Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-11-30 / 48. szám

CSALLÓKÖZI LEGÉNYAVATÁS

mányt a tudományért ápolná, hanem olyan modern intézményt, amely a tudományt a népért, a kisebbségi magyar népért műveli, s a kor történelmi szükségleteinek szolgálatában áll. Végül is azt várom, hogy az új társulat a hiányzó magyar egyetemet pótolja." Pavol Bújnák professzor, a pozsonyi magyar tanszék vezetője szerint viszont a születő társaság feladata a magyar—szlovák kapcsolatok kutatása és feltárása legyen. Voltak hazai írók — Sziklay Ferenc, Szombathy Viktor —, akik úgy vélték, hogy az elnök millióját a már meglévő magyar kulturális egyesületek — konkrétan a Toldy Kör, Kazinczy Társaság, Jókai Egyesület — között, azok fejlesztésére és kiépítésére kellene fordítani. S végül Fábry Zoltán: „Tekintettel arra, hogy a Masaryk alapítvány tisztára a polgári-kapitalista osztálykultúra ügye, ahhoz semmi közöm."

1931. november 8-ra összehívták a Társaság alkuló közgyűlését. A pozsonyi Prímás palota tükörtermében hivatalosan létrejött a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság, népszerű nevén a Masaryk Akadémia. A megalakulást kővető díszközgyűlésen az alábbi, magyar nyelvű diszemlékiratot fogalmazták meg és írták alá a résztvevők: „Emlékirat, amely hirdetni fogja a késői nemzedéknek is, hogy ma, 1931. november 8-án Bratislavában, a Prímás palota tükörtermében megalakult a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság, hogy fenntartója, fejlesztője legyen a magyar tudomány, a magyar toll, a magyar művészet alkotó géniuszának, s hogy kőnél is maradandóbban hirdesse hálánkat Masaryk G. Tamás dr., köztársaságunk elnök ura iránt, akinek milliós adományából megszületett Társaságunk. Magyar szellemi életünk az új élet tavaszába tele reménységgel és alkotói vággyal indul, szivünk szeretete lesz a lélek termelőerejének melege. Vivat crescat floreat!"

A Társaságnak — Győry Dezső javaslatára — három osztálya alakult: tudományos, irodalmi és művészeti osztály. Elnöke dr. Orbán Gábor lett, főtitkára pedig dr. Szerényi Ferdinánd. Tanulságul idézzük a Társaság alapszabályainak azon fejezetét, amely tevékenysége irányát határozza meg!

„A Társaság célja és feladatai

2S A Társaság célja: a magyar tudomány, irodalom és művészet ápolása a Csehszlovák Köztársaságban.

A Társaság nem politikai szervezet.

Hogy feladatát teljesítse:

a) gyűléseket, előadásokat, vitákat, kiállításokat stb. rendez, mégpedig vagy a Társaság tagjai vagy meghívott közönsége részére:

b) kiadja Társaság évkönyvét, és folyóiratait;

c) fióktagozatokat létesít;

d) kutatóintézeteket, stb. alapit és tart

fönn;

e) közzéteszi a tagok és nem tagok jelentős tudományos, irodalmi vagy művészeti alkotásait, illetve elősegíti és támogatja ezeknek a müveknek a közzétételét;

f) a tudományos, irodalmi és művészeti tevékenységet és tanulmányokat ösztöndíjakkal, külföldi ösztöndíjakkal, nyilvános pályázatokkal, dijakkal stb. támogatja;

g) tájékoztatja a nyilvánosságot a jelentősebb tudományos, irodalmi és művészeti kérdésekről;

h) a hatóságok vagy közigazgatási szervek kívánságára véleményt nyilvánít."

DUBA GYULA

(a befejező rész a következő számban)

A céhek világában Somorja, Komárom után, a Csallóköz legjelentősebb települése volt. A céhek közül itt főleg az alábbiak képviseltették magukat; a csizmadia-, mézeskalácsos-, takács-, fazekas-, molnár-, halász-, sőt még a juhászcéh is. A céhek világának egyik nagyon érdekes, sajnos ma már feledésbe merült népszokása a legényavatás volt, amely legtovább a mezőgazdasági munkákat végző fiatalok csoportjaiban maradt fenn.

