Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-30 / 44. szám

'« . vs

% ^)

ben és foglalják az állatok a helyet az új állomány elől. Olyan fölösleges kiadások ezek, melyeket a szövetkezet nem tud befolyásolni, mégis az ő zsebükre megy. A Csallóközben a kiegyensúlyozott körülmények között sem nyereséges a szarvasmarhatenyésztés. A marhahúst Alistálon is önköltséges áron termelik, de a trágya miatt, a növénytermesztés érdekében nem mondhatnak le róla. Egyre gyakrabban mondogatják ugyan, hogy csökkenteni kell az állományt, ha nem kell a hús, de ez amolyan rövidlátó nézet csupán, mely hosszútávon senkinek sem jelent megoldást. Ma még, mondjuk, bőven van húskészlet, az állatállomány csökkentéséből származó hústöbbletet is eladhatnák külföldön, de mi lenne azután? ... Az állatállomány feltöltése nem egy-két éves munka. Öt évbe is beletelik, amíg újból bővülhet az állomány, és ez idő alatt

ki látná el hússal az országot. Ha minden szövetkezet ehhez folyamodna, a lakosság csakhamar hús nélkül maradna.

Az alistáliak tehát más utat keresnek. Pénzforrást, mely fedezi az esetleges takarmányvásárlást. Bíznak a piacgazdálkodásban, a kínálat-kereslet szabta árakban, melyeknek el kell már jönniük egyszer. Addig meg toldozzák-foldozzák, amit és ahogy lehet. A növényekből egyedül lucernából nincs hiány. Az öntözés előnyei ugyan mindenütt megmutatkoztak, de közel egymillió koronával megnőttek a költségek is. Igaz, hogy a károkból valamennyit megtérít a biztosító, de az aszály következményei előreláthatólag 4—5 millió koronával csökkentik a bevételt. S így akárhogyan számolnak is, a tiszta haszon csaknem a felére csökken.

— Ilyen körülmények között hogy néz a jövőbe a szövetkezet elnöke? — teszem fel a kérdést Kun István mérnöknek.

— Aggodalommal. Az új gazdasági rendszer az egész járásban legyengítette a szövetkezeteket, pedig a környékünkön voltak az ország leggazdagabb mezőgazdasági üzemei. Ma már alig van pénze valakinek, minden jövedelmet elvisz az állam. Mi 3 millió korona béradó helyett most a 86 százalékos elvonással 9 millió koronát fizetünk. A 1,5 millió korona földadó is hárommal lett több. Ehhez jön még a termés kötelező biztosítása, s elmondhatjuk, hogy az új rendszer szemrebbenés nélkül tízmillió koronával többet húz ki a zsebünkből. Ilyen körülmények között nehéz talpon maradni. Éberen kell figyelnünk minden változásra, s amivel a bevételünk növelhető. A termelési szerkezetet szükség szerint, rugalmasan kell változtatnunk; figyelni az árakat, s csak azt termelni, ami kifizetődő. Tartalékot látok még a tulajdonviszonyok rendezésében; valamilyen formában vonzóvá kell tenni a földet a tagok számára. Nem a szövetkezet feldarabolására gondolok, ezt maguk a tagok sem akarják, hanem részvényekre való bontására és a termelékenység növelésére, így maguk a tagok válnának a föld gazdájává, ők határoznák meg kivel, hányán akarnak dolgozni, s munkájuk eredménye szabná majd meg a jövedelmüket is. Erkölcsileg kell változtatni a helyzeten, s ha ez tíz-tizenöt százalékos javulást hoz, már egy lépéssel előbbre jutunk. Persze ehhez előbb a törvényeket kell ismernünk, a játékszabályokat, melyek nélkül nem mozdulhatunk. - — Nincs irigylésreméltó helyzetük ma a szövetkezeti elnököknek. Ön nem gondolt még arra, hogy tapasztalatát, szakmai tudását, üzleti készségét magánvállalkozás formájában, csupán saját hasznára fordítsa?

— Hazudnék, ha azt mondanám, ez még nem fordult meg a fejemben. De tisztességtelennek tartanám és megfutamodásnak minősíteném, ha csupán saját érdekemet tartva szem előtt hátat fordítanék annak a tagságnak, amely bizalmat szavazott nekem, hisz abban, hogy e nehéz időkben is igyekszem mindent megtenni érdekükben. Meg aztán egy kis szakmai büszekeség is van az emberben, ezért szembeszállunk nemcsak a kedvezőtlen természeti feltételekkel — mint az idei aszály is volt —, hanem az egyre szigorúbb gazdasági szabályozókkal is, és megpróbálunk lábon maradni. Mert a kenyeret végül is ennek a népnek kell kitermelnie, mégha maholnap egyre nehezebb lesz is csupán földművelésből megélni.

H. ZSEBIK SAROLTA