Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-09-05 / 37. szám
Az átalakítás az egyetlen út Jubileumi ünnepségsorozat volt augusztus 26-án Banská Bystricában a szlovák nemzeti felkelés kitörésének 45. évfordulója tiszteletére. Az országos rendezvényen Miloá Jakeénak, a CSKP KB főtitkárának vezetésével részt vett a CSKP Központi Bizottságának, a csehországi pártmunkát irányító bizottságnak, az SZLKP KB-nak, a Csehszlovák, illetve a Cseh és a Szlovák NF KB-nak, a Szövetségi Gyűlésnek, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, a szövetségi kormánynak és a Cseh és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának küldöttsége. A delegáció tagja volt Gustáv Husák köztársasági elnök, Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök, továbbá párt- és állami vezetésünk sok más tagja. Jelen volt a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége is, élén Vitalij Vorotnyikowal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. A vendégek között voltak az ellenállás egykori szovjet, bolgár, francia, magyar, NDK-beli, NSZK-beli, lengyel, osztrák, román, spanyol és olasz résztvevői, illetve az Antifasiszta Harcosok Nemzetközi Szövetségének képviselői. A 35. HÉT ESEMÉNYEIBŐL • A prágai Vencel téren mintegy 1 500 személy kísérletet tett a nyugalom és a közrend megzavarására. Az 1968-as augusztusi események évfordulójának ürügyén nem engedélyezett demonstrációt akartak tartani azzal a céllal, hogy feszültséget keltsenek a fővárosban. • Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök a prágai Hrzán palotában fogadta Huang Ji-csenget, a Kínai Népköztársaság energiaforrásokért felelős miniszterét. • Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke fogadta Shirley Temple-Black asszonyt, az Amerikai Egyesült Államok újonnan kinevezett rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. • Olomoucban és Litoméficében felszenteltek két római katolikus püspököt. Dr. Frantiáek Vanák apostoli adminisztrátorként fogja irányítani az olomouci főegyházmegyét, dr. Josef Koukla pedig megyés püspökként a litoméricei egyházmegyét. • A Teplicei járásban kigyulladt a bílinai bánya egyik rakodógépe. Az oltás közben senki sem sérült meg. A tűz okozta kárt előzetesen 3 millió koronára becsülték. KÜLFÖLDÖN: • A lengyel szejm Tadeusz Mazowiecki katolikus politikust, a Szolidaritás egyik vezető képviselőjét választotta meg miniszterelnökké. Programnyilatkozatában az új kormányfő hangsúlyozta, az ország alapvető megreformálása érdekében koalíciós kormányt akar létrehozni. Véleménye szerint a reformot csak egy olyan kormány valósíthatja meg, amelyben együttműködnek a parlamentben képviselt erők. Minden lengyel kormányának elnöke akarok lenni, függetlenül a véleményüktől és meggyőződésüktől — mondotta Mazowiecki. • Moldáviában folytatódtak a sztrájkok. A sztrájkolok nem ellenzik, hogy a moldáv nyelv legyen a hivatalos, viszont azt követelik, hogy a köztársasági kormány vegye figyelembe a Moldáviában élő más nemzetiségűek (a lakosság 40 százaléka) érdekeit is. • Három balti köztársaság lakosai a szovjet—német megnemtámadási szerződés aláírásának 50. évfordulóján emberláncot alkottak. A szovjet televízió kommentátora az akcióval kapcsolaban megjegyezte, hogy abszurdak azok az elképzelések, hogy a balti köztársaságok elszakadnak a Szovjetuniótól. • A tudósok tovább figyelik a Voyager—2 amerikai űrszonda útját. A jelentések szerint a szonda több Neptunusz-holdat is lefényképezett. Feltételezik, hogy naprendszerünk 8. bolygójának összesen nyolc holdja van. • Elnöki vétót helyezett kilátásba Richard Cheney amerikai hadügyminiszter arra az esetre, ha a képviselőház nem hagyná jóvá a Pentagon katonai költségvetését. • Az arab országok aggodalommal figyelik a libanoni harcokat. Az egyiptomi sajtó figyelmeztett, hogy az egymással szemben álló felek újabb fegyvereket szereztek be. A Tál Aviv-i intézkedések is komoly nyugtalanságra adnak okot, Izrael ugyanis újabb erőket összpontosított Dél- Libanon biztonsági övezetében. A jubileumi rendezvények a Szlovák nemzeti felkelés terén kezdődtek. A szovjet hősök emlékművénél a város lakosai s a