Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-30 / 5. szám
ÉRTÉKEK nem úgy megy, mint kellene; ahol igen fejlett a sógorság-komaság, a korrupció; ahol a család eszköz arra. hogy kevesebbet és kényelmesebben lehessen dolgozni, valamit megszerezni; ott ezeket a megnyilvánulásokat üldözni kell. De nem szabad üldözni a családot mint alkotó, teremtő tényezőt, ellenkezőleg, kötelesek vagyunk a családi öszszetartozást támogatni és meghonosítani ismét a családi életformát, nem pedig az egyedülálló életformát támogatni minden rendelettel. Bárhová megy az országban, minden az egyedülállóra van tervezve: az étterem, a tömegközlekedés, a szolgáltatások, a kultúra stb. Próbáljon csak meg elmenni 2—3 gyerekkel moziba, vagy üdülni. Sehol sem számolnak az egész családdal egyszerre, sem az anyagiakat tekintve, sem másként. Ezért is a Legfelsőbb Tanácsnak kellene a kérdéssel foglalkoznia, s mivel nálunk a kommunista pártnak vezető szerepe van, össze kellene hívni egy kizárólag a családdal foglalkozó plénumot, amire eddig még sohasem volt példa. A pártnak nincs a családot érintő programja. Az embereket nemigen érdekli például a fémfeldogozó- vagy a vegyipar konkrét programja, ebből nem él meg. Számukra sokkal fontosabb tudni, hogyan fognak megélni családjukkal három, öt vagy tizenöt év múlva. Fel tudnak-e építeni és milyen időn belül egy családi házat, egy hétvégi házat, hány éven belül vehet egy autót, mikorra lesz a családnak három járműve, tehát minden családtag számára. Ezek persze csak példák. Ha pedig lesz egy terv, és az egész gazdaságot arra állítják be, hogy teljesítse, akkor ez egyben ahhoz is hozzájárul, hogy megértsem, hol élek és miért! Még ma, a peresztrojka idején sem állítja igy fel senki a kérdést. A család továbbra is háttérben van. Célunk, hogy előterjesszük és megvitassuk ezeket a problémákat a legfelsőbb fórumokon. Hogy ezt eddig nem értük el, annak az az oka, hogy a prioritások között mindig más szerepel: az ország védelme, a katonaság, az űrkutatás — amiről minden kisgyermek tudja, hogy egyet jelent a hadiiparral —, majd az ipar stb. A kikiáltott elv, hogy mindent megteszünk az emberért, a jólétért, reálisan megkérdőjelezhető. A prioritásokat nem a jelmondatok szintjén kell lefektetnünk. Elsőrendű feladatunknak tartjuk tehát — s ez egyetlen kopejkába sem kerül! — elérni, hogy az SZKP KB-ban, a Legfelsőbb Tanácsban, a minisztertanácsban felértékeljék a családot. Ehhez a közvélemény támogatására is szükségünk van, és éppen ezért meg szeretnénk alapítani a család szociális védelmének — nem gazdasági, hanem tisztán társadalmi — asszociációját. Tehát az olyan emberek társulását, akik a legfelsőbb fórumokon közbenjárnak a családvédelemmel kapcsolatos kérdések megoldásában. A másik kitűzött feladatunk inkább gazdasági jellegű, a családi vállalkozások, a kistermelés felélesztése. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy megadasson a családnak az ilyen kereseti lehetőség is, mert ha ez lehetővé válik, a család képes lesz eltartani önmagát, és nem lesz szüksége semmiféle segélyre, támogatásra. Persze, mindig is lesznek családok, amelyek ilyen vagy olyan okokból a társadalom perifériájára szorulnak, s amelyeket segélyezni kell. A harmadik elvi dolog, amit javasolunk a család mint társadalmi intézmény közvetítő szerepével függ össze az egyén és a társadalom között. A család ilyen közvetítő szerepe nálunk is és az egész világon is egyre gyengébb. Ez azzal függ össze, hogy nagyon sok szociális intézmény átvette azokat a funkciókat, amelyeket korábban kizárólag a család látott el, például az oktatásét, a művelődését stb. Ha azonban megfosztjuk a családot az említett közvetítő szereptől, akkor megszűnik annak a lehetősége, hogy ebben a közegben oldja meg problémáit. Ha viszont az egyén a családon keresztül illeszkedik be a társadalomba, akkor egészen új emberi tulajdonsággal gazdagodunk — ennek az említett okoknál fogva társadalmunkban nincsenek meg a feltételei —, amikoris az emberek a kiegyensúlyozott családi háttérrel boldogan dolgoznak, s a maximumot nyújtják a társadalomnak. Ha tehát a társadalom többet nyújt az egyénnek és a családnak, akkor többet is kap tőle cserébe. — Kérem, mondjon valamit magánéletéről, pályafutásáról! — Fiatal koromban versírással próbálkoztam. Eléggé nyílt, szikrázó társadalmi ihletettségű verseket írtam. Úgyhogy az irodalomtudományi karon elég hamar választanom kellett: vagy megnyirbálom azt, ami kikívánkozik belőlem, vagy más pályát választok. így választottam a szociológiát, ez bizonyos fokig kompenzálta azt, amit nem tehettem meg az irodalomban. 1975- ben aztán pontot tettem az irodalmi próbálkozásaim végére. Egy másik kedvtelésnek kezdtem hódolni, 10— 15 km-es távon futni kezdtem, nyáron többet, télen kevesebbet, télen még sífutással egészítem ki, már amennyire időm, munkám engedi. Szükségem van rá, ettől jó a közérzetem. — Beszélgetésünk során többször is szóba került a tudományos-fantasztikus irodalom. Ehhez hogy viszonyul? — Van egy álmom; egy szociológiai ihletésű tudományos-fantasztikus regény megírása, mégpedig egy igencsak pesszimista hangvételű regényé ... — De hiszen beszélgetésünk során legalább kétszer hangsúlyozta, hogy ön optimista!? — Igen, természetesen az vagyok. De ha írok egy regényt, amelyben rendkívül sötét színekben festem le, hogy hová is sodorja önmagát az emberiség, ezzel egyidejűleg felhivom a figyelmet a veszélyre, arra, hogy máris tenni kell valamit ennek megakadályozására. Egyszerűen nem lehet elmerülni abban, hogy minden jó és csodálatos. A regény olyan társadalomról szól majd, amelyben az emberek a legnagyobb jólétben, kényelemben élnek, szabadok, élvezik / az életet. Ugyanakkor az értékrendszer transzformációjára kerül sor. Ez szerintem egy társadalom és egyáltalán, az emberiség tragédiája lehet. Egy olyan helyzet, amikor az emberiség tudatosítja, hogy helytelenül él, azt is tudja, hogy mit kellene csinálnia, de nem tesz semmit. Nem háborúról, ökológiai katasztrófáról van szó, hanem sokkal nagyobb tragédiáról, másfajta önpusztításról. Az emberek nem ölik egymást, leélik egyéni életüket és fokozatosan mégis kihal az emberiség, mert nem tudott és nem is akart tenni ellene semmit. — Köszönöm a beszélgetést. FRIEDRICH MAGDA ARCHÍV FELVÉTEL nő 9
