Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-24 / 44. szám
meg szem cóko/tál? — kérdezte csodálkozva a zöld varangy. — Na. gyere le szépen arról a rusznya kilométerkőről! — Nem — mondta Szeszély Szöszi keményen. és éppen azon gondolkodott, milyen fortéllyal kergethetné el a zöld varangyot, mert egy újabb visitógörcshek semmi értelmét nem látta. ; x:jí? — Á, értem — mondta a zöld varangy. — Nehezedre eszik a helyváltoztatász! Ezen nagyon egyszerűen szegrthetünk! — kiáltotta, és egy nem éppen kecses szökkenéssel Szeszély Szöszi ölében termett. — Azonnal menj innen, különben fejbe kólintalak egy kővel! — mondta Szeszély Szöszi. de közben attól félt. hogy a zöld varangy a fejére ugrik. — Nagyon szépen kérlek, cókolj már meg. ígérem, hogy bárányfelhőből varrt szoknyát ajándékozok neked hálából! — könyörgött a eszéty Szöszi egy kilométerkő tövében üldögélt, és lovaglónadrágot varrt magának egy óriási lapulevélből. Nagy figyelmet igénylő munkájában folyton megzavarták a szemtelen szöcskék, mert minduntalan a ruhájára ugráltak, és sáros lábukkal összemaszatolták. Rádadásul kellő hosszúságú fűszálakat sem talált, amelyekkel összevarrhatta volna a lovaglónadrágot, ezért dühében varrónőhöz akarta vinni, de aztán lecsillapodott. Ekkor jelent meg a zöld varangy. Meghúzódott a pipacsok lábánál, és onnan figyelte Szeszély Szöszi szorgalmas és szakszerű öltő getését, aki még a nyelve hegyét is kinn felejtette nagy igyekezetében. Ám egyszer csak észrevette, hogy valaki nézi, s amint megpillantotta a zöld varangyot, akkorát sikoltott, hogy beleremegtek a fűszálak, a zöld varangynak pedig menten kihullott két szempillája, de ez nem zavarta túlságosan abban, hogy bemutatkozzék: — Zöld varangy vagyok — mondta enyhe meghajlással, de olyan rettenetes hangon, hogy Szeszély Szöszi még nagyobbat visított, s ettől újabb három szempillája pottyant ki a nemkívánatos vendégnek. — Zöld varangy vagyok — ismételte a zöld varangy ugyanolyan borzasztó hangon —, de ez csak a látszat. Igazából elvarázolt herceg vagyok, ész ha megcókolsz, megtörik az átok. ész. feleszégül veszlek. Ezért legjobb lesz. ha márisz megcókolsz. mert nagyon elegem van abból, hogy békabőrben éljek Szeszély Szöszi néhány pillanatig dermedten ült — immár a kilométerkő tetején, és azt gondolta, hogy látogatója a sziszegése alapján inkább egy békabőrbe bújtatott kígyó, nem pedig herceg. De aztán eszébe jutott, hogy nem ücsöröghet odafenn örökké, ezért így szólt: — Azonnal menj innen, mert irtózom tőled, különben is estére be kell fejeznem a lovaglónadrágom. A zöld varangy azonban nem tágított: — Szemmi eszetre szem megyek el. amíg meg nem -cokolsz. Eleget vándoroltam már megfelelő leányt kereszve. ész moszt nagyon boldog vagyok hogy rád akadtam. Követelem, hogy azonnal gyere ide, ész cókolj meg! Szeszély Szöszi erre zokogni kezdett, de olyan hangon, hogy még egy bőgőmasina is megsüketü/t volna, a szemtelen szöcskék meg hanyatt-homlok menekültek, amerre a szemük látott. A zöld varangy azt hitte, nem tart sokáig ez a frontátvonulás, de mikok Szeszély Szöszi még két óra múlva is ugyanolyan erőbedobással bömbölt, kezdett gyanússá válni