Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-05-01 / 18. szám
s** Radnóti Miklós Tétova óda Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök. mint kőben a megkövesütt csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet újra kezdem, mert annyit érek én. amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a térítőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm. hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint. elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint. hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull. e/a/vó nyírfaág. de benned alszom én is. nem vagy más világ. S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben. Babits Mihály Szerelmes vers A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát homlokod havasa alatt, homlokod havát elfeledtető fényes nyári szemed szédületét szeretem és éneklem e szédület szeretetét. Mélységes érctó. érctükör, fémtükör, mesebeli, szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli? Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni? Mély. fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem, csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen, csendesen, — hallani nem lehet, talán látni sem: az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem! nő 2 Kosztolányi Dezső Kedves Te meghalsz kedves s nem tudod, ki voltál, álarcodat magadra szorítod s nem tudja senki, hogy voltál titok, hogy voltál nékem ismeretlen oltár. Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva, élő titok egy még nagyobb titokba. Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz. napos, ártatlan, fáradt, graciőz. kis fákkal és kis bárányfellegekkel és végtelen és bús, akár a tenger és megkuszálja hullámos hajad, szemed alá rak szarkalábakat. S egy délután, ha ülsz az ablakodnál, ijedve kérded: micsoda zenél? És este búgni, bőgni fog a kályha és künn az utcán fújni fog a szél. Te sírva szólítod a Véghetetlent s felelni fog a föld és a göröngy. Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng és összetörsz, mint gyönge-gyönge gyöngy. József Attila Áldalak búval, vigalommal Áldalak búval, vigalommal, féltelek szeretnivalómmal, őrizlek kérő tenyeremmel: búzaföldekkel, fellegekkel. Topogásod muzsikás romlás, falam ellened örök omlás, düledék-árnyán ringatózom, leheletedbe burkolózom. Mindegy, szeretsz-e. nem szeretsz-e, szívemhez szívvel keveredsz-e. látlak, hallak és énekellek, istennek tégedet felellek. Hajnalban nyújtózik az erdő. ezer ölelő karja megnő, az égről a fényt leszakítja, szerelmes szívére borítja.
