Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-31 / 45. szám
és otrombán fogott a dologhoz, de csúfosan felsült. Eleinte azt is hihettem volna, hogy feleségemnek ez a viselkedése csupán kacérkodás, „egy züllött, de éles eszü nő kacérkodása, hogy a férfi szemében minél érdekesebbnek látsszon.” De nem: az igazság fényesen felragyogott előttem, mint a nap többé nem kételkedhettem benne. Ezt a tapasztalatlan teremtést csak irántam érzett, mesterségesen szított, heves gyűlölete vihette rá, hogy elmenjen a találkára, mikor azonban szemtől szembe került azzal a léha szoknyavadásszal, rögtön felnyílt a szeme. Csak az volt a célja, hogy engem, bármi módon is, megbántson, csak azért szánta rá magát erre az alantas tettre, de hiába volt elhatározása, nem tudott becstelen lenni. Hát elképzelhető, hogy ezt a büntelen, tiszta lekü teremtést elcsábíthatja Jefimovics vagy más, magafajta hitvány világfi? Éppen ellenkezőleg, a fickó csak nevetségessé tette magát. Feleségem előtt feltárult az egész igazság, s a felháborodás maró gúnyt váltott ki belőle. Ismétlem, ezt a pojácát a kudarca végül már elcsüggesztette, mogorván ült, komor képet vágott, alig-alig felelt a kérdésekre, úgyhogy már félni kezdtem: hátha aljas bosszúvágyból még megalázza feleségemet. Újból ismétlem — s ez csak becsületemre válik —, hogy az egész jelenetet szinte csodálkozás nélkül hallgattam végig. Mintha valami ismerőssel találkoztam volna. Mintha azért mentem volna oda, hogy ezzel az ismerőssel találkozzam. Úgy mentem oda, hogy semmit sem hittem el abból, amivel a feleségemet gyanúsították, bár zsebemben revolvert szorongattam, mégse hittem el semmit, ez az igazság! Hát képzelhettem-e öt másnak, mint nemesnek és tisztának? Hát miért szerettem bele, miért becsültem, miért vettem feleségül? Ó, ott az ajtó mögött túlságosan is meggyőződhettem róla, mennyire gyűlölt engem akkor, de arról is, hogy milyen makulátlanul tiszta erkölcsű. Hirtelen végét vetettem a jelenetnek: benyitottam a szobába. Jefimovics felugrott; én karon fogtam a feleségemet, és felszólítottam, hogy jöjjön velem. Jefimovics hamar visszanyerte lélekjelenlétét, és hangosan felkacagott. — Ó, a megszentelt hitvestársi jogok érvényesítése ellen nem tiltakozom, csak vigye a kedves nejét, vigye! És tudja meg, — kiáltott utánam —. bár valamirevaló ember magával nem állhat ki párbajra, én mégis, hölgye iránti tiszteletből, rendelkezésére állok. Ha ugyan van elég bátorsága megkockáztatni a dolgot... — Hallgassa! — mondtam a feleségemnek, s a küszöbön egy pillanatra megállítottam. Ezután az egész úton hazafelé egyetlen szó sem esett közöttünk. Karonfogva vezettem, és ő nem ellenkezett. Sőt, nagyon meg volt döbbenve, de csak hazáig. Mikor hazaértünk, leült egy székre, és mereven bámult rám. Rendkívül sápadt volt. Száját ugyan rögtön gúnyos mosolyra húzta, de már ünnepélyes és diadalmas, kihívó tekintettel nézett a szemembe, s azt hiszem, az első percekben szilárdan hitte, hogy agyon fogom lőni. Én azonban szó nélkül kivettem a zsebemből a revolvert, és az asztalra tettem. Ö pedig hol rám nézett, hol a revolverre. (Tessék megjegyezni: ezt a revolvert ö már ismerte. Mindjárt az üzletem megnyitásakor vásároltam, és meg is töltöttem. Már akkor elhatároztam, hogy nem tartok sem óriás kutyákat, sem tagbaszakadt szolgát, e tekintetben nem követem Mozer példáját. Nálam a szakácsnő nyitott ajtót, a látogatóknak. De az én foglalkozásomnál az ember, minden eshetőségre számítva, mégsem maradhat valamiféle önvédelmi eszköz nélkül, ezért mindig töltött revolvert tartottam a kezem ügyében. Feleségemet, mikor a házhoz került, az első napokban nagyon érdekelte ez a fegyver, kíváncsiskodott, és én elmagyaráztam neki az egész szerkezetét, egyszer pedig még arra is rávettem, hogy próbáljon célba lőni vele. Mindezt tessék megjegyezni!) Feleségem rémült arcára nem is hederítve, félig levetkőztem, úgy feküdtem az ágyba. Nagyon kimerült voltam, és már későre járt. Ő még egy óra hosszat mozdulatlanul ült a helyén, aztán eloltotta a gyertyát, és szintén ruhástul, lefeküdt a fal mellett álló díványra. Ezúttal történt először, hogy nem mellém feküdt — ezt is tessék megjegyezni!... (folytatjuk)------------------------------------------------------------BALÁZS F. ATTILA versei Ez a szó fénysugár játéka az újszülött arcán ez a szó könnyformáfta kavics a visszafolyó partján ez a szó hiányod köde a hozzám vezető utakon ez a szó tüskét hajtó emlék ez a szó a remény tékozló fia a soha vissza nem térő ez a szó ablaknak ütődő szárnyalás ez a szó arcmásuktól életre kelő tükör ez a szó súlyos férfizokogás vén deszkákon ez a szó halálugrás álmatlan éjszaka fölött ez a szó hozzánk nőtt félelem gégédre préselt hörgés ez a szó Október ősz kínálja padjait rozsdát csepegő lombok alatt finom remegéseivel simul lábad alá a föld később hallhatod borzongató dorombolását amikor varjak szárnya alá bújik a fény és patkányok osonnak cifra sakkfigurák között amelyek egytől egyig feketének tűnnek leperegnek a betűk is a lapról sercennek talpak alatt valahonnan vagy valahová menekülő lány léptei gyúlnak az éjszakában----------október hideg lepedők ködébe takarózom \____________________________________/ FERDICS GÁBOR illusztrációja nő 15
