Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-17 / 43. szám
A Szovjetunióban az új választási törvény, s az eszerint megtartott márciusi választások megteremtették a lehe- j tőséget, hogy a tanácsokba valóban harcos szellemű, nyílt és becsületes emberek kerüljenek be. Ez így, persze, önmagában véve még nem minden, hiszen a néhány hónap eltelte után már pontosan meghatározott feladatokról és teljesítésük lehetőségeiről kell számot adni. A Lányok, asszonyok című szovjet nölap néhány képviselővel rendezett kerekasztal-beszélgetést arról, hogy milyen lehetőségeket látnak a választók akaratának valóra váltására. Ebből közlünk részleteket. A beszélgetés résztvevői voltak: Galina Baranova (Berdszk, Novoszibirszk megye), Tatyjana Grebnyeva (Kamenka, Penza megye), Hja Jegorova {Barnaul), Gucsa Kvarachelia (Tbiliszi), Adel Namazova (Baku), Vera Rogozsina (Irkutszk), Zinaica Szavosztyina (Cseljabinszk), Szolmaz Halidova (Baku), Tatyjana Smonyina (Magadan). I Jogunkban áll. T. S.: — Hogyan is tudnám felvázolni, milyen problémákkal küzdenek a nők? Hiszen naponta látjuk a gondokat, hallunk róluk, ám ha az ember megpróbál „rendet teremteni" köztük, szintetizálni az „egyéni nehézségeket", valamiféle olyan egységbe foglalni őket, amely alkalmas rá, hogy gondolkodjunk rajta, dolgozzunk vele, akkor kiderül, hogy gazdasági, politikai ismereteink hiányosak. Az utóbbi egy hónapban minden szabad időmben a Magadan megyében készült felméréseket tanulmányoztam. És ettől egyre rosszabbul éreztem magam ... A nők által kitöltött beteglapok számában a megye az elsők között van. 4 500 gyerek vár óvodai elhelyezésre. Az iskolások csaknem a fele második váltásban tanul, az iskolaépitési tervek pedig évről évre meghiúsulnak. Kiderül. hogy mindenünk fáj, de nem értjük, hol fészkel a betegség. Z. Sz.: - Hihetetlen utat kell bejárnunk, ha most nekilátunk felsorolni a gondjainkat. Meg kell értenünk, hogyan vehetünk részt az ország irányításában, fel kell nőnünk ahhoz az állami programhoz, amely lényegesen megkönnyítheti a nők helyzetét. I. I. J.: — A program természetesen figyelemre méltó. Csak az a szomorú, hogy ez is osztozhat sok más program sorsában. Hány ilyen jó hangzású terv létezik: „Egészség", „Gondoskodás", „Család" — járásonként vagy megyénként több is van belőlük. De mindez csak papíron létezik. Ugyanakkor csak nálunk, az Altaj-vidéken 75 ezer nő dolgozik egészségre ártalmas munkahelyen. A képviselői bizottság ülésére behívjuk a vezetőket, és megkérdezzük tőlük: mikor váltják fel a nőket férfiakkal az egészségre ártalmas műhelyekben? És nem történik semmi, csak ígéretek hangzanak el, melyekben ők maguk sem hisznek, és mi sem. Miért? Hiszen létezik egy olyan szabály, amely tiltja, hogy egészségre ártalmas munkahelyeken nőket foglalkoztassanak. És van számos humánus rendeletünk, amelyek a nők, a gyerekek, a család érdekeit védik. Ám a gyakorlatban nem valósulnak meg. Nyilván felelőssé kellene tenni betartásukért a vezetőket — jogilag, de akár anyagilag is. Adel Namazova. a Bakui Orvosi Egyetem tanszékvezetője. Tatyjana Gregnyeva. a ka men kai 15. számú gyermekintézmény vezetője. Galina Baranova, a berdszki városi kórház helyettes főorvosa (balról jobbra) n Láthatólag ebben rejlik ..jog előtti" államunk egyik paradoxoné: a törvény még semmire sem garancia. Hiszen az állam valóban nem érdekelt abban, hogy például maró festékkel rombolják a nők egészségét. és érdekeik védelmében megfelelő humánus rendelkezéseket