Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-06-05 / 23. szám
.. nem szépen beszét velem az hadnagy úr, ászt monta Pöstyéni fürdőzés nagy uraknak való, hercegeknek, grófi asszonyoknak, uralkodó méltóságoknak ... nem ily parasztnak mint én ... nagyon nem szépen beszét velem az hadnagy úr. De én nem feledém ... róla le nem mondok, egyszer még én oda elmegyek.. Nagyapának erős akarata volt, a Gálok közül a legerősebb. Bicegve tűrte a golyót, mintha egy hegy imbolyogna, leszokott a nevetésről, de az énekkarban felemelöen énekelt, a basszus finomságait. halk zsongását mélyen átélte — mint a távoli mennydörgés —, irányítani tudta az akaratát. A pöstyéni fürdőben való gyógykezeltetése életcélja lett, mind nagyobb meggyőződéssé s végül bizonyossággá vált az a hiedelme, hogy a fürdő meggyógyítja, a finom iszap elmulasztja a golyó okozta kínokat. A prospektust még a III. Lábadozó osztályon szerezte. ír róla az egyik levelében : „... hozzá jutottam egy szép könyvecskéhez, a Pöstyén fürdőről szól... sok szép képekkel dicséri az környéket és az pöstyéni víznek és iszapnak minden jóságát elmeséli, irva vagyon, mire használ." Néha a véletlen megmagyarázhatatlan helyzetet teremt, melynek később hajlamosak vagyunk különös jelentést tulajdonítani. A prospektus ilyen előjelzése volt a beteljesedésnek. Cseh nyelven adták ki 1910- ben Píáfany—Pöstyén v Uhrách címen, a füzet alcíme: Horké, sírnaté, bahenní lázné. Ismert kép a címlapján a mankóját térdén széttörő, izmos, fiatal férfialak. A prospektus a goromba hadnagyot igazolta, egyik lapja a legelőkelőbb vendégek aláírását tartalmazta a fürdő vendégkönyvéből: „Izabella főhercegnő, Frigyes főherceg, Gabriella főhercegnő, Ferdinánd grossherzeg von Toscana, Ferdinánd bolgár király ..." Az aláírások jelezték, hogy a fürdői gyógykezelés és az ott-tartózkodás nem paraszti időtöltés, nem is lehetőség Gál Józsefnek; hasonló következtetést sugalltak a fürdőépületek képei, a Kursalon, a királyi utca, a Grandhotel Royal, a Ferenc József Fürdőház és a Kurthotel pompás épülete, a Mankó Múzeum, a Sétány képre és a Park fái, ezeken a helyeken mindenütt széles kalapos, elegáns dámák és sétapálcás urak álldogáltak, vagy üdítőitalok mellett üldögéltek, és csevegtek, a legáthatóbb tekintet sem fedezhetett fel egyetlen — a Gálokhoz hasonló — parasztot sem. Az ismertető hátsó borítóján látható kép fokozta az elképzelés — Gál József terve — lehetetlenségét. A pókhálóra emlékeztető vonalrendszer, számos egyenes vonal szövevénye, azonnal ismerős volt Gálnak. A „Pistany" központjából vezető vasútvonalak végein olyan világvárosok helyezkedtek el, mint „Berlin, Lipsko, Mnichov, Terst, Rijeka, Belehrad. Bukuresf, Lvov, Varáava", szükebb körzetében „Búd in-Pest, Viden, Praha, Prespurk" (a prospektus nyelvének megfelelően a városok nevét is cseh nyelven tüntette fel a térkép). De ott volt „Debrecin, Kosice és Dráídany" is; Gálban felvillant a „jégmadarak kora", képzeletben utazott már ezeken a vasútvonalakon. Gál József a valóságban is utazott vágyai célja felé? A fenyödobozban bizonyítékok találhatók erre vonatkozóan. Dús lombú fák alatt, kavicsos utak és színes fapadok harminokus együttesében, nyírott angolpázsit előterében áll Gál József egy fényképen, valószínűtlen látomás az elegáns környezetben. Hatalmas sötét ruhás, csizmás paraszt, fekete kalapja, nyakkendő nélküli fehér ingmelle szokatlan jelenség, nagy bajuszos, negyvenes férfi, óriás, mint körülötte a fák, komoran néz a gép lencséjébe. A fényképet az első köztársaság korában készítették, 1932-ben, a demokrácia részben lebontotta az emberek közötti egyenlőtlenségeket, és a jogokat igyekezett igazságosabban elosztani. A fürdőben akkor is pénzes és magas méltóságok voltak az igazi vendégek, de már Gál József is bejuthatott, befogadást nyert a gyógyító források és a csodatevő iszap birodalmába, csehszlovák koronában fizette meg az költségeket, és a kezelő személyzet is szépen bánt vele, mondta, amikor három hét után visszatért Atagyarmatára. Meg kell mondani azonban, hogy sokáig várt a lehetőségre. Amikor azonban Gált éjfélkor felébresztették, azon az éjszakán nagyapa már nem nyitotta fel a szemét, pedig nagymama elébe tartotta Gált — a legfiatalabb Gált —, de erre sem reagált. A fehér vánkosba belesüppredve, dermedten nyugodott markáns arcelü feje, s látszott, hogy szemei mély üregükbe készülődnek visszahúzódni, nyilvánvalóvá vált, hogy Gál József nagy lelkiereje megtört, erős akarata elfogyott. Gál tehát ismerte a halál pillanatát vagy legalábbis a közelségét, megőrizte ezzel kapcsolatos — bár régi és feledésbe vesző élményét. A front idején megszokottá vált a halottak látványa, s talán még jobban az elpusztult lovak képre, ahogy vicsorgó fogakkal, mintha kibírhatatlan kínba merevedtek volna, az utak mentén hevertek. Ennek ellenére mégis megdöbbentette, amikor egy éjszaka Bogyó Julis megmondta neki, hogy bizonyos jelekből arra következtet, Králihuba Jenőben a halál munkál. Benne van kétségtelen, és az elveszejtésén munkálkodik. A böjti boszorkány — nem az, gondolta Gál, nem volt igazad, Bertalan! — szeretkezés után közölte ezt Gállal, fáradt és ernyedt melegségben, késő ősszel, amikor a nagy, nehéz pehelydunna alatt a férfi és nő nagyon jól érzi magát együtt. A benső tekintettel látott csillagzáporok és hangtalan kiáltozássá nőtt feszültségek múltán, a végtelen nyugalom állapotában Gál nem hitt az asszonynak. Nem hitt neki, mert nem tudta, hogy Bogyó Julis szeretkezés közben olyan dolgokat is megérez, melyekre más képtelen, női érzékei és a testi kapcsolat, amelyben részt vesznek mindketten, elárulják neki a másik rejtett életrezdüléseit és öntudatlan létének titkait. (Talán mégis boszorkány?) — Nem lehet — mondta akkor Bogyó Julisnak —, Jenő nem változik, KÖSZÖNTJÜK A JUBILÁLÓ ÍRÓT! üzleti gondjai vannak, de megoldja őket, ő megtörhetetlen, az élet császára, legyőzhetetlen! Fáradt lehet, de a halál? Nem lehet! Nemsokára azonban külső jelek és a véletlen események is a drámai kifejlet irányába mutattak. Negyvennyolc karácsonya előtt néhány nappal beomlott a Králihuba-ház nyitott kamrája, az épület hátsó része félig romba dőlt, és a lezuhanó tetőszerkezet maga alá temette a darálót. — Isten csapása — jelentette ki azonnal nagymama —, a romlás megkezdődött. A lator bűnhődik! A vállalkozó véletlen szerencse folytán, az idő néhány pillanatának nagylelkű kedvezménye következtében — mintegy halasztásképpen, mondta később nagymama — menekült meg a haláltól. Részlet Duba Gyula Aszály című könyvéből nő 15
