Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-05-01 / 18. szám
PROLÓGUS Nagymegyerre több mint hat éven át készültem. 1984-ben a földmüvesszövetkezetek X. kongresszusán Gaál Sándor mérnök — akivel 1973-ban találkoztam először a kulcsodi szövetkezet elnökeként — hivott meg. Tavaly egy országos értekezleten újból megismételte meghívását; másnap ünnepük a szövetkezet fennállásának 40. évfordulóját, az egész tagság együtt lesz — mondta —, jöjjek már el végre. De én megint csak nem jutottam el hozzájuk. Aztán újból találkoztunk a földművesszövetkezetek XI. kongreszszusán. Most már a szememre vetette, hogy elkerülöm őket, ennyi éve Ígérgetem, hogy elbeszélgetek a tagsággal, és csak nem akarok sort keríteni rá. Újból ígéretet tettem, s még csak nem is sejtettem, végül hogyan jutok el hozzájuk ... Egy hónap múlva megtudtam, hogy Gaál Sándort leváltották elnöki tisztségéből. Véleményemet a „Rekviem három szövetkezeti elnökért” című írásomban mondtam el ez év februárjában. AMIRŐL NEM TUDTAM A cikk megjelenése után kellemes férfihang keresett telefonon. Petöcz László, a nagymegyeri szövetkezet gépesítöje — mutatkozott be illedelmesen, s nagyon kedvesen és udvariasan hívott meg a szövetkezetükbe. Azt akarta, győződjek meg róla, mennyire tévedtem írásomban; a szövetkezeti elnököt ök nem űzték el, a maga jószántából ment el. Ezt a tagok is bebizonyítják nekem. Tíz nappal előre bejelentettem érkezésemet. Petöcz László akadozva ugyan, végeredményben azonban érthetően magyarázta el, hogy náluk az elnökválasztás annak rendje és módja szerint a legdemokratikusabban folyt. így: — Az első tagsági gyűlésen, amelyre még december közepén került sor, a tagok felvetették például, hogy a szabadságpénzt miért nem fizetik ki úgy, mint más üzemekben; hogy hogyan lehet évről évre magasabb hektárhozamokat elérni, s ha ez igy van, miért nem adnak a tagoknak is több természetbenit. Valaki azt is javasolta, vizsgáljuk meg a vezetők munkáját, ebben a megváltozott világban megállják-e helyüket. Megegyeztünk, hogy december 21 -én újból öszszehívjuk a tagsági gyűlést, s akkor minden egyes szövetkezeti tag egy papírra felírja, kit akar a szövetkezet vezetőségébe, és aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz az elnök. A legtöbbet, 92-töt Gaál Sándor kapta. Az eredmény kihirdetésekor a szövetkezet jogásza kijelentette, hogy nem érvényes a szavazás, mert senki sem kapta meg a tagság szavazatának a kétharmadát. Az ezt kővető vitában arra a véleményre jutottunk, hogy meg kell ismételni a szavazást. Azt azért ne gondolja, hogy itt valamilyen agitációra került sor, hogy ki kire szavazzon! Mert tudom, hogy énrám és a kollégámra is mondják az emberek, hogy csak azért politizáltunk, mert el akartuk zavarni Gaált, hogy nekünk jobb helyünk legyen. — Feltételezem, hogy nem azért lett a NYEE tagja, hogy abból hasznot húzzon ... — Hát ... — Beszélgetésünk kezdetétől szinte minden mondat után hosszú szünet következett. Most is nagyon nehezen született meg a szó. — Alelnökké választottak meg. — Ehhez gratulálok! — A tagság döntött így. Mert harmadszor is összehívtuk a tagsági gyűlést. De most már másképpen rendeztük a választást. Minden részleg dolgozói javaslatot tettek, kit----------- -------- ---- ---- ---,-a „1 ro rj ■ ■ k össze megmaradt. Vagyis elment az elnök, de a többi vezető maradt. Pedig a hibákért nem lehet csak egy ember felelős, különösen, ha ezt az embert félrevezették. Itt nem elég tiszta vizet önteni a pohárba, a poharat össze kell tömi, és újat venni, abba tenni a tiszta vizet. Gyökerestül megváltoztatni a azt a poharat akarnak a részlegről a vezetőségbe. Ezek a nevek kerültek a választólapra. A szövetkezet