Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-03-13 / 11. szám
p etöfiről meg van írva, hogy rossz színész volt, de azt talán kevesebben tudják vagy hiszik, hogy ^ mint szónok sokkal szerencsésebb volt és ha isten megtartja és a dolgok más fordulatot vesznek, hatalmas, izgató népszónok vált volna belőle. Röviden s ritkán beszélt, de a tömeget mindig megragadta szavai eredetisége és nézetei szélső határazottságával. Jól állt neki a beszéd s az a különös és ritka sajátsága volt, hogy a leglázitóbb szavakat a legteljesebb külső nyugalommal mondta el. minden hadonászás, heveskedés nélkül, mint az többnyire az izgató szónoknál látható. De hangján a legvalódibb meggyőződés, a belső tűz volt érezhető, látszott, hogy ez embernek a forradalom olyan sajátlagos természete, mint a Vezuvnak az olyRori tüzhányás, mely elborítja a mezőt, míg a hegy maga nyugodtan áll... M inden újabb verse, mintegy kétségbeejtette a vele egy pályára törekvőt. Ezt nem lehet fölülmúlni ... És ilyen volt, mint ember is, az életben, társaságban. Önkénytelen, anélkül, hogy akarta volna, örökké sziporkázott, mint a karbunkulus. Élcei, ötletei nehezek és sulyokszerüek voltak, melyek egyszerre leütötték akit értek, mint a mészáros taglója a remekbe vágott bikát. Egy észrevételéből rendesen befejezte a szóbanforgó tárgyat, ahhoz nem lehetett, mert nem volt mit adni többé. Amit mondott, ez többnyire mind egy-egy költemény volt, kötetlen szöveggel. Végtelen kár, hogy környezete, mely a forradalom viharában széthullott, föl nem jegyezte mondásait... Petőfi középtermetű száraz, soványtestű volt, nem nézett ki erős embernek, de szívós egészsége, drót idegzete lehetett, erre mutatnak arcának soha nem változó színe és rendületlen lelki nyugalma, mely lelkesedése, vagy kitörő haragja tetőpontján sem hagyta el... Láttam őt szónokolni, még pedig elég kockázatos körülmények közt . . . olyan nyugodtan állt beszédei alatt, mint szobor, arcának egyetlen izma sem rándult meg, mintha valódi bronzból lett volna ... nagy izgató volt, de ő maga izgatott nem volt soha. Pedig a márciusi merénylet nem volt éppen oly gyerekség, mint később, szerencsés lefolyása alatt látszott. Ezt pedig egyenesen ö csinálta, nélküle a március 15-i mozgalom nem keletkezhetett volna. Nem csupán mivel másban talán a kellő fokú lelkesedés is hiányzott, de mert nem volt senki, akinek kezdeményezése után az ifjúság megindult volna. A közvélemény kerek asztala tagjai közül őkivüle egy sem volt eléggé bálvány arra, hogy föltétien kövessék. Vajda János Gyökeres György felvételei a segesvári emlékhelyen készültek PETŐFI SÁNDOR A szabadsághoz Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve. Annyi éjen által, mint kisértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget. Te vagy örök, a többi mind bálvány. Mely leroskad, egy ideig állván. S mégis, mégis számkivetve voltál, Mint a gyilkos Kain bujdokáltál. Szent nevedet bitóra szögezték. Érkezésedet hóhérok lesték. Megszűnt végre hosszú bujdosásod. Sírba esett, ki neked sírt ásott. Bevezettünk, s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Te vagy a mi törvényes királyunk. Trónusodnál ünnepelve állunk. Körülötted miljom s miljom fáklya. Meggyűlt szíveink lobogó lángja. Oh tekints ránk, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást. Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól. Szaporodjék szemed sugarától. De szabadság, mért halvány az orcád? Szenvedésid emléke szállt hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtől félted ? Ne félj semmit, megvédünk ... csak egy szót. Csak emeld föld, csak mozdítsd meg zászlód. S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni vagy diadalt nyepni! S ha elesnénk egy szálig mindnyájan. Feljövünk a sírbul éjféltájban, S győztes ellenségednek megint kell Küzdeni kísértő telkeinkkel! 15-dik március, 1848 Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott, Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Nagyapáink és apáink. Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Haszonnégy óra alatt. Csattogjatok, csattogjatok. Gondolatink szárnyai, Nem vagytok már többé rabok. Szét szabad már szállani. Szánjatok szét a hazában. Melyet eddig láncotok Égető karikájában Kínosan sirattatok. Szabad sajtó! . . . már ezentúl Nem féltelek, nemzetem. Szívedben a vér megindul, S éled a félholt tetem. Ott áll majd a krónikákban Neved, pesti ifjúság. A hon a halálórában Benned lelte orvosát. Míg az országgyűlés olt fenn. Mint szokása régóta. Csak beszélt nagy sikereden: Itt megkondult az óra! Tettre, ifjak, tettre végre. Verjük le a lakatot. Mit sajtónkra, e szentségre. Istentelen kéz rakott. S ha jő a zsoldos ellen. Majd bevárjuk, mit teszen: Inkább szurony a szivekben. Mint bilincs a kezeken! Föl a szabadság nevében, Pestnek elszánt ifjai!... — S lelkesülés szent dühében Rohantunk hódítani. És ki állott volna ellen? Ezren és ezren valánk, S minden arcon, minden szemben Rettenetes volt a láng. Egy kiáltás, egy mennydörgés Volt az ezerek hangja. Odatört a sajtóhoz és Zárját lepattantotta. Nem elég ... most föl Budára. Ott egy író fogva van, Mert nemzetének javára Célozott munkáiban. S fölmenénk az ős Budába, Főirepültünk, mint sasok. Terhűnktől a vén hegy lába Majdnem összeroskadott. A rab írót oly örömmel S diadallal hoztuk el. Aminőt ez az öreg hely Mátyás alatt ünnepelt! — Magyar történet múzsája. Vésd ezeket kövedre. Az utóvilág tudtára Ottan álljon örökre. S te. szivem, ha hozzád férne. Hogy kevély légy. lehetnél! E hős ifjúság vezére Voltam e nagy tetteknél. Egy ilyen nap vezérsége, S díjazva van az élet . . . Napóleon dicsősége. Teveled sem cserélek! J J
