Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-05-01 / 18. szám

[=□ BOTRÁNY Nagykürtösön a tejről 1988 decembe­rében kiderült, hogy szennyezett, szak­­kifejezéssel: kontaminált. Amikor azt mondom, hogy kiderült, természetesen nem a fogyasztók széles körének tájé­koztatását értem rajta, ellenkezőleg. E. Hubkovának. a Nagykürtösi Járási Közegészségügyi Állomás dolgozójának véleménye szerint a kerületi higiénikus felsőbb helyről érkezett nyomásra jócs­kán lekerekítve tartotta nyilván a nyers tehéntej PCB-tartalmát. A hír ennek elle­nére gyorsan kitudódott, hiszen a radi­kális intézkedések — a tejet egyszeriben nem fogyasztásra, hanem takarmányo­zás céljából szárításra kezdték szállítani a losonci tejüzembe — több száz dolgo­zó munkáját érintették. (Ez a mai napig is így van. azzal a különbséggel hogy ma már tudjuk, a kontaminált tej egyáltalán semmire sem használható; hacsak nem a vegyiparban PCB-alapanyagként...) A lakosság tej és tejtermékekkel történő ellátását megoldották a szomszédos já­rásokból, és már csillapodni látszottak a kedélyek, amikor elterjedt a hír: a viz is kontaminált. Váltjátok színt, követette a nyilvános­ság tavaly decemberben a totalitás sú­lyától megszabadult egészségügyi és mezőgazdasági szakemberektől. Szint vallottak, a tiszta igazságot, felháborod­va a járás talajszennyeződésének súlyos következményein, az illetékes miniszté­riumok könnyelmű, ráérős ügykezelé­sén, pontosabban semmittevésén, de et­től még nem lett tisztább a víz, egészsé­ges a tej, az embereket nem sikerült megnyugtatni, mint ahogy az újságírót sem, aki pedig nem a járás vizét és nem az ott előállított tejet issza. Hogy mi történt azóta ? Kormányalel­­nök. minisztériumi dolgozók, hivatalos pecsétőrzők jártak a járásban; jöttek, láttak, elmentek, és a teheneket napon­ta kétszer ismét csak meg kell fejni. Az anyagi kár több mint 200 millió. Az érintettek várnak ... Az érintettek megszólalnak Dusán Hazucha mérnök, a Nagykürtösi Állami Gazdaság állattenyésztő részlegé­nek vezetője így dohog: — Csak a tejen 9 millió 750 ezer korona a veszteségünk. Hogy mi lesz a az 1 500 szarvasmarha sorsa, azt sejtheti, hiszen a húsuk is normán felül tartalmaz PCB-anyagokat. Higgye el, nincs kedvem semmihez. Má­sok hanyag munkájának, felelőtlen hoz­­záálásának mi isszuk meg a levét, és a tájékozatlan közvélemény bennünket vádol. Dehát mi találtuk ki a PCB-anya­gokat, mi használunk fejetlenül kőolaj­­származékokat?! Nem, és ráadásul en­nek kiderítése sem a mi dolgunk. A zsélyi szövetkezet elnöke, dr. Kariin Gábor állatorvos kissé ingerült. Megvár­juk, míg befejezi a kormányelnöknek. Milan Ciónek címzett levelet. Mi kávét fogyasztunk, ő közben egyik cigarettát a másik után szívja. Nyomasztja a tehe­tetlenség. Több éve egy jól profitáló mezőgazdasági üzemet vezet és most úgy érzi, hogy valakik alattomosan 3 milliót kiloptak a zsebükből. Ennyi a szövetkezet tavalyi vesztesége, a „PCB- causa" kapcsán. Olvasom a kormányel­nöknek írt levelet: „Kérjük, hogy állapít­sák meg végre, kik a szennyezők... Bizto­sítson a kormány pénzeszközöket a szennye­zés mielőbbi felszámolására, és kötelezze kártérítésre a szennyezőket... Kérjük an­nak is a felülvizsgálását, hogy mennyire helytálló világviszonylatban a csehszlovák szabvány a tej PCB-tartalmát illetően..." Dusán Vengrin mérnök, a Nagykürtösi Állami Gazdaság igazgatója azt mondja: — Nálunk vagy százan dolgoznak az állattenyésztésben. Eddig kedvvel vé­gezték munkájukat. Tudja mit monda­nak most? Azt, hogy ha a hónap végéig nem oldódik meg a PCB-ügy, a tejesko­csikkal felmennek Pozsonyba a kor­mányhivatal épülete elé tüntetni. Sze­retnénk már kinn lenni végre az alagút­ból ; tejet, egészséges tejet akarunk adni az embereknek, ez a mi dolgunk. Dr. Simko kerületi állategészségügyi szakorvos a járási lapban a következőket tette közzé: — Az Agrostav PCB-anyagokat tar­talmazó festéket használt a silógödrök lekenésére. innen került a szennyező­dés a takarmányba. 