Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-02-20 / 8. szám
Nem titok, hogy a mezőgazdaság jelenlegi struktúrája nem természetes fejlődés eredménye, külső, párt- és állami ráhatások következményeképp alakult ki. Napjainkban válságjelek terhelik ezt az ágazatot is. Alakulnak a különböző (mezőgazdasági) pártok: némelyek a családi farmok megteremtésével, mások viszont a meglevő szerkezeti és gazdasági elemek megváltoztatásával stb. kívánják leküzdeni a válságot. Egyben azonban (majd) mindnyájan megegyeznek: a mezőgazdaságban gyökeres szervezeti, szerkezeti és szemléletbeli változás szükséges. A „hogyanról" beszélgetünk KÖNÖZSI LÁSZLÓ agrármérnökkel, a Muzslai EFSZ főagronómusával — aki mellesleg a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) agrárprogramjának kidolgozásában is részt vállal. — A mezőgazdászok szempontjából ma Szlovákiában a formálódó agrárpárt (Csehszlovák Mezőgazdasági Párt) a legfigyelemre méltóbb kezdeményezés, alapszabályzat-tervezetüket és programnyilatkozatukat már a sajtóban is közzétették. Szándékában áll belépni? — Nem. Elsősorban is óvatossá tesz, hogy a hatalommal visszaélt vezetők némelyike föltűnő buzgalommal bábáskodik a bölcsőjénél. A programjukból pedig egyértelműen kitűnik, hogy a nagyüzemi struktúrát akarják átmenteni. Meg se említik például a tulajdonreformot, noha — véleményem szerint — egy gazdaságot csak a tulajdonformák szabad versenye tud hatékonyan működtetni. Vagyis a piac. A nyilatkozat azt igazolja, hogy a szervezők a régi struktúrában dolgoznak, márpedig csak a régi nagyüzemi formák nem vezetnek át bennünket Európába. A parasztság történelmi rehabilitálásáról sem beszélnek, ennek jelentőségét talán nem is kell taglalnom. Az erőszakos szövetkezetesítés kisemmizte a parasztságot, a legrégibb történelmi osztályt. A paraszt bérmunkássá süllyedt. Az összevonások tovább rombolták a tagok tulajdonosi kötődését, a paraszt ma már nem érzi magáénak a földet, a vagyongyarapodáshoz alig van köze. S a négy évtized eredményei ? A világ nem hátra, előre halad; de hasonlítsuk csak össze magunkat az 1945-ben azonos starthelyzetből induló nyugati államokkal, például Ausztriával! Jó ideje csak csődtömeg, amit kimutatni tudunk. Nézzük például a falvakat, ahol a szövetkezeti tagok élnek. A körzetesítések, a kisiskolák fölszámolása stb. szétzüllesztette, elnéptelenítette a kistelepüléseket, ma a kisfalvak zömében nincs községháza, iskola, óvoda, posta stb. — A falu elit rétegének elköltözésével megkezdődött a paraszti kultúra széthullása, s ez napjainkig is tart. Ugyanez vonatkozik a kétségtelen anyagi gyarapodásra is. Ha emeletes, fényes, portákat építenek, Favoritot vásárolnak a falusiak, nem a szövetkezetben kapott bérükből teszik. Fóliáznak stb., önkizsákmányolásra kényszerülnek, hogy életszínvonalukat emelni vagy tartani tudják. Nem hiszem, hogy komolyan gondolták a pártalapítók azt a kitételt, hogy parasztjaink „jobban élnek, mint a fejlett államok mezőgazdaságának többsége." — Véleménye szerint tehát a mai szövetkezetek sztálini típusú szövetkezetek, amelyek képtelenek a további fejlődésre. Osszuk szét talán újra a földeket? — Hogy a paraszttól elvették a földet, történelmi igazságtalanság volt. A történelmi igazságtalanságokat pedig jóvá kell tenni. De a lényeg; egy gazdaságot gazdaságosan működtetni csak tulajdonossal lehet! Esetünkben nem nehéz, a tulajdonos adott: a paraszt, aki „bevitte" a földjét a közösbe. Mert kié is tulajdonjogilag a