Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-04 / 49. szám
— Ez az ember bűnöző — mondta neki. — Használd ki a befolyásodat a kormánynál, hogy vigyék el innen ezt a vadállatot, mert egyetlen emberi lényt sem fog hagyni a faluban. És Jósé Montiéi, aki annyira elfoglalt volt azokban a napokban, rá se nézett, félretolta, és azt mondta: „Ne butáskodj." Valójában az ö üzlete nem a szegények halála, hanem a gazdagok kilakoltatása volt. Miután a polgármester néhány lövéssel kilyukasztotta a kapujukat, és megadta nekik a határidőt a falu elhagyására. Jósé Montiéi felvásárolta tőlük a földjüket és a jószágukat, és az árat ö szabta meg. — Ne légy ostoba — mondta a felesége. — Tönkre fogsz menni, ha segítesz nekik, hogy másutt éhen ne haljanak, ráadásul sohasem fogják meghálálni neked. És Jósé Montiéi akinek már arra sem volt ideje, hogy elmosolyodjon, félretolta az útból, és azt mondta: — Eriggy a konyhádba, és ne zavarj! Ilyen ütemben, nem egészen egy év alatt megsemmisítették az ellenzéket, és Jósé Montiéi lett a falu leggazdagabb és leghatalmasabb embere. A lányait Párizsba küldte, a fiának konzuli állást szerzett Németországban, és nekilátott, hogy megszilárdítsa a birodalmát. De hat évig sem tudta élvezni az óriási gazdagságát. Miután elmúlt férje halálának első évfordulója, az özvegy csak rossz hírek súlya alatt hallotta megreccsenni a lépcsőt. Valaki mindig jött alkonyaikor. „Megint a zsiványok — mondták. — Tegnap ötven bikaborjút vittek el." Montiéi özvegye, mozdulatlanul ülve a hintaszékében, a körmét rágva, csak a nehezteléséből táplálkozott. — Én megmondtam neked. Jósé Montiéi — mondogatta magában beszélve. — Hálátlan falu ez. Még ki sem hűltél a sírodban, és már mindenki hátat fordított nekünk. Senki sem jött el hozzá. Az egyetlen emberi lény. akit azokban a végeérhetetlen hónapokban látott, amikor szüntelenül esett az eső, a kitartó Carmichael úr volt, aki soha nem lépett be a házba csukott esernyővel. Nem mentek jobban a dolgok. Carmichael úr jó néhány levelet írt Jósé Montiéi fiának. Azt sugallta neki, hogy célszerű lenne, ha hazajönne, hogy az üzlet élére álljon, sőt bátorkodott néhány személyes észrevételt tenni az özvegy egészségét illetően. Mindig kitérő válaszokat kapott. Jósé Montiéi fia végül őszintén megírta, hogy azért nem mer hazatérni, mert fél. hogy lelövik. Akkor Carmichael úr fel.ment az özvegy hálószobájába, és kénytelen-kelletlen bevallotta neki, hogy tönkrement. — Jobb is — mondta az asszony. — Már a könyökömön jön ki a sajt meg a sok légy. Ha akarja, vigye el, ami kell magának, és engem hagyjon nyugton meghalni. Attól kezdve a világgal való egyetlen kapcsolatát azok a levelek jelentették, amelyeket a lányainak irt minden hónap végén. „Ez egy átkozott falu — irta. — Maradjatok ott örökre, és ne aggódjatok miattam. Én boldog vagyok, ha tudom, hogy ti boldogok vagytok." A lányai felváltva válaszoltak neki. A leveleik mindig vidámak voltak, és látszott rajtuk, hogy meleg és jól világított helyiségben írták őket, és a lányok sok-sok tükörben látták viszont magukat, amikor megálltak gondolkozni. Ők sem akartak visszatérni. „Ez itt a civilizáció — itták — Ott viszont nincs jó környezet a mi számunkra. Lehetetlen egy olyan vad országban élni. ahol politikai okokból meggyilkolják az embereket." Montiéi özvegye a leveleket olvasva jobban érezte magát, és minden mondatra rábólintott. Egyik alkalommal a lányai párizsi húspiacokról írtak. Elmondták, hogy rózsaszínű disznókat szúrnak le, és egészben, koszorúkkal meg virágfüzérekkel feldíszítve akasztják ki őket az ajtóba. A végén, egy másfajta irás, mint a lányoké, hozzátette: „Képzeld, a legszebb és legnagyobb szegfűt a disznó fenekébe dugják." Montiéi özvegye, amikor ezt a mondatot olvasta, két év óta először elmosolyodott. A ház lámpáit le sem oltota, csak felment a hálószobájába, és mielőtt lefeküdt, a fal felé fordította a ventilátort. Aztán elővett az éjjeliszekrény fiókjából egy ollót meg egy tekercs ragtapaszt meg a rózsafüzért, és bekötözte jobb hüvelykujján a körmöt, amely fájt a sok rágástól. Azután imádkozni kezdett, de a második titoknál átvette a rózsafüzért a bal kezébe, mert a ragtapaszon keresztül nem érezte a szemeket. Egy pillanatra hallotta a távoli mennydörgések zengését. Aztán fejét a mellére hajtva elaludt. Rózsafüzért tartó keze lecsúszott az oldalán, és akkor meglátta az udvaron a Marná Grandét, fehér lepedőben és egy fésűvel az ölében, amint tetveket pattintott szét a hüvelykujjaival. Megkérdezte tőle: — Mikor halok meg? A Marná Grande felemelte a fejét. — Amikor zsibbadni kezd a karod. NAGY MÁTYÁS FORDÍTÁSA LENGYEL JÓZSEF VERSEK Ember hova tartozol ? Mutasd mit csináltál! Nem tettél semmit? Nem baj. S meglásd eligazítjuk, ha ellenségnek érzed magad. Semmit se akarsz csinálni? Annyi mint rossznak lenni. A senkihez sem tartozókhoz tartozol ? Azt hiszed lehet?!!! Veszedelmes dolog, de az történik, amit akarsz: Élhetsz, ha úgy akarsz. Meghalsz, ha jobb a veszendöség. Ez az individuum tisztelése! Teszel, amint jobb neked! *#* Könnyű: magunk alá piedesztált tudni, mozdulatlanul fakirkodni, fölényesnek lenni, abszolutumokhoz szegeződni, és a legjobb: jól rejtőzni. És a sok csaholó közül ki akar itt valamit? Ugye nem jó tenni? A legjobb a köz javáért ... épségünkre jól vigyázni. Gondolkodás végezténél tovább, percet se várni, hogy dolgok meglehessenek, dolgukkal leszámolni: tenni, ez nehéz! De ez kell emberek! Nem szentek kellenek, hanem akik jók. mert rossznak lenniök rossz. Kíméletlenek, erőszakosak, akik magukat ki nem felejtik, de mindenkivel számolnak és az erőket számba is veszik. a & Kíméletlen jóratörekvők, mert csak teljes eredmény esne jól nekik. Minden érzésük a cél. Megfontolt cél!!! Ezért kockáztatnak és ezért vigyáznak, akik, ha megszámlálják egymást: meghatványozódnak. Mert mindenfelé jót akarnak. Tesznek, ha tehetnek! Várnak! Készen vannak! nö 15