elnöki és alelnöki tisztségére 6 személyt javasoltak, ezek közül kellett a tagoknak titkos szavazással eldönteni, ki lesz az elnök és az alelnök. Ekkor Gaál mérnök már csak 88 szavazatot kapott, Fehérváry mérnök pedig, aki eddig energetikus volt a szövetkezetben, 123-at. Tehát Fehérváry Jenő lett az elnök. — Hogy fogadta ezt Gaál Sándor? — Úgy láttuk, csalódott, de nagyon emberségesen fogadta. Annyit mondott csupán : ha ez a tagság akarata ... A szövetkezetből elment, de a tagsági viszonya még tart. Az új vezetőség holnap akar vele beszélni. Éppen azt próbáltam megtudni, hol érhetném el, hogy az ö véleményét is meghallgassam, amikor nagy erővel és fennhangon egy úr nyitott ránk ajtót. — Hol van az az újságírónö?!... Mi is akarunk ám beszélni vele! Letagadták, hogy a szövetkezetbe jön, most meg félre akarják vezetni. No, hát mi majd megmondjuk neki az igazat!... — mondja s már szelídebb hangon kér, menjek le a műhelybe, a dolgozók közé, ha az igazságot akarom tudni. Mielőtt elbúcsúznék, Petöcz László még megjegyzi: — Ö az egyik, akinek semmi sem tetszik .. . Szabó Ferenc az udvaron vár rám, s mit ad a véletlen, a vezetőség nevében éppen Gaál Sándort hívta meg a holnapi ülésre. Gyorsan megjegyzem hát: ezen én is örömmel résztvennék. A meghívás a volt elnökkel együtt már nekem is szólt. ... ES AMIT MEGTUDTAM A műhelyben hamar összegyűltek az emberek. Látszott rajtuk, mennyire kikivánkozik belőlük a szó. Dicsérik is azt, aki ide hívott, mert szerintük, ami itt van, az már tarthatatlan, valamit tenniük kell. Tizen-tizenöten állnak körül — néha többen is —, mert közben jönnek-mennek az emberek. A kialakuló vitában vannak szóvivők és vannak bólogatok. A mondanivalójuk lényege: nem értenek egyet a választással. Ők az elsőt (december 21.) tartják jogerősnek, amikor Gaál mérnök kapta a szavazatok többségét. De a szövetkezet jogásza manipulálta a tagságot. Gaál Sándort csak annyiban hibáztatják, hogy sok időt töltött a szövetkezeten kívül országos jellegű tisztségeiből eredően, s amikor a párnapos távollétek után megjött, az ágazatvezetök nem tájékoztatták valósághűen. Vagyis: a hiba nem a volt elnökben volt. hanem a többi vezetőben. A tagság ettől az öt embertől akart megszabadulni, nem az elnöktől. Csakhát rosszul sült el a dolog .. . Az elnök elment, a többiek meg maradtak. — Mondtam én Gaál mérnök úrnak, csak egyszer forduljon vissza a temetőtől, majd meglátja, mit csinálnak beosztottjai, ha kihúzza a szövetkezetből a lábát! Mert ő borzasztóan bízott bennük, lovat adott alá-juk, nem vette észre, hogy folyton becsapják. Aztán ez lett a veszte ... — okoskodott Varga Tibor traktoros. — Az a baj, hogy a többi vezető maradt, és ök az új elnököt is félrevezetik. Minket, vezetőségi tagokat meg teljesen kiszorítanak a határozathozatalból. A jegyzőkönyvbe is megmásítva kerülnek a tények. Mi még mindig bízunk Gaál mérnökben, most, hogy már megszűnt a sok országos tisztsége, több időt tölthetne a szövetkezetben. Tudjuk, kinek az érdeke volt azt terjeszteni, hogy addig választunk, amíg a régi elnök lenem lép a porondról... — állítja Kosa Lajos gépszerelő, vezetőségi tag. Sorolják az évek alatt felhalmozódott bajokat is: a nem hatékony befektetéseket, az eltúlzott hektárhozamokat, a felduzzasztott adminisztrativát, azt, hogy a tagságot mellőzve öten döntöttek mindenben. Aztán az új elnökre terelődik a szó. Azt állítják, az új vezetőség támogatná, de hiába, mert az ágazatvezetők, akiknek a legfőbb gondjuk, hogy tisztségükben maradhassanak, úgyis befolyásolják. Fehérváry mérnök szerint nyugodt, energetikusként jó szakember volt, csakhát túl gyönge, lassú és csendes, nem vezető típus. Boros József takarmányozót