5 millió koronába került a festékréteg eltávolítása a siló­gödrök faláról, de a PCB-anyagok szint­je a tejben ezután sem csökkent, ami­ből arra következtettünk, hogy nem a silótakarmány volt a fertőzés kizáróla­gos forrása. Maradt a víz. amiről a higiénikusok azt állítják: normán felül nem tartalmaz PCB-anyagokat. Viszont tudvalevő, hogy a kékkői körzet bányá­jában éveken át használtak magas PCB-tartalmú anyagokat, és amit levit­tek a föld alá, azt már fel nem hozták. Potenciális szennyező lehet még a Bús­sá közelében üzemelő kompresszorállo­más is, és a közeli katonai körzet alaku­latai hatalmas gépállományukkal... E. Hubková mérnök, a járási közegész­ségügyi állomás dolgozója, igy jellemzi a helyzetet: — A lakosság 41 százaléka vezeté­kes vízhálózatból kapja az ivóvizet, és határozottan állítom, hogy ez a víz nem tartalmaz PCB-anyagokat a megenge­dett normán (0,05 mikrogramm/liter) felül. Már rosszabb a helyzet a vidéki kutakkal, és ha belegondolunk, hogy a járásban csupán egyetlen víztisztító működik, akkor valóban nincs min cso­dálkoznunk. Sürgősen meg kell nevezni a szennyezőket, még mielőtt egy to­vábbi öko-bomba robbanna! Mi rend­szeresen vizsgáljuk az ivóvizet, de a felszíni vizeket is, sőt egyéni kérésre a behozott vízmintákat is készségesen kivizsgáljuk; de a víz nem tartalmazhat nagyobb mennyiségben PCB-anyagokat annál az egyszerű oknál fogva, hogy ezek a vízben nehezen oldódnak. A legfontosabb teendő: megállítani a talaj további szennyezését. Lefülelni vala­kit. vagy valakiket, kárpótolni a szövetke­zeteket, ha az igazságtevés majd úgy kívánja, és lehet, hogy idővel egy további víztisztító is épül a járásban. Minden szép lesz, és lehet jó is, csak azt nem tudom, hogy fogják mindezt elviselni az emberek, akik. ki tudja, milyen hosszú ideig fo­gyasztottak szennyezett tejet. A PCB-anyagokról általában A poliklór-bifenilek (PCB) vegyileg stabil, magas hőellenálló képességű anyagok. Kondenzátorok, transzformá­torok töltésénél, hidraulikus olajok, hű­tőfolyadékok, festékanyagok, tűzálló mázak adalékanyagaként használato­sak. Hosszú ideig ismeretlen volt szennyező hatásuk (a DDT-hez hasonló­an), ezért nyugodt lelkiismerettel hasz­nálták a mezőgazdaságban, a bútor- és vegyiparban, de az élelmiszeriparban is. A mezőgazdaságban elsősorban siló­­gödrök itatórendszerek, istállószerke­zetek mázolására, festésére használtak PCB-elemeket tartalmazó anyagokat. Az emberi szervezetbe túlnyomórészt a hússal (45 %), a tejjel és tejtermékkel (15 %), továbbá a tojással és más állati eredetű élelmiszerfélével jutnak PCB- anyagok. Az állatok szervezetébe első­sorban a takarmánnyal és vízzel kerül­hetnek PCB-elemek, s jelenlétük akár húsz évig is kimutatható az állatok húsában. PCB-anyagokat tartalmazó élelmisze­rek rendszeres fogyasztása az emberi szervezetben fejlődési rendellenessége­ket okozhat. Az 1987- és 1988-ban végzett kísérletek eredményei nem utalnak onkogén következményekre. Elfogadható tehát az Egészségügyi Vi­lágszervezet azon megállapítása, amely szerint a PCB-anyagok nem egyértel­műen karcinogén (rákkeltő) hatásúak, habár ez nem kizárt, hiszen az állatokon végzett kísérletek ilyen jellegű elválto­zásokat is kimutattak. A vérnyomás­emelkedést és a vér koleszterinszintjé­nek növekedését is előidézhetik a PCB-anyagok. Sajnos, országos tünet a PCB-anya­gok szintjének növekedése az élelmi­szerekben, a vízben, a levegőben. Ez a szint a kritikus határon mozog, az Egész­ségügyi Világszervezet meghatározta ADI-t (a napi kritikus dózist) 90 száza­lékban kimerítjük... Ennyit két igazi szakember, Stanislav Hruby és Bohumil Turek, a prágai Károly Egyetem orvosi karának professzorai tol­lából. A riporter megjegyzése: Az utolsó be­kezdés adatai nem csupán Nagykürtösre, hanem általában az egész országra vonat­koznak. N. Zácsek Erzsébet Fotó: Prikler László

Next

/
Thumbnails
Contents