Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-30 / 44. szám
FOTÓ: KÖNÖZSI ISTVÁN ÜNNEP SUHOGÁS ÁLOM Tavak ezernyi tükre. Várlak. Ülök a völgy mélyén, s gyerekarccal, gyerektenyérrel várlak. Hajladoznak a fák. Fehér madarak szállnak. A szélben, mert süt a nap — vagy azért, mert létezel s várlak, ezernyi lomb ragyog. Istenem, irgalmazz. Halhatatlan vagyok. VESZTŐHELY A világot, amelyet nem ismerek s amelynek nincs neve, karod-lábad indázza be, s szemed izzó ikonjai rajzolják tele. Itt élek, ebben a rettegett ragyogásban. Itt alszom el, mint a keresztről levett. Itt ébredek. S nincsen, aki kivezessen ebből az öldöklésből. A világnak, amelyet nem ismerek, vesztőhely a neve. Kulcsár Ferenc versei Világom világossága, arc, amely megszületik, kigyúl s értem pusztaságba kell. Ennyi. Hogy ne kelljen port enni, moslékot inni, dideregni. Lélegzetvételünk, Isten léte. Megszólalásom, megszólalásod: ünnep forrása s fénye. A viszontlátás csöndes, zokogó öröme ne riasszon, ne figyelj a vérző ragyogásra: -ülj le, beszélj, mosolyogj azon, hogy ez a vers, ez a szó, ez a hang is az Úré és tiéd és enyém: míg kávéd iszod, hallom, hogy a fény mint tiszta gyolcs, suhog, s részegen issza gyémánt mosolyod — Ó, tudom már, hogy nincs ünnep egyéb, érezni Isten zokogó örömét. nő 15
