Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-30 / 5. szám
— Visszatérve az On kiállítására; a bemutatott munkák visszakerülnek a műterembe, nem vásárolhatók meg, mint más alkotások. — A tudományokban is vannak úgynevezett alapkisérletek és ezek alkalmazása. Én ezt a kiállítást ilyen alapkísérlet eredményének, összefoglalásának tartom. Hogy nálunk ezt mennyire lehet hasznosítani, erre ugyanazt tudom válaszolni, amit már előbb is említettem, hogy nálunk nagyon szűkösek a lehetőségek. A Szlovák Nemzeti Galériának a feladata ezzel foglalkozni. A Dielo zsűri rendszere és a szellemisége számomra elfogadhatatlan, ezért nem adok be műveket eladásra. Az ő szempontjukból lehet, hogy igazuk van, mert elsősorban azokat a müveket tudják eladni, amelyek tetszenek egy bizonyos nézőközönségnek. A megoldás az lenne, hogy kísérleti galéria létesülne, amelyben az alapkísérletekkel foglalkozó művészek bemutatnának. És itt meg is lehetne vásárolni ezeket a munkákat. — A jelenlegi helyzet nem kedvetleniti el az alkotót? — Ha elkedvetlenítene, akkor hozzá sem fogtam volna. Mindenki abban reménykedik, hogy idővel helyükre kerülnek az értékek és visszamenőleg valami módon bekerülnek a munkáink a művészeti vérkeringésbe. — A kísérletezésből meg lehet élni? — Nem. Könyvillusztrációkkal és alkalmazott grafikával foglalkozom, ebből élek, és tartom el hatodmagamat. De ezzel nem csak én vagyok így, ez a kortársművészet ismert problémája. Festömüvészszakon végeztem, ahol grafikát is tanultunk, igy profi szinten tudom ezeket a munkákat csinálni, ami alapkövetelmény. Gyufacímketerveket készítek, ezt megfizetik. A számomra művészetet jelentő tevékenységgel — amit folyamatosan végzek — várakozó állásponton vagyok. Visszatérve a gyufacímkékhez, ezt sok mindenki megtudná csinálni, én pedig több időt megtakaríthatnék és intenzivebben tudnék foglalkozni azzal, ami tulajdonképpen érdekel. — Optimista ? — Nem is mondanám. Egy amerikai festő mondta, hogy az a mű, amit megértenek, már halott. Ugyanakkor van egy ilyen Karinthy idézet is, miszerint Ady Endre müveit most mi még nem értjük, csak 200 év múlva. szerepelnek a kiállításon, mondjuk egy katalógusban ... De szerintem nem szükségszerű, hogy mindenkiben pontosan ugyanazokat a gondolatokat, váltsa ki az adott mü. A fontos az, hogy valamilyen gondolatot ébresszen mindenkiben. Ha a kiállítás semmit nem közölt, ez már a művész hibája. Köszönöm a beszélgetést. LANGSTEIN ERZSÉBET „MOTIVUMKERESŐ" 1989, OBJEKT-AKCIÓ „A VEGEK DICSÉRETE" 1989 OBJEKT - READY-MADE (1000 DARAB FESTŐDEKNI) „ÁTHÚZÁS" 1989, INSTALLÁCIÓ — (OLAJ, VÁSZON, PECSÉTELŐ) csütörtökön, fél négyor fogjuk megérteni. Megmondom őszintén, ez a dolog nem foglalkoztat annyira, hogy ettől tenném függővé azt, amit csinálok. Valójában örömmel csinálom azt is, amivel a megélhetésem fedezem. — Egy szép napon, ha megértik az emberek a munkáit. nem lesz értelme tovább csinálni? — Ez lenne az ideális állapot számomra. — Nincs ebben ellentmondás? — Nincs. Ezeknek a munkáknak az értéke megmarad, ám az idézet azt célozza, hogy az alkotó ne ismételje önmagát, hogy mindig új hangot keressen. Ha egy munkával sikert ér el, és a továbbiakban csak ezt ismétli, halott. Nem a mü, hanem az alkotó. Állandó megújulásra van szükség. — On valójában festő, újabb képei mégis mintha színekben visszafogottak lennének? — Ezen a kiállításon nem elsősorban a szín problémájával foglalkoztam (lehet, hogy ez háttérbe is szorult), hanem a képzőművészeti alapegységeknek jelentésbeli funkciójával. Ezzel kapcslatban is megvan a színek szerepe, főleg az alapszíneké A dolgok másik vetülete a jelentésbeli közlés. Itt a gondolati közlés fontosabb, mint a vizuális élmény. Volt például egy olyan installáció, amelynek az volt a címe: A színek hossza. Volt egy céltekercs, erre irányultak a színek (tubusból kinyomott szincsíkok). Ezzel a szín mennyiségi részére akartam felhívni a figyelmet. A telelviziós készülékkel a vizuális kultúra elszegényedésére akartam felhívni a figyelmet, a konzervkultúrára. Folytathatnám a többi kiállított munka értelmezését is. Nem lett volna rossz, ha ezek az értelmezések ott