A legényavatás alapja az volt, hogy a legények külön testületekbe tömörültek (polgári ifjúság, iparosok, mezőgazdasági dolgozók) s az egyes testületek szabályait a törvénykönyv foglalta magába. A szervezett csoportok élén a legénybiró állt, akit három évre választottak maguk közül. A legénybiró tartotta fenn a rendet, de a törvénybontók ellen is ö szabta ki a büntetést. Természetesen ö is bizonyos szabályokhoz volt kötve, így például neki kellett példát mutatnia a többiek előtt, ö szervezte és rendezte a táncmulatságokat. Minden legény köteles volt az idősebb előtt fejet hajtani; különösen pedig a bírónak. Ha a bíró a legényeket összehívta, minden legény köteles volt pontosan a kitűzött időre megjelenni. Késés vagy igazolatlan mulasztás esetében a távolmaradót megbírságolták. Összejöveteleiken a legényeknek nem volt szabad illetlenül beszélniük, sőt még tréfálkozni sem. Kocsmai vagy szórakozóhelyi társaságban senkinek sem állt jogában a bíró engedélye nélkül bort rendelni. Ugyanott pedig a legfiatalabb legény volt köteles a poharakat megtölteni, természetesen ezt is a bíró engedélyével. Ha

ezt a műveletet figyelmetlenül végezte, s ha a bort a pohár mellé öntötte, akkor annyi liter bort kellett fizetnie, ahány araszra a kiöntött bor elfolyt. A biró beosztottja a két hadnagy volt. Ök voltak a rendfenntartók, de a táncmulatságokra is ök hívták meg a lányokat. Hatalmukat a buzogány jelképezte, mely vasból készült. A hadnagyokra vonatkozólag Így szólt a törvénykönyv: abban az esetben, ha a legények bált rendeznek, ök kötelesek a legények által összeírt lányokat a bál előtti csütörtökön meghívni. A bál kezdete előtt pedig biztosítaniuk kellett a megjelenésüket. Továbbá kötelesek voltak arról is gondoskodni, hogy a bálon résztvevő leányok kíséret nélkül haza ne menjenek.

A hadnagyok teljes ünnepi díszben jelentek meg a lányos házaknál. Fejükön csikóbörböl készült kalapot viseltek, amelyet a somorjai szűcsök készítettek. Mellükön művirágbokréta díszelgett (aranyozott búzakalász, rózsa, nefelejcs és ibolya), vagyis olyan virágokból állt, melyek 'a földművesekhez közelállóak és kedvesek voltak. Ruházatuk

posztóból készült. Legdíszesebb a dolmányuk volt, melynek gallérja és ujjai prémmel voltak beszegve. A négy sor ezüstgombot széles, díszes ezüstiánc tartotta össze. A csizma egyszerű szabású, fekete színű volt. Az ezüstgombok és láncok a somorjai ötvösipart dicsérték. A meghívásra induló hadnagyok magukkal vitték beosztásuk jelképét a buzogányt is. A lányos házba érve egyikük a következő mondókát szavalta el:

„Alázatosan megkövetjük Önöket, miután ebbe a tisztességes házba beléptünk, tiszteletből és becsületből szíveskedjenek a leányzót a táncmulatságra elbocsátani, mi majd igyekezni fogunk a leány fáradságát viszonozni és igen szépen megköszönni."

Ha a szülők beleegyezésüket adták, a hadnagyok kocsin vagy szánkón szállították el a lányokat. A befogott lovakat színes szalagokkal díszítették, ugyanúgy, mint lakodalmak alkalmából. A hadnagyok és a biró öltözetétől a legényeké csak annyiban tért el, hogy a kalpag helyett kis pörge kalapot viseltek. A kalap díszéül árvalányhaj és a gémtoll szolgált. Mindkettő a Csallóköz természeti viszonyait jelképezte; a sik mezőkön lengedező árvalányhajat, valamint a nádasokban tanyázó gémet. Mulatságok idején külön tisztesség övezte a bormestert, ugyanis ö kezelte a legények borát, s kínálgatta vele a vendégeket. A bort tízliteres üvegekből öntögette szét, amit csikónak neveztek. A mulatságok fénypontja a legényavatás vagy a legénykeresztelés volt. Ezt az ünnepi aktust a keresztelőtánc előzte meg. amelyet a táncmester táncolt el.