a dolog. — Na jó, nem kell úgy begyulladni — mondta a zöld varangy. — Nézz cak meg, a varangyok között én vagyok a legszebb, különben isz cak egy pillanatig tart a coki — Hát te még mindig nem tűntél el? — kérdezte Szeszély Szöszi, mert erre a beszédre abbahagyta a sivalkodást. és meglepetésében majdnem lepottyant a kilométerkőről, mivel ekkora zenebonával mindig sikeresen elűzött maga mellől mindenkit. — Hogyan mehettem volna el. amikor még Béka— Liliomsziromból készült lovaglónadrágot hozok neked, cak cókolj már meg! — rimánkodott a zöld varangy. — De nekem zöld lovaglónadrág kell, lehetőleg lapulevélből — mondta ellentmondást nem tűrő hangon Szeszély Szöszi. — Jó. lapulevélből varrt lovaglónadrágot kapsz, cak ne tétovázz! Szeszély Szöszi látta, hogy a varangy nem tágít, ezért ha kelletlenül is. de végül megcsókolta a feje búbját. — Ó, végre herceg lettem, köszönöm neked! — mondta a zöld varangy, akiből ugyan nem lett herceg, de szentül hitte, és módfelett örült neki. — Ész moszt feleszégül veszlek! Szeszély Szöszi azonban így szőtt: — Csakhogy én nem mehetek férjhez egy zöld varangyhoz — Micoda? — kiáltotta értetlenül a zöld varangy. — Hát nem látod, mily szép szál herceg lett belőlem ? — De nem ám! Ugyanolyan rusnya dög vagy, mint voltál. Rögvest szállj le az ölemből! — Te viccelsz velem — mondta a zöld varangy —, ész ez igazán nem szép tőled. Inkább örülhetnél a boldogszágomnak. Tudd meg, hogy szívtelen vagy! yl Ekkor Szeszély Szöszi odatartotta kis tükrét a zöld varangy elé: — Nagyon tévedsz, békukám! Biztosan valamelyik mesében hallottál holmiféle eNarázsolt hercegről, s nagyravágyásódban azt képzeled, hogy te is egy békabőrbe bújtatott királyfi vagy. Eredj, kérdezd meg a bűbájosoktól! — mondta Szeszély Szöszi, és nagyot lódított a zöld varangyon, aztán újra nekilátott a varráspak. De csak bosszankodott, mert . mindig elszakadt a kezében a fűszál, ráadásul visszatértek a szemtelen szöcskék, a nap meg már aludni készült. Egy váratlan pillanatban azonban újra megjelent a zöld varangy, karján egy kifogástalanul megvarrt, elsőrendű zöld lapulevél alapanyagú lovaglónadrággal, melyet szerényen átnyújtott Szeszély Szöszinek: — Parancolj, itt a lovaglónadrágodI — Ó, köszönöm, valóban gyönyörű. És a bűbájosok mit mondtak? — Nem értek rá foglalkozni velem, mert mindannyian tűzijátékra készültek, de egyikük kutyafuttában mégisz felvilágoszított, hogy a bűbájoszok időhiány miatt nem vállalnak már száz éve ilyent apró-ceprő meszebeli munkát, amiből az következik, hogy cakugyan nem lehetek eNarázo/t herceg, mert még cak két évesz vagyok. — Hát tudod, mit. te zöld varangy? Ha már úgyis ekkorát csalódtál, magammal viszlek lovagolni! — mondta nagylelkűen Szeszély Szöszi. — Nem mehetek — mondta bánatosan a zöld varangy. — De hát miért nem ? — Mert nine lovaglónadrágom! — Ó. ez a legkevesebb. Hiszen amúgy is zöld a bőröd, ezért mindenki azt fogja hinni, hogy egy kifogástalanul megvarrt, elsőrendű zöld lapulevél alapanyagú lovaglónadrág feszül rajtad! — Jó, nem bánom — egyezett bele a zöld varangy az esti lovaglásba, majd elindultak kettesben a lóistálló felé. Illusztrálta Németh Ilona