is hoz. De.. . egyrészt a vállalatvezetés a fejével felel a termelési terv teljesítésért, másrészt maguk a nők se mennek el szívesen az egészségre ártalmas műhelyekből, itt ugyanis többet fizetnek, több a kedvezmény. S a humanitás — hátterében a pénzzel és a tervvel — ködös és elvont fogalommá válik. A jogszabály — kívül rekedve a valóság öszszefüggésein — életképtelenné válik. S a ..joggal" nem élnek, egyszerűen feleslegesnek bizonyul. A helyes kezdeményezések nem védenek meg a siralmas eredményektől. Mit tesz a kéz? V. R.: — Hlebnyikov, a költő a század elején azzal ijesztgette kortársait: ha tovább háborúznak, nem lesz elég fa a szibériai erdőkben a mankóhoz. Nos, mankóban egyelőre nincs hiány, de hitte-e volna valaki húsz évvel ezelőtt, hogy nálunk Szibériában — ahol, úgy gondolták, mindenből mérhetetlenül sok van — kevés lesz az ivóvíz? Víztárolókat építettek, s ettől megváltozott a vízháztartás egyensúlya, az édesvízi rétegekbe sós víz tört fel. A bratszki víztároló mellett elterülő Uszty—Ordinszk autonóm körzetben például egyáltalán nincs mit inni. Ugrásszerűen megemelkedett a gyermekhalandóság. A. N.: — Én a gyapottermesztő vidékek példáját tudnám felhozni, itt hektáronként 40 kilogramm műtrágyát, növényvédő szert is felhasználhatnak. A szőlőtermesztésben ezek mennyisége eléri a hektáronkénti 183 kilogrammot! Az esküdt ellenségemnek sem adnék ebből a szőlőből, nem vinne rá a lélek. G. B.: — A környezetvédelem helyzete ijesztő, de ez mégiscsak részprobléma. A legnagyobb baj az, hogy hiányzik az egység. Az egyiknek az a dolga, hogy termesszen, a másiknak, hogy eladjon, a harmadiknak, hogy jelentéseket küldjön a vezetésnek ... Értik ugye, minket senki sem véd meg. Be kellene zárni a vállalatot, mihelyt túllépi a környezetszennyezés megengedett határértékét. Ez a helyi tanácsok feladata, de vajon ellenállhatnak-e a fővárosban lévő minisztérium nyomásának? A parlament női frakciójáról, a nők véleménynyilvánításáról úgy beszélünk mint valami különös, sosem volt dologról. Ám ez a sajátosság rendkívül dialektikus: egyetlen célja az egység megteremtése. Ez a leginkább ..egységteremtő" frakció. A nőkérdés olyan problémakör, hogy minden érinti: a megmérgezett szőlőtől a főnöki asztalnál ülő tökfilkóig. Ha felbomlik a béke a családban, az otthonban, az országban. azt elsőként a nők sínylik meg. . . Az idő minőséqe I. J.: — Folyton azt hajtogatjuk: „hiányzik a jóság", „az anyák egyre gyakrabban hagyják el gyermekeiket"... De miért? Kérges szívüek lettek talán? Természetesen nem, a jelenségnek mély társadalmi gyökerei vannak. Másokhoz hasonlóan én is vallom, hogy nincs az az anya, aki képes lenne gyerekét a szülőotthonban hagyni. De van-e más választása annak a fiatal lánynak, aki havonta nyolcvan rubelt keres, s az a veszély is fenyegeti, hogy a gyerekével együtt kiteszik a munkásszállásról, mert a vállalatvezetőség csak egyedülállóknak ad szobát. S vajon a férjezett nőknek van-e lehetőségük arra, hogy családot alapítsanak? Ez nem elsősorban a fogamzásgátló szereken, hanem az élet minőségén múlik. A normális lakáson, melyet általában már csak az unoka lát meg, az óvodán, ahová nem lehet bejutni, az iskolán, ahol a pedagógus azt veti a szülő szemére, amit a gyerek nem tanult meg magától, végül a családi költségvetés lyukainak foltozgatásán. Ilyen körülmények között már a családalapítás és -összetartás gondolata is merész tervnek számít. G. B.: — Lehet, hogy a dolgot a férfiakkal nő 8