Az avatás így zajlott le: ha az ifjú a legények közé akart állni, akkor két legény elment a szüleihez és illedelmesen megkérte őket, hogy a fiuk számára engedélyezzék a legénység közé való belépést. Ha a szülők beleegyezésüket adták, akkor megtörtént a keresztelés, amely többnyire a vasárnaptól — hétfőig tartó mulatozásokon ment végbe. A legénység a legénybíró házától indult a bálba; kettes sorban, cigányzene kíséretében. Elöl a két hadnagy, valamint a biró haladt, őket követték a felavatásra váró ifjak, nyomukban a legények. A sort a keresztapák és a cigányzenekar zárta. A legénysorba lépő ifjúnak kötelessége volt a bál alatt keresztanyát keresni. A legényfelvételt az ifjúnak hat liter borral kellett ellensúlyoznia.

Az avatás színhelyén a cigányzenekar előtt egy hosszú asztal állt, ahol az öregek foglaltak helyet. Ezzel az asztallal derékszögben a

legénybíró asztala állott. Az asztalok előtti szabad teret a közönség töltötte ki. A terem közepén pad volt, felette az aratókoszorú függött, amely az előző aratáskor készült. A keresztanyák és a felavatásra váró legények a közönség soraiban foglaltak helyet. A felavatási aktus a táncmester felszólítására kezdődött, amikor a felavatandó legények keresztapáikkal felsorakoztak. Ilyenkor csatolták a legényövet a felavatandó derekára. Majd a bormester cigányzene kísérete mellett behozta a csikónak nevezett hatalmas borosüveget. Vele jött az egyik keresztapa is. kezében három borospohárral, és egy kisebb borospalackkal, amelyeket a legénybiró asztalára tett. Ezután a felavatásra váró ifjú, a kiválasztott keresztapa, valamint a táncmester fellépnek a terem közepén elkészített padra. A legénybirótól mind a hárman egyegy borospoharat kapnak, mire a táncmester három köszöntőt mond. Elsőt a városra, a másodikat az ifjúságra, a harmadikat pedig a közönségre, majd a pádon állók kiürítik a poharaikat. Ugyanez annyiszor ismétlődik meg, mig az összes ifjút legénnyé nem avatják. Az avatás befejezése után a táncmester táncot lejtve összefogódzott az egyik keresztanyával és két lányával. Majd hirtelen megállt és a következő szavakkal segítséget kért: „Engedelmet kérek, de én eddig kegyelmetek jelenlétében nem gyönyörködhettem, most szeretnék kegyelmetek jelenlétében gyönyörködni, ha meg nem vetnék a szerény kérésemet és ezen jámbor személyeket, kiket kezemen látnak kegyelmetek, továbbra is ajánlom ezen hű szolgálatomat."

A biró erre így felelt: „Tessék eljárni," amire a táncmester tréfával válaszolt: „Köszönöm, nem járhatom el, mert le kell hengerelnem az öreg Dunát." Ezután következik csak a tánc. Egy legény és egy leány kezüket összefogva ívben föltartva kaput alkotnak és ezen az egész táncsor átbújik, majd mindenki a maga párjával körültáncolja a termet. Azután minden felavatott legény külön-külön rövid csárdást táncol, amely egyúttal az egész ünnepség befejező aktusát jelentette.

Ezek után újra felsorakozik a legénység és a hadnagyok. A bírók vezetésével elmennek a bíró házához legénytorra. A torhoz szükséges ennivalót (disznóhúst, kolbászt, szalonnát, tojást, kalácsot) a legénytor napján a gazdaházaknál két legény gyűjtötte össze. A felavatott legény ezentúl részt vehetett a bálokon, sőt lányos házakhoz is járhatott.

SVINGER ISTVÁN

15