Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
í- Hahó! Téged ismerlek én - mondta a kisfiú csengő hangon, amikor karácsony estéjén, a szokottnál kicsit később, leoltották a szobában a villanyt. Nem ragyogtak a fenyő közt a gyertyák csillagai sem.- Ismersz, kisfiú? Örülök... - hallatszott a susogás a feldíszített ágak közül. A fa mintha ki is húzta volna magát.- Hát persze! Te vagy a karácsonyfa.- Hha! Hha-hha ... - hallatszott a lágy, sejtelmes nevetés a fa felől.- Mit nevetsz, te karácsonyfa? A kisfiú felült az ágyban.- Azt nevetem, hogy nem is ismersz.- Dehogynem - erősködött a kisfiú-, ismerlek én. Mert én ismerem ám a fákat. Sokféle fát ismerek. Nekem bemutatkoztak a fák. Igenis bemutatkoztak! Én nem lódítok, tudd meg!... - Csaknem sírásra görbült a szája.- Ó, te kis csacsi. Nem akartalak bántani. Tudom, hogy ismered a fákat, amelyek ott rejtőzködnek körötted a bútorokban ... De hát nekem csak az ünnepi nevem karácsonyfa. Az igazi nevem ... -- A kisfiú abbahagyta a szüppögést. - Az igazi nevem - folytatta a fa, s hogy jobb kedvre derítse a kisfiút, csilingelt az ágaira akasztott apró csengőkkel. - Az én nevem: jegenyefenyő.- Jegenyefenyő? - A kisfiú belesuttogta a szót a körötte halkan szálldogáló álmok szárnysuhogásába.- Én az ősvilágból való vagyok.- Ósvilágból? A kisfiú nem tudta, mi az az ősvilág. Meg is kérdezte a fától.- Az a réges-rógi világ, amikor még emberek se voltak, csak zuzmók, mohák, hatalmas levelű páfrányok. De aztán megjelent az ember, és megszeretett.- Hát az meg mikor volt? - kérdezett közbe a kisfiú.- Az is nagyon régen, annak is több ezer éve már, de azért nem annyira régen, mint az ősvilág - folytatta a fenyőfa. - Könnyű faragni belőlem mindenfélét. Törzsem a bőröm alatt szép fehér és sárgás színű. Sokféle rokonom van. Például az erdeifenyő, a feketefenyő, a vörösfenyő vagy a szép nevű lucfenyő.- Nahát! - álmélkodott a kisfiú. - be azért a te neved a legszebb ám, te jegenyefenyö - susogta halkan, miközben már arról álmodott, hogy a fenyőfa ágán sok-sok csengő táncol, és szüntelenül csilingel: csingilingi, csingcsing...- Köszönöm, kisfiú - mondta a karácsonyfa és halkan susogni-dúdolni-csilingelni kezdett. Mintha távoli finom dallamok színes szalagjai libegtek volna be a szobába. A kisfiú álmában boldogan mosolygott, és édes nyálacska gyöngyei csordultak ki a szája szélén.- Jaj de szép! Milyen muzsika ez, jegenyefenyő?- Orgonaszó, kisfiú. Az én törzsemből sok mindent készítenek. Cölöpfákat, állványokat és még hajókat is. De legeslegjobban annak örülök, ha orgonasípokat készít belőlem az ember.- A fa elhallgatott, és mintha furcsán csuklót! volna. A kis gyertyákon is mintha fehér könnycsepp dermedt volna meg.- Jaj, csak nem sírsz, te kedves karácsonyfa?- Nem sírok én ... Csak ...- Inkább muzsikálj még! - kérte a kisfiú.- Hát ha annyira akarod, muzsikálok. De énbelőlem már nem készülhet orgonasíp . . . síp . . . szüpp ... - selypített szomorúságában a karácsonyfa.- Miért nem? - A kisfiú álmában felült az ágyon.- Mert én már karácsonyfa lettem.- Ó te, szegény!... De hát én örülök ám neked.- Örülsz nekem? Akkor már nem is sírok - mondta a fa, és újra csilingelőst hallatott, majd finom orgonabúgás zengett, s mintha énekeltek volna kislányok és kisfiúk. Azt énekelték: „Kiskarácsony, nagykarácsony ...” A kisfiú velük dúdolta.- Jaj de jó, hogy karácsonyfa lettél! Nagyon, nagyon örülök!- Én is, kisfiú, hogy örömet okoztam. Mert nekünk, fáknak az a legnagyobb dolog, ha örömet okozunk az embereknek s legfőképpen a kisgyerekeknek. - Megrázta az ágait, és újra hallatszott a csilingelős és az orgonaszó, Felszárnyalt az égig, a csillagoknak ütődött puhán. Sokfelé hallották a városban, a falvakban, az egész országban. Mert mindenütt ott voltak, csilingeltek és orgonának a szobákban a karácsonyfák. De nemcsak a karácsonyfák, hanem a fenyőfák a hegyekben, erdőkben, a messzi északon is átvették és továbbították a dallamot. Az emberek pedig megálltak ekkor egy pillanatra, és boldog szívvel hallgatták a béke és a szeretet muzsikáját. Egymásra mosolyogtak, és csak ennyit tudtak mondani:- De szép! O. de szép! Székely Katalin illusztrációja