idézik, aki már a tagsági gyűlésen a szemébe mondta: Fehérváry úr, maga okos, ügyes ember, de nem elnöki posztra való! — A választások óta az a mondás járja nálunk, hogy amióta új elnökünk van, megtanultunk lambadázni. Mert ha Fehérváry lép egyet jobbra, öten lépnek utána ... így nem lehet gazdaságot vezetni! Ha negyven év után végre elértük, hogy demokrácia van, miért ne nyilváníthatná ki véleményét a nép szabadon. Miért nem tudunk egymáshoz őszinték lenni? Miért a munkásoknál, az állattenyésztésben kezdik az átszervezést, ahol amúgy is kevés az ember, és miért nem az irodában, ahol már alig férnek el egymás mellett, annyian vannak?! Miért adnak nálunk tizenöt koronás osztalékot, míg másutt húsz-harminc koronát, sőt hallottam hatvanról is ... Igaz, azt mondják, a Dunaszerdahelyi járásban nálunk van a legnagyobb átlagfizetés ... De azért lehetne nálunk is jobban gazdálkodni — nyilatkozik Szabó Ferenc tejszállító. Mindnyájan azt állítják, rossz a hangulat a szövetkezetben. A miértre szinte kórusban felelnek: mert a kutyát elűzték, de a lánc helyzetet — ezt akarja itt a tagság, csak nem tudja hogyan.-T- Gaál mérnöknek mindenképpen a szövetkezetben kell maradnia. Ha nem lesz elnök, legyen közgazdász, vagy agronómus, bármi, csak itt maradjon! Mert a demokrácia nem az, hogy ok nélkül elzavarjuk munkahelyéről az embert; igenis szakképzettségéhez, tehetségéhez mért munkát kell neki adnunk. Ezt akarják neki holnap a vezetőségi gyűlésen felkínálni. Aztán lesz tagsági gyűlés és majd ott eldöntik, mi lesz tovább. Mert szerintünk jogilag még mindig ő az elnök. Sajnos, olyan emberek manipulálták a szavazást, akik eddig semmit sem tettek a szövetkezetért, csak a szájuk járt. Bíztunk a fiatalokban, de nem ilyen formában. Félrevezették a tagságot ... — bosszankodik Kalmár Árpád gépjavító. — Harminc éve dolgozom ebben a szövetkezetben, hát most legyen már rosszabb, amikor jobbnak kellene lenni?! Ezt igazán nem szabad megengednünk ... — szól közbe László Sándor gépjavító is. — S azt sem, hogy megfélemlitsék az embert. Mert ennek az ideje már lejárt. Engem az első tagsági gyűlés után egy névtelen levélben figyelmeztettek: tartsam a szám! Most meg a beosztásomból akarnak kisuppolni. De én nem ijedek meg, megmondom az igazat az uraknak, ha az nem tetszik is! — vélekedik Szabó Ferenc. Csaknem másfél órán át vette a magnó a gépkezelők, szerelők, traktorosok forró hangú véleményét. Mint egy megbolygatott méhkas, olyan volt a műhely. Talán majd a kertészetben... Ám itt is csaknem szó szerint megismétlődnek a műhelyben felsorolt érvek. Nem az elnököt akarták leváltani, vagyis nemcsak öt. Nincsenek megelégedve a vezetőkkel, akik maradtak. Hirtelen jött ez a nagy szólásszabadság, át sem tudták gondolni rendesen mit akarnak tőlük. Egyeseknek fejébe szállt a demokrácia; le vele — volt a jelszó, bármi legyen is az ára. S mire „kijózanodtak", már késő volt. Most meg nem tudják, mitévők legyenek. — Nem az elnöknél kellett volna kezdeni a cserét, hanem lejjebb. Akkor az elnökre talán sor sem került volna. A régi elnök nyugodtan maradhatott volna új vezetőkkel — bölcselkedik Bors Gyula bácsi. — Ha még egyszer választanánk, biztosan Gaál kapna több szavazatot. Kár volt őt innen meneszteni... Ha Gaál mérnök idehaza volt, őt este nyolc-kilenckor is kint láttuk a határban. Én öntöző vagyok, nekem nemegyszer este kilenckor is segített húzni a csöveket... Nem félt ő a munkától, mint a többi vezető... Az új elnök munkáját még nem értékelhetjük, egy-két hónap alatt nem sok mindent csinálhatott. A többiek meg most alig mernek mozdulni, nehogy valaki ellenük legyen. November után egy-két hétig mindenki igyekezett, lelkesedett, aztán lasnő 5
