Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-31 / 45. szám
> vét ihattunk: neszkávét és görögnek nevezett, édesített, valódi török kávét. Kísérőnk előre figyelmeztetett, hogy ki ne ejtsük a szánkon a török szót. Ebből a szomszéd nép iránti ellenszenvre következtettünk. Zákinthoszt a több mint harmincöt év előtti földrengés után, jellegzetes görög stílusban építették fel. A házakon a turista helyenként szinte az ókori patinát véli felfedezni, ami azonban nem más, mint az eső és a szél nyoma. A város nevezetessége a görög nemzeti himnusz szövege szerzőjének. Dániel Solomosnak impozáns mauzóleuma. A költő a sziget szülötte volt. Zákinthosz lakóinak zöme földműveléssel foglalkozik. A sziget fő termékei: az olajbogyó, a szőlő és a dohány. Megtudtuk, hogy Görögországban nincs telekkönyv, és a föld értékét nem a terület nagysága szabja meg, hanem a rajta levő olajfák száma. Utunk során a szigeten nem láttunk kerítést. Újabban Zákinthoszon fellendülőben van az idegenforgalom. Nem a gazdagok, inkább a kispénzű turisták igényeit kívánják kielégíteni az újonnan épített kis család házakra emlékeztető házikók. A körút során kísérőnktől azt is megtudtuk, hogy az utóbbi években sokat javult a görög nők helyzete. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a mezőgazdaságban dolgozó nőkre tavaly óta kiterjed a társadalombiztosítás. Tehát Görögországban is tért hódít az emancipáció, bár ennek nem kis akadálya a hagyomány. Bár vasárnap lévén csak kevés bolt volt nyitva, szinte meghatott az ott tapasztalt udvariasság. A görög kereskedőt a készség és a jó modor jellemzi. Kedves szokás, hogy a városokban a kirakatot huzamosabban szemlélő turistái a tulajdonos meghívja egy pohár borra. Ez rafinált üzleti fogásnak is tekinthető, én mégis úgy gondolom, hogy a görögök' nyitottságának és tapintatos barátkozási készségének a jele. Csoportunk tagjaitól hallottam, hogy a bolt tulajdonosa akkor is kedvesen búcsúzott tőlük, ha semmit sem vásároltak. Délben a csónakok viszszaszállítottak bennünket a hajóra, hogy folytassuk utunkat. Délután a nap hevét a fedélzeten szinte állandóan érezhető szellő sem enyhítette. Zákinthoszt elhagyva éjfélig nem kerültünk sziget közelébe. Hajónk Szicíliával azonos szélességi körön haladt Alkonyaikor már a Földközi-tengeren jártunk. Hajónk hajnalban jutott át a Kíthiraí-csatornán. és Kréta közelébe kerülve, északkeletnek vettük az irányt. Közvetlen úti célunk a Kikládok gyöngye. Szantorin volt. Reggel kis kerülőt tévé, apró szigetek között haladtunk. Ezek már az Égeitenger szigetvilágához tartoztak. Görögországnak ez az egyetlen helye, ahol napjainkban is észlelhető vulkáni tevékenység. Déltájban csodálatos látvány tárult elénk. Egy lagúnába értünk, amikor megpillantottuk Szantorint. Egy kettészelt vulkánt láttunk, amelynek teteje ellaposodott, és rajta fehér-kék színben tündöklő város pompázott. A kettészelt hegy oldalában pedig különböző színű kőzetrétegek csillogtak a vörös tufától a fekete bazaltig. A lagúna mélysége a szigetnél elérte a 400 métert. Itt is csónakok szállítottak bennünket a hegy lábánál levő kis platóhoz, amelyen mindössze néhány épület állt. A csónakból kiszállva mindenki két jegyet kapott, amellyel szamárháton, vagy felvonóval egyaránt feljuthatott a háromszáz méteres magasságban pompázó városba. A kanyargós szerpentin 587 lépcsőjén baktató szamár helyett én inkább a felvonót választottam. Odafentről csodálatos látványban volt részünk, amely vetekedett azzal a lélegzetelállító képpel, amelyet a hajóról láttunk. Az élmény, amelyben itt részem volt, eszembe juttatta Venezisz Szantorinról szóló írását, s meggyőződhettem szavainak igazáról. Idézem: „Sehol a világon az utazó nem érzi azt. amit itt. nem érzi úgy mint itt: a fény nem kívülről érkező elemként egyesül az anyaggal — a földdel. a vízzel. A fény szerves alkotórésze ennek az anyagnak, a víznek, a földnek. Szantorin fénye belülről árad, a vízből, a talajból, s ez uralkodik mindenen.” A geológusok szerint i. e. a 2. évezred közepéig Szantorin helyén 150 kilométer kiterjedésű és mintegy 1 500 méter magas tűzhányó állt. Ennek a kitörése i. e. 20 000 körül hatalmas méretű katasztrófát okozott a térségben, és a második évezred folyamán még többször jött működésbe. A végzetes katasztrófa 1500 táján következett be. amikor a tűzhányó szétvált, a sziget délnyugati része leszakadt, és a krátert elárasztotta a tengervíz. A láva vastag rétegben borította el a környező szigeteket. Ez a természeti csapás megrongálta a krétai civilizáció központjait. és ennek a kultúrának a további fejlődésére is végzetes hatással volt Szantorin szigetén a hatvanas években, Marinatos régész többméteres láva réteg alatt megtalálta az i. e. 16. századi város romjait A romok között háromemeletes házakra bukkant, a díszítő elemek arra vallanak, hogy a várost tengerészek és kereskedők lakták. Emberi csontvázra, ékszerekre nem leltek, s ez arra utal. hogy a lakosság idejében elmenekült a katasztrófa dől. A felszínre került tárgyak többsége ma az athéni Nemzeti Múzeumban látható. A sziget geológiai és történelmi múltjának ismeretében szinte áhítattal róttuk a város zegzugos utcáit. és nem tudtunk betelni a nem mindennapi látványnyal, amely lépten-nyomon elénk tárult. Alkonyaikor visszamentő nk a hajóra, ahonnan még egy ideig gyönyörködhettünk a fényt csodálatosan visszaverő Szán torinban. majd az est leszálltával, a távolodó hajóról egyre valószínűtlenebb látomásnak tűnt a város. LŐRINCZ KATÓ FOTÓ: PETER HLUCHÁN ÉS ARCHÍV A kettévált tűzhányó, előtérben a kikötővel Jellegzetes szantorini épület
