Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-03 / 41. szám
A Barsi Múzeum Léván (Levice) fennállásának hat évtizede alatt végigszenvedte mindazokat a megpróbáltatásokat, amelyeket vidéki kisvárosaink múzeumainak többsége megalapítása óta végigszenvedett. Megélt többszöri átköltöztetést, állandóan visszatérő jelleggel küzdött a helyhiánnyal, a raktározásnak vagy a kiállításnak megfelelő helyiségek csekély számával, olykor a teljes hiányukkal. Megérte, hogy gyűjteményének javát, a „kincseket" — pl. a Nécsey-féle alapító adományból származó spanyol és németalföldi festők képeit meg a barokk plasztikákat — ilyen vagy olyan címen egyszerűen elszállították ún. központibb intézményekbe. A Barsi Múzeum jelenleg 53 ezer tárgyat számláló gyűjteménnyel és 12 ezres könyvtárral rendelkezik. Továbbra is reményteljesen várakozik, ezúttal arra, hogy a lévai vár fokozatos rekonstrukciós munkálatai során, illetve annak eredményeképpen ő is méltó helyre kerül a Dobó-kastélyban és a vár további részeiben. E nem megállapodott körülmények között vajon miként indul, hogyan alakul a pályáját kezdő fiatal szakember, Pölhös Margaréta sorsa, aki ráadásul görög-római szakos régész? — Az első kérdés persze inkább az, hogy egy zselizi (Zeliezovce) gimnazistának vajon hogyan jut eszébe, hogy az antik kultúrák tanulmányozására kérje felvételét a prágai Károly Egyetemre? — Ház az igaz, hogy engem például kohómérnöknek szánt az osztályfőnököm. De nem adtam meg magam olyan könnyen. Már kisiskolás koromban is örökké turkáltam, ástam. A felvételik előtt körbeleveleztem az ország összes egyetemét. Sehol nem nyílott szak, egyedül Prágában, ott is kísérletképpen, hosszú szünet után. Utoljára 1939-ben képeztek görög-római szakos régészeket a Károly Egyetemen. Most ötünket vettek fel. — Tehát ha jól értem, az eredeti tervben csupán annyi állt, hogy mindenképpen régész leszel. A sors hozta úgy, hbgy végül a szakma legexkluzivabb ágában képezheted ki magad ... No de mit keres egy görög-római szakos régész Barsban? — Hát?! A lehetőségeim itt valóban meglehetősen szűkösek. — Bár a limesen, az egykori Római Birodalom határán belül vagyunk! — Hiába vagyok belül a limesen! Mint járási múzeumnak az évi költségvetésből nincs pénzünk ásatásokra. Egy járási múzeum szakdolgozójának csupán a terepjárás, terepszemle tartozik feladatai közé. Tehát, hogy állandóan figyelje a hozzá tartozó területet, és jelentse Nyitrára (Nitra) a Régészeti Intézetbe, ha bármit észlel. Ezenkívül, ha bárhol a járásban az eke vagy a buldózer kifordított a földből valamilyen értékes tárgyat, azt is jelentse Nyitrának. Munkafeladatai közé tartozik végül, hogy a múzeumban lévő régészeti gyűjteményt dokumentálja. — Hát akkor?! Prikler László felvétele 0 O — Nyitrára a Régészeti Intézetbe kellett volna mennem, ott ugyanis van antik osztály. Professzorom az egyetemről ezt el is rendezte volna. De férjem nem talált ott neki tetsző munkát. Prágában is maradhattunk volna, professzorom hívott az Akadémia Régészeti Intézetébe. A végzéssel majdnem egyidőben született meg az első leányom, így Prágában a gyerek miatt nem akartam akkor maradni. — így kerültél végül 1982-ben görög-római szakos régész diplomáddal a zsebedben a lévai járási múzeumba. Hogyan alakult azóta a sorsod? — Egy évig titkárnő voltam, utána gyermekgondozási szabadságon voltam két és fél évig a második gyermekemmel. 1985-től végre állandó és nem szerződéses alkalmazottja vagyok a múzeumnak. Nehezen alakul minden. Én nem tudom, hogy minden pályakezdő diplomással így van-e?! A szakmámmal nem foglalkozhatom, mert itt a múzeumban ahhoz alig van anyag. Ásatások nincsenek. Ez az állapot olyan nekem, mint embernek a kéznélküliség. A terepjárás nem pótolja azt az örömöt, azt az izgalmat, amit egy ásatás jelent a régésznek. Csak a prágai emlékekből élünk. — Hogyhogy? — Prágához engem csak kellemes emlékek fűznek. Akkoriban nagyon jól működött az Ady-klub, a Prágában tanuló magyar diákok társasága, vagy kétszáz körüli taggal. Volt egy kiváló népi táncegyüttesünk meg zenekarunk. A műegyetem gépészkara támogatott anyagilag bennünket. Minden nemzetközi diáktalálkozón részt vettünk. Hát ott mi a magyar népi tánccal és népzenével kuriózumnak számítottunk. — No és itt a múzeumban ? Csak nem azt akarod mondani, hogy mióta itt vagy mint régésznek még semmit nem sikerült elvégezned ? — Nyolcvanhárom elején, amikor beléptem, éppen alaprajz-feltáró ásatások folytak itt a várban a műemlékvédelmi intézet támogatásával. Én biztosítottam a szakmai felügyeletet. Ez féléves munkát jelentett. Azért volt érdekes, mert a lévai vár körül máig sok a tisztázatlan kérdés. Például nem maradt fenn egyetlen alaprajz se róla, se a korai időkből, se a későbbiekből. Hát ez a feltárás részben éppen a várnak az alaprajzát kereste, azt igyekezett körvonalazni. Azt sem tudjuk pontosan továbbá, hogy mikor, hányas években épült a vár. Erről sem szól egyetlen írás sem. Eddig csak feltételezte a szakirodalom, hogy a XIII. században már állt az építmény egy része. Most a kiásott vázatöredékek és pipák alapján ennyit legalább sikerült bizonyítanunk. A múzeumnak énelőttem nem volt régész szakdolgozója. Ebből következik, hogy például jegyzék sem készült arról, milyen régészeti tárgyak vannak a gyűjteményében, és nincs az anyag dokumentálva. Az ún. sárói gyűjteményen kívül, amely Novotny professzor 1953—55-ös ásatásából maradt nálunk, már csaknem minden tárgyat legalább egyszer a kezembe fogtam, megszámoztam, leíró kartotékot készítettem róla. Másik nagy törekvésem, hogy igyekszem begyűjteni a múzeumunkból az idők során kölcsönzött tárgyakat, például egy népvándorlás kori kiállítás anyagával még Nürnberget is megjárta néhány értékes darabunk. A sárói anyagunkból az igazán mutatós tárgyakat máig sem kaptuk vissza a Komensky Egyetem régész tanszékétől. Kelta érméink közül 72 ezüst és két arany érme tanulmányozás céljából a nyitrai intézetbe került. Most a fővárosban láthatók a vár állandó kiállításán. A jövő év tavaszán szeretnének megnyitni mézeumunk fennállásának történetében az első régészeti kiállítást. — Kérdezzelek-e további terveidről?- Inkább ne. KOCSIS ARANKA nő 17