látogatók jelenlétükkel fejezték ki tiszteletüket a dicső Szovjet Hadsereg azon katonáinak, akik életüket áldozták a felkelésben és hazánk felszabadításáért. A küldöttség tagjai elhelyezték a CSKP KB-nak. a Csehszlovák Nemzeti Front KB-nak, a Szövetségi Gyűlés Elnökségének és a szövetségi kormánynak a koszorúját. A jubileumi évforduló alkalmából tartott rendezvények az SZLKP KB, valamint a Szlovák Nemzeti Front KB, a SZNT és az SZSZK kormánya elnökségének ünnepi ülésével folytatódtak, melyen Ignác Járták, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára mondott ünnepi beszédet. Ennek keretében méltatta a szlovák nemzeti felkelés jelentőségét, többek között hangsúlyozva: „Az eredmények, amelyeket Szlovákiában és az egész köztársaságban a szlovák nemzeti felkelés hagyatékának beteljesítésénél és továbbfejlesztésénél elértünk, bizonyítják, hogy nemzeteink választása — a szocializmus iránya — történelmileg helyes volt A szocializmus bizonyította és bizonyítja, képes megoldani a nép szociális, gazdasági, kulturális és egyéb szükségleteinek biztosításával járó problémákat Kialakult az a szilárd anyagi, szociális, szellemi bázis, amelyből a jelenlegi feladatok megoldásában kiindulunk. A felkelés harcosai azzal a meggyőződéssel mentek a küzdelembe, hogy a nehézségek előtt nem lehet meghátrálni. Ezeknek leküzdését azon erők életképessége próbájának tartották, amelyek hozzáfogtak az új, igazságosabb és boldogabb világ építéséhez Ez megcélozta a jellemét felszínre hozta és meghatványozta a nép pozitív tulajdonságait. Ma is olyan helyzetben vagyunk, amely objektiven megköveteli, hogy az átalakítás által felvetett problémák sikeres megoldását létfontosságúnak és elkerülhetetlennek tartsuk — a szocialista társadalmi rend életképesége bizonyítékának —, de minden állampolgárunk politikai előrelátása, felelőssége és erkölcsi fejlettsége próbájának is. Az átalakítás nem konjunkturális, átmeneti, külföldről átvett jelenség. Ez az egyetlen út amely nálunk is a szocializmus minőségileg magasabb szintre való felemelkedéséhez vezet." A jubileumi ünnepségek a kerület dolgozóinak és tanulóifjúságának a Szlovák nemzeti felkelés terén délután tartott nagygyűlésével tetőztek, melyen mintegy harmincezren vettek részt. Ünnepi beszédet Milos Jakeé elvtárs mondott, többek között hangsúlyozva: „Abban az időben emlékezünk meg a szlovák nemzeti felkelés 45. évfordulójáról, amikor Csehszlovákia Kommunista Pártjának kezdeményezésére a társadalmi és gazdasági átalakítás forradalmi programját valósítjuk meg. Ezt a programot népünk többsége támogatja. Olyan program ez, amely a társadalmi élet minden területén mélyreható változásokat feltételez. Célja a szocializmus erősítése és további fejlesztése. Saját viszonyainkból, lehetőségeinkből és szükségleteinkből indulunk ki, de tekintetbe vesszük a többi szocialista ország, főleg a Szovjetunió tapasztalatait is. E program megvalósítása nemcsak azt követeli meg, hogy alkotóan építsünk az előző fejlődés eredményeire és mindarra, ami bevált, hanem azt is, hogy határozottan leküzdjük mindazt ami országunk további dinamikus fejlődését akadályozza, hogy keressük a fejlődés új útjait a szocialista rendszer előnyeit hatékonyabban kapcsoljuk össze a tudományos-technikai forradalommal, biztosítsuk gazdaságunk intenzív fejlődését, tovább mélyítsük a szocialista demokráciát és növeljük az állampolgámknak az irányításban s az igazgatásban való részvételét. (... ) Ehhez az szükséges, hogy a Nemzeti Front, amely népünk nemzeti felszabadító küzdelmében született, és a szocialista építés egész időszakában társadalmunk politikai rendszerének szilárd alapja volt, tovább aktivizálja tevékenységét. A Nemzeti Frontot továbbra is a szocialista demokrácia, a nézetek és érdekek szocialista pluralizmusa fejlesztése platformjának tekintjük. Nemzeti demokratikus forradalmunkból születtek a nemzeti bizottságok, a néphatalom és népi igazgatás forradalmi szervei. Az e területen végrehajtott átalakítással az a célunk, hogy tovább bővítsük a képviseleti testületek jogkörét, s erősítsük az állampolgároknak a nemzeti bizottságok tevékenységére, főleg a városok és a falