Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-09-12 / 38. szám

FÓRUM Mi így csináljuk A legjobbak között A környéken egy kicsit irigykednek rájuk, mert értik dolgukat, megtalálják a módját hogyan lehet összehozni az embereket. Persze ez itt sem könnyebb, mint máshol, csak annyi a különbség, hogy itt nem adják föl, újabb és újabb ötletekkel jönnek, és rendezvényeink végül is mindig érdeklődésre találnak. Szádalmáson (Jablonov nad Turrtou) a tömegszervezetek — Mi tette indokolttá, hogy „egy kéz­ből" irányítódjon a falu kulturális élete? — Községünkben tizenhárom tömeg­szervezet működik. A nöszövetségi szerve­zettel kezdve — melynek titkára vagyok — a sportszervezeten át a kiskertészekig, a nemzeti front minden tömegszervezete megtalálható. Érdeklődésének megfelelően tehát minden lakos bekapcsolódhat vala­melyik tömegszervezet munkájába. Ez így rendben is lenne, csakhogy sem a szerve­zetet, sem az embereket nem lehet „be­­skatulázni", vannak emberek, akiknek szé­lesebb körű az érdeklődésük, és több szer­vezetnek is tagjai, másrészt pedig vannak olyan rendezvények, amelyeket nem szer­vezhetnek csupán egy-egy alapszervezet tagjai, mivel ezek másokat is érdekelnek. Falunk mindössze 836 lakosú, úgy kell tehát irányítani a kulturális életet, hogy mindenkit érdekeltté tegyünk tevékenysé­günkben. — Konkrétan ez hogyan történik ? — Minden alapszervezet kidolgozza a saját évi tervét, amelynek alapján aztán mi elkészítjük az egységes tervet. így például minden szervezet meg akar emlékezni a februári győzelemről, a szlovák nemzeti felkelésről, a nagy októberi szocialista for­radalomról és az állami ünnepekről, ezért mi közösen készítünk a különböző évfordu­tevékenységét 1985-től a művelődési otthon igazgatója. Tamás Irén, irányítja. Vele való beszélgetésünkből kiderül, hogyan került falujuk ezen a téren a Rozsnyói (Roftftava) járás legjobbjai közé. lók tiszteletére ünnepi műsort, melyen az egész falu részt vehet. Vagy ha kirándulás, táncmulatság szervezése áll egy-egy alap­szervezet tervében, beosztjuk, ki mikor va­lósítja ezt meg, hogy ne fedje egymást a két szervezet akciója. Egységesítjük a poli­tikai, jogi, egészségügyi, gyermeknevelési előadásokat is. Természetesen minden alapszervezetnek van saját „belső" munká­ja is, például a kisállattenyésztőknek a tyúkoltás, a nőszervezetnek a park gondo­zása, a sportszervezetnek egy-egy meccs szervezése, ami kizárólag a tagokat érinti. Negyedévenként ellenőrizzük, egy-egy alapszervezet hogyan teljesíti a tervét, s felhívjuk figyelmét a mulasztásokra. A kul­­túrközpontnak 11 tagú tanácsa van, amelyben csaknem minden alapszervezet képviselteti magát. Ezáltal az alapszerve­zetekkel szoros kapcsolatban állunk. — Ki finanszírozza az előadókat? — Ebből a szempontból is előnyösebb, hogy az alapszervezetek együtt tartják az akcióikat, mert így nem kerül nekik külön pénzbe. A tervezett előadások többségét a Szlovák Szocialista Akadémia előadói tart­ják; itt azonban gyakran akadályba ütkö­zünk, mert a szakelőadásokra nincs elég magyar nyelvű előadó. Ezen úgy segítünk, hogy megnyerjük erre a célra a kiszemelt szakembert, s beíratjuk őt az akadémián, igy nincs gondunk a honorálásával. Legu­tóbb dr. Havran ügyvéd a Munka Törvény­­könyve módosításáról, dr. Lesko Attila az ifjúsági szexuális nevelésről, Luspaj Gyula pedig a határmente védelméről tartott elő­adást. Nagyon közkedvelt előadónk a szomszéd községben, Körtvélyesen (Hru­­sov) élő Rákay doktornő, akit egyaránt szívesen hallgat öreg és fiatal. Ő pénzt sem fogad el az előadásért, ami szintén haszon a számunkra. Szeptember elején vele ren­dezünk beszélgetést „Nyíltan mindenről" címmel. — Hogyan biztosítják a részvételt? — A kultúrközpont bizottsági üléséről minden alapszervezetet képviselő tag to­vább viszi a hírt a szervezetébe, s igyekszik a tagságát megnyerni. Ezenkívül hangos­bemondón többször kihirdetjük, a busz­megállóra és a kukúrház hirdető táblájára időben kiakasztjuk a plakátokat. így akit érdekel a téma, eljön. — És hányán vannak akik eljönnek? — Sajnos nem sokan, habár az előadás témája válogatja. Ha negyvenen részt vesz­nek egy előadáson, már azt mondjuk, sike­rünk