 1914. December 09. Kedves feleségem, ezen pár sor írásom a legjobb egéségben találja mindnyájatokat énis egészséges vagyok a sebem is szépen gyógyul, kedves feles, tudatom hogy Korneiburgból más I helyre utasztunk deazért nem messzire vonaton kétóra hoszat, az atrecot is küldöm hogy hol vagyunk. Kedves feleségem légy segedelmemre hogy tehozzád közelebb mehessek. Kedves f. szabadságot minden más nap kérjük de hasztalan és maga az orvos ezt mondta hogy a legközelebbi kórházba kérjék a szülök a beteget, tehát arra kérlek Kedves f. hogy édes atyával menjetek be L-be és elöl tudjátok ki hogy feküszneki ott sebesültek. Ha pedig feküsznek menjetek be a főorvoshoz, hogy én oda mehessek, esetleg nem feküsznek ott, akkor ahol jónak látjátok a legközelebi városba hogy eljöhes énhozzám. Kedves feleségem tehát arra kérlek, hacsak lehet tehozzád közelebb lehesek, mert bizon nékem nagyon fáj hogy haza nem mehetek. Kedves jó apám aki nékünk ételt italt kereset mireánk hogy minket föl nevelhetet a jó anyánk most pedig nékem háborúba kellet mennem az ellenség golyója már eltalált Drozdó kösségnél amelyet tisztára elis égettünk így pedig romba dűlt Drozdó kössége (Oroszország). Drága jó édes anyám aki anyi setét éjszakát virrasztót fölöttem míg én a bölcső fenekén feküdtem most is légy segedelmemre, hogy megsebesült fijad ölelhezsd kebledre. Öregszülém aki élete kora mellett már legyengül aki én melletem sok jó munkát véghez vitt kívánom hogy ezen beszédbe részt vegyen, hogy szerető onokája hamaráb haza mehesen. Ti is kedves testvérek János Jónás s hozzá tartozó családjai jöjetek az én lakó házamba szóval ami édesen felnevelt házunkba beszédesetek együt hogy szerető testvéretek haza mehesen hogy véletek egypár szót elbeszélhesen, mert nagy dologba vagyok hogy a magyar haza fen álhason Kedves feleségem ezel zárom soraim, maradok szerető férjed a sírig. Gál József" A levél után majd egyéves szünet, repedés az idő szövetén. Alig észrevehető sziget az idöfolyamban, újabb tábori lapok következnek, átsiklik felette a felületes érdeklődés. De Gál éberen figyel a dátumokra, a fenyödoboz iratain az évszámok régi élményét jelentik, piros ceruzával átírta őket, hogy világítsanak. Évekre, hónapokra és napokra figyel, a következő Feldpostkorrespondenzkarte Nyitrán kelt 1915 December 6-án a „Katonai Kórházban". (III. Lábadozó osztály. Zsidó iskola.) Egy év telt el, mig Gál József vágya teljesült (súlyos sebesülésével merre járt ezalatt ?), és a felesége közelébe került, bár nem annyira közel, mint szerette volna. A faluból Nyitrára gyalogosan egynapi az út. tábori lapok bizonyítják, hogy nagymama gyakran megtette ezt az utat. Nehéz szívvel indult útnak, és még nehezebbel tért haza. Rossz helyen állt meg az a golyó. Gál József gerince közelében, az orvosok haboztak megoperálni, kockázatos a sebesült megbénulhat. A saját felelősségére azonban megoperálták volna, ha írásos nyilatkozatot ad, akkor kiszedik a testéből a rosszindulatú fémet, s ha sikerül az operáció, a beavatkozásnak nem lesz következménye. Nehéz volt dönteni, a rokkantság, sőt a bénulás lehetősége félelmetes sasként körözött nagyapa és nagymama feje felett, komorrá tette gondolataikat. A muszka golyót pedig már körülvették és benőtték a kiszámíthatatlan rendeltetésű, mohó sejtek, szövetekJaurkolták be, tokot alkottak köré, mint a zsebóra tokja, de ez a tok a nagyapa élő húsában, a testében volt, kinyitni még sebészkéssel sem lehetett. A gerince közelében volt a tok, s benne a hitvány ólom, talán deformálódott is, alaktalan, közönyös anyag, ideggócok és ínszalagok szövevényében, elektromos mezők és fájdalmat szikrázó véredények erőterében. Nem operáltatta ki, állandóan érezte, és tűrte a testében s a lelkében is. A szűnni nem akaró fájás Drozdó községre emlékeztette és még valamire, egy eseményre, tettre, mozzanatra, látványra, indulatra vagy kétségbeesésre, amiről soha senkinek nem beszélt (talán egyszer Borbás tisztelendő úrnak). Arról azonban soha nem mondott le, hogy a fájdalmas és sokszor kínzó — a betokosodott golyó bicegésre késztette nagyapát, és rettenetesen érzékeny volt az időjárás változásaira —, az állandóan jelen lévő rossz érzést — emléket? — meggyógyíttatja, megszünteti, hatálytalanítja. Már nyitrai lábadozása idején felmerült benne a pöstyéni gyógyfürdő, mint gyógyulási lehetőség. Hallott az erőt adó vízről és csodatevő iszapról, vakon hitt a legendás fürdő varázsos erejében. Felkereste a hadnagyát, megbeszélni vele a lehetőségeket. Egyenesen gondolkodott — a Gálokra jellemzően —, de a beszélgetés megalázta. Levélben írta meg a történteket. nő 14
