Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-09 / 2. szám
— Munkakörülmények ? A sajtolóműhelyben a zajszint valamivel a megenged felső határ alatt van, így nem számít rizikós munkahelynek. De csak töltene ott m nyolc órát az, aki a rendeletet kiadta!!! O a helyén van Vagy négyszázötven ember dolgozik a nagymegyeri (Calovo) Teslában, jobb-rosszabb körülmények között. Tizenöt éve toldoznak-foldoznak amit lehet, de igazán gyárként kinézni nem akar az egykori dohányszárító. Bár talán nem is az volt a legfontosabb szándék e másfél évtized alatt, hogy igazi gyára álljon itt a Teslának, hanem az, hogy munkát adjanak ezeknek az embereknek. December elején itt is forr minden. És semmi sem egyértelmű. Az igazgató beteg. Az őt helyettesítő legfőbb illetékesek házon kívül — Pozsonyban (Bratislava) — vannak, a pártelnökkel és egy másik műszaki vezetővel a kapuban rázunk kezet, éppen fontos intéznivalójuk akadt a városban ... Megint mások a járási székhelyre ugrottak el schillingért sorakozni. Második napja szünetel a vízumkényszer, s ök is szeretnék megnézni Bécset. Bemegyünk hát az első nyitott ajtón. Öt-hat férfi eszmecseréjét zavarjuk meg. Úgy kezdik: mit is mondhatnánk? A főváros messze van, itt nem történik semmi. Nem is sztrájkoltak, ök dolgozni akarnak, keresni! — És keresnek? Jól keresnek? Erre aztán kiderül, még sincs minden rendben. László Dániel régi szakember, azt mondja, a hatvanas években ő jóval kevesebbet keresett, de egyórás béréből teletankolta a motorkerékpárját. Most egyórás béréből másfél liter benzint vehet. Nem bánja ő, ha száz korona lesz is a havi keresete, csak az a pénz legyen elég mindenre, ami a tisztességes megélhetéshez kell. Leckét vehetnénk tőle reálbérből. Elmondja, máig őrzi a Rudé právo és a Pravda cikkeit, amelyben a dél-szlovákiai fóliázókat támadják, vádolják azzal, hogy munka nélkül gazdagodnak meg, válnak milliomosokká! Meg amelyben felhívják a gyári mesterek figyelmét arra, hogy a fáradt dél-szlovákiai melósok „ fóliaszpórában" szenvednek, azért rossz a munkaerkölcsük... — Senki nem nézte meg — mondja —, mennyit kell dolgozni azért a pénzért! Azt sem írták le, mennyi a kockázat, hányszor nem veszik át a megtermelt zöldséget. Annak sem néztek utána, mennyivel lehetne jobb az ország ellátása, mennyi behozatalt lehetne így megtakarítani. Meg persze azt sem írták le közben, hogy csak igy lehet megélni, falun csak így lehet lakáshoz jutni, ami egyet jelent az építkezéssel. Később olyan munkás is akadt, aki megkockáztatta, a vállalati igazgatóság is ebből az elméletből indul ki. Különben mivel magyarázható, hogy amíg Pozsonyban mondjuk 33 darab a norma, addig ugyanabból a termékből Megyeren negyvenet kell legyártani ugyanazért a pénzért. És mit tegyen az, akinek nincs kertje? És miért a kertben, miért „mellékesen" kell megkeresni a megélhetéshez szükséges pénzt, miért nincs megfizetve a munka ? A szocialista gazdasági szervezetben végzett munka! (Az újságíró végre megkockáztatja, s kimondja tapasztalatát, amit eddig gyáva volt papírra vetni. A dél-szlovákiai ipartelepítés sok esetben volt szociális jellegű. Amolyan szociális foglalkoztatókat hoztak létre a mezőgazdasági területeken, hogy aki akar, élhessen alkotmányos jogával, és dolgozhassék. Hogy ez gazdaságilag megérte-e, vagy sem, azt a jelen gazdasági helyzet tükrözi. Változást az értelmes, gazdaságos munkától, a tulajdonformák egyenjogúsításától várhatunk. Egy olyan józan személettől, amely nem fogja bűnként felróni, ha valaki kis területen tud intenzíven gazdálkodni, s az így szerzett jövedelemből meg is tud élni. Ha legitimitást nyernek a magán és kisvállalkozások, amelyek gazdasági szerkezetünk foghíjait kitöltik, s nem lehet már többé létrejöttük útjába akadálykat gördíteni. Ha a vállalkozás nem lesz többé bűn. hanem erény. Ha megbecsüljük azt, aki jól dolgozik, és majd ha a munkabérekbe nem kalkuláljuk bele azt is, hogy ami nincs bebetonozva, az ellopható. Mert ezen az alapon érthető meg igazán a huszadik század végének szocialista közmondása: Aki nem lopja meg a közöst, a családját lopja meg!) Őszinte, okos emberekkel beszélgetek. Földes Tiborral, aki 24 évesen havi 2 400 koronából próbái kölcsönt törleszteni, albérletet fizetni, gyermeket nevelni... Havi ezer ha marad kosztra, ruhára, ráadásul kertje sincs. Azt mondja, nem bánja, hogy megszün párt vezető szerepe. Nem az a fontps vezet és minek kiáltja ki magát, a; fontos: hogyan él a nép. Meg annal örül, most már senki nem fenye< hátrányos megkülönböztetéssel, am a párttagjelöltségi idő letelte után n merte tenni, hogy nem lépett be pártba. „Akkor azt mondták, m meglátom a következményeit. Les tem, mikor kapok lakást..." — Úgy járatták le a pártot, ah tudták — teszi hozzá Farkas Béla. Amikor a méhészszövetségbe akart — Az asszonyoknak van igaza, Róbert! (Vasík. Aranka minőségellenőr) nő e