volt, mert másutt azt tartják, hogy tizenöt résztvevő is szép létszám. Mi, ren­dezők ugyancsak restelljük magunkat, ha nagy utánajárás árán végre sikerül egy jó előadót megnyerni, az előadáson meg alig vannak tizenöten-húszan. Mert ha a szak­ember vesz annyi fáradságot, hogy eljön közénk, szívesen válaszolna akár ötven em­ber kérdésére is ... A fiatalok között van egy korosztály — az 1972—74-ben szüle­tettek —, akikkel nagyon jó együttműködni, sokrétű az érdeklődésük. A néhány évvel idősebbek már tartózkodóbbak. A felnőt­tek között is vannak olyanok, akik minden rendezvényen ott vannak, sajnos minden alapszervezetnek akad passzív tagja is. — Úgy tudom a könyvtár vezetője­ként jó kapcsolatban áll a helyi alapis­kolával is... — Jó az együttműködésünk. A könyvtá­runknak 340 olvasója van, nálunk jut a járásban egy lakosra a legtöbb olvasó. Közöttük nagyon sok az alapiskolás tanuló, akikkel közös rendezvényeket is készítünk. Megemlékezünk például egy-egy iró kerek évfordulójáról, ez alkalomból vetélkedőket, beszélgetéseket tartunk. Nemrég Mács Jó­zsefet hívtuk meg iró-olvasó találkozóra. A pályaválasztási tanácsadáshoz szakembe­reket kérünk fel az üzemekből, majd üzemi látogatásra visszük a tanulókat. Igyekszünk a fiatalokat már itt összefogni, szervezeti életre, munkára nevelni, hogy később aktív tagjaivá váljanak egy-egy alapszervezet­nek. Gondolom, közülük kerülnek majd ki a legjobb SZISZ- vagy nőszövetségi ta­gok ... — Az ifjúságot leginkább a táncmulat­sággal tudjuk megnyerni. Két hónaponként­­meg is rendezzük, annak ellenére, hogy ez nem olcsó „mulatság", mert a „menő" zenekar elkéri a négyezer koronát is, a belépő jegyet pedig nem adhatjuk túl drá­gán ... Nagy sikert aratott a videodíszkó, de ennek szervezése sok gonddal jár. Pél­dául a járásunkban nincs magyar lemezlo­vas, a Nagykürtösi {Vefky Krtís) járásból csak külön járási belépővel hívhatjuk meg. Ezt még el tudnánk intézni, de nehezebb megoldani a zárást; a diszkó csak este 11 óráig tarthat, ekkorra meg már elmegy az összes autóbusz, a környék falvaiból érke­ző fiatalok pedig itt rekednek éjszakára, aminek nem szokott jó vége lenni... — A nőszövetség alapszervezetének tevékenysége mennyire sikeres? — A nőszervezetnek hetvenhárom tagja van, de többségük a Vöröskereszt és a Csemadok tagja is. Nagyon sikeres a nőna­pi rendezvényük, a legutóbbin divatbemu­tatók is tartottak. Ősszel Budapestre ké­szülnek színházba. A politikai, gyermek- és családnevelési témájú előadásokra is szép számmal jönnek az érdeklődők. — A kulturális élet elképzelhetetlen színházi előadás nélkül. Szádalmáson erre van lehetőség? — A hivatásos színházak közül a Thália lőhetne számításba, de ők utoljára két éve voltak nálunk. Sajnos az Ennivaló nagyné­nivel úgy elrontották nevüket, hogy most a lakosok hallani sem akarnak róluk. Nem falusi embernek való, megbotránkoztató előadás volt ez. Ezután harminc-negyven jegyet ha eltudnánk adni — ennyiért meg nem érdemes meghívni őket. Nagy siker­nek örvend azonban a Csemadok helyi szervezetének húsvéti kabaréja, Németh Zsuzsa tanítónő rendezésében. Ezen részt vesz az egész falu. Akkor is megtelik a kultúrház közönséggel, ha Papp Lajosné' tanítónő vezetésével a gyerekek adnak elő színdarabot. Az iskola és óvoda diákjai minden közgyűlésen, évfordulón, szerveze­ti évzáró gyűlésen fellépnek kultúrműsor­ral, amire szívesen eljönnek az emberek. — Az elmondottak valóban azt bizo­nyítják, hogy méltóan kerültek a járás legjobbjai közé. Mivel lehetne még az eddiginél is aktívabbá tenni a falu kultu­rális életét? — Azzal, ha a faluban élő és dolgozó értelmiség jobban bekapcsolódna a kultúr­­munkába. Kezdeményezőbbeknek kellene lenniük; ha már nem akarnak konkrétan részt venni a munkában, legalább meg­mondhatnánk, mit szeretnének, mit várnak el tőlünk. Mi már rendeztünk itt mindenféle tanfolyamot, előadást — nincs egy hét, amikor valamilyen rendezvényre ne kerülne sor —, valami egészen újat kitalálni nehéz. Ennek ellenére arra törekszünk, hogy fa­lunk lakosságának kulturális igényét min­den téren kielégítsük! — Sok sikert kívánunk! H. ZSEBIK SAROLTA A szerző felvételén Tamás Irén 1 na 6

Next

/
Thumbnails
Contents