mai ún. szövetkezetek földje? A jog szerint a föld azé, aki a szövetkezetbe bevitte, vagy törvényes örököseié. Elég, ha hoznak majd egy olyan törvényt, mely kimondja, hogy a tulajdonos használati joggal is rendelkezik fölötte. Mielőtt valaki fölhördülne, hogy szét akarom vergj a szövetkezeteket, megjegyzem: bizonyára kevesen vannak, akik vissza szeretnék igényelni a földjüket. Akik pedig nem, azoknak tulajdonosi jogon pénzben — vagy véleményem szerint tulajdonosi részjegyben — meg kell kapniuk. — Mégis, hogy képzeli? A szövetkezetek részvénytársasággá alakulnak ? Hány hektár lenne egy részjegy? S mi fesz azokkal akiknek nincs földjük a szövetkezetben? Vagy: hogyan és honnan szakítják ki a „visszaigénylők" földjeit? — Többféle megoldás lehetséges. A saját elképzelésemet mondom. Esetünkben lényegében a földek reprivatizálásáról van szó — el kell tehát kezdenünk a szövetkezet vagyonának „nevesítését"! Szerencsére a szövetkezetek többségében ma még részben az alapítók vagy örököseik dolgoznak. Ez a tény egy érdekes kérdést is fölvet. Mert kié is az efsz? Azé-e, aki kis vagy nagyobb vagyonkáját vitte bele, vagy azé (is), aki húsz, tiz éve csak a munkáját öli bele? Aki beadta a földjét és nem tag, kétségkívül tökét fektetett a szövetkezetbe, ami eddig semmi hasznot nem hozott számára. Tehát: kétféle részvényt tudok elképzelni! Aki nem akarja vissza a földjét, kérhet tulajdonosi részjegyet. (Részesülne természetesen a nyereségből is, osztalék formájában. A részjegyek mennyisége és értéke arányos lenne a bevitt föld értékével és mennyiségével!) Első hallásra talán idegennek tűnik mindez, de próbáljuk csak elővenni józan paraszti eszünket és mindjárt megértjük! Mi lesz azokkal — kérdeztük az előbb — akiknek nincs bevitt vagy örökölt földtulajdonuk, de — évek óta már benn dolgoznak a szövetkezetben ? Részjegy természetesen nekik is jár! Őket is érdekeltté kell tenni a vagyongyarapításban és nyereségtermelésben — s ezt szolgálná a munkavállalói részjegy! Ez a részvény csak szimbolikus „részjegy" lenne. Nem volna mögötte földtulajdon, egy átlag földtulajdonosi részjegynek felenek meg. — Értsem úgy: nagyapámnak is volt földje, amit bevitt a szövetkezetbe, s mi — az örökösök — most visszaigényeljük. A nagy parcellák egységét bizonyára nem bontják meg. Akkor viszont mi a garancia, hogy „ugyanazt" a (minőségű, termőképességű stb.) földet kapjuk vissza? — A régi nadrágszíjföldeket már nehéz lenne kimérni. Egy darabban viszont semmi akadálya a kimérésnek. De többfajta megoldás lehetséges. Ha figyelemmel kísérjük a magyar lapokat, s bennük az egyes pártok (MDF, Kisgazdapárt stb.) agrárprogramját, néhány alternatívával már találkozhattunk. S néhány hasznos tanulsággal. Gondolni kell például arra, hogy a megművelt területek beépítéssel stb.) sok szövetkezetben csökkentek vagy csökkennek. Így arányosan kell csökkennie annak a földtulajdonnak is, amit (vagy aminek az értékét) a tulajdonosok visszakapják. Én a technikát személy szerint úgy képzelem, hogy akik vissza szeretnék a földjüket igényelni, azok között a bevitelkori aranykorona érték alapján lehetne fölosztani. Aki tehát visszakapja, az a bevitel előtti aranykorona érték alapján kapja vissza a földjét. S egyáltalán, az aranykorona érték lenne az alap: Tudom, most azt kérdi, ki tudja már, mi az az aranykorona érték?! Higgye el, a nagyapáink tudják, nagyon jól tudják, s még pár dologban érdemes lenne hozzájuk fordulni. (Az aranykorona egy jól bevált, régi egység, a föld minőségét jelzi — a szerk. megj.) Az a földterület pedig, amire senki nem tart igényt (még a részjegyre se), a faluközösség tulajdonába mehetne át. — S mi lenne az állami gazdaságok sorsa ? — Az állami gazdaságoknak is tulajdonosokat kellene keresniük valami módon. Különben is meggyőződésem, hogy az állam igyekezni fog megszabadulni attól a tehertől, amit az állami gazdaságok jelentenek a számára. Elsősorban, ugye, nem hoznak semmi hasznot az államkasszának; másodsorban minden eljövendő kormánynak az adófizetők pénzéből kellene fönntartania az ÁG-ok vagyonkezelő intézményeit. Itt is több lehetőség kínálkozik a megoldásira. Az ÁG-ok részvénytársasággá alakulhatnak, kiárusíthatja őket az állam állami részvények formájában, bérbe adhatja, eladhatja parcellánként stb. Véleményem szerint a területükön levő helyi közösségek kezébe kellene őket adni, s a haszonból finanszírozhatnák a falu- vagy városfejlesztést stb. Az a lényeg, hogy mint vagyon az egész közösség javát szolgálja. Ha a közösség például úgy dönt, hogy eladja, azt is tehesse meg. Én azért is vagyok ezen megoldás mellett, mert bizonyos falvakban több generáció — még mint cselédek — dolgozott ezeken a földey LEGYEN-E FÖLDOSZTÁS? ken s történelmi igazságtétel lenne, ha most tulajdonosaivá válnának. — Ahogy hallgatom, nem egy nivellálásra épülő társadalomképet rajzol elénk . . . — Nézze, ha szabad és liberális társadalomban akarunk élni, mindenképpen helyre kell tenni azokat az igazságtalanságokat, amelyeket a kollektivizálás okozott. Azokban az országokban, ahol negyven évvel ezelőtt nem hajtottak végre egy kommunista államcsínyt, sokkal gazdagabbak, öntudatosabbak a parasztok, mint nálunk, a földhöz való viszonyuk is más. Aki a fejlett világok mezőgazdaságát ismeri, az tudja, hogy nagy részükben a családi farm dominál, minden koncentráció ellenére is; jórészt száz hektáron aluli területekkel. Szövetkezetek persze ott is vannak, de szabad gazdák „szövetkezése" formájában, akik áruértékesítés, beszerzés, géphasználat stb. céljából fognak össze. Nálunk 0,5 százalék a magángazdaságok száma, azok is jórészt Csehországban vannak. Ez kevés. Nem azt mondom, hogy holnapután mindenki „maszek" lesz, dehogy: különböző tulajdonformák fognak együttélni és versenyezni, s amelyik életképesebb lesz — ott és akkor —, az lesz a győztes. Franciaországban (ahol különben csak az rendelkezhet földtulajdonnal, aki meg is tudja művelni) a lakosság 5 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban, nálunk 12 százaléka. Ez még mindig magas arány, akkor is, ha régen az egész falu a földeken dolgozott. — Melyik országban találkozhatunk hasonló mezőgazdasági struktúrával, a szövetkezetek és magángazdaságok együttélésével ilyen formában? — Lényegében sehol. De hasonló fog megvalósulni Kelet-Németországban, Magyarországon (bár mi könnyebb helyzetben vagyunk, mert nálunk nem voltak földmegváltások, mint Magyarországon, ezért az igazságtétel is könnyebb lesz). Ha hatékonyak akarunk lenni, piacot kell „csinálnunk", s a piacnak kell eldöntenie, melyik tulajdonforma az életképesebb. Meggyőződésem például, hogy a Csallóközben a nagyüzemi formák, mig Gömörben a farmergazdaságok fognak inkább „eherjedni" és talpon maradi. Különben az agrárpárton kívül a többi alakuló (jórészt Csehországban — a szerk. megj.) párt programnyilatkozatában is a tulajdonreform szerepel az első helyen. — Köszönöm a beszélgetést! NAGYVENDÉÖ1 ÉVA Fotó: Könözsi István nő 5
