Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-05-01 / 18. szám

Két kisebb gerendaház mindössze pár percnyire az NSZK-beli Füssen városától, egy sejtelmes mocsárerdő védettségében. Aki nem ismeri a járást, aligha találná meg az itt lakó magatartáskutatót (etológust) és biológust, Angelika Hofert. Reggel hatkor már farmerben, gumicsizmában, vödörrel és tállal kezében köszönti a

napot. Beül az autójába és a három kilométernyire fekvő Hopfensee felé veszi az irányt, ahol „védencei", a ludak várják reggelijüket. Hangos gágogással landolnak Angelika lábánál, s a kölcsönös udvariassági rítus után nekiesnek a friss salátának és magvaknak.

Amikor a biológusnő vissza akar

szállni jármüvébe, elterelő manőverhez kell folyamodnia, hogy a ludakat saját világukba terelje, ne őt kövessék. Persze, ezt már sokszor gyakorolták, úgyhogy végül most is a tó irányába veszik útjukat.

Korábban azonban nem voltak ilyen rövidek Angelika látogatásai. Két évig jóformán minden percét

megosztotta a ludakkal. Két évig tartott ugyanis a biológus rendhagyó kísérlete azokkal a madarakkal, amelyeket szüleik elhagytak a fészkükben. A tökéletes lúdmama szerepét kellett ellátnia attól a pillanattól fogva, hogy a kicsik kikeltek a tojásból, egészen felnőtté válásukig. És, persze, hogy elfogadtassa magát egyen-A libakaland

• Két év a vadludakkal • Példakép: Konrad Lorencz, az etológus • Televíziós sztárnak előléptetett libák • Vivivi? Gang gang gang! • Amikor a lúd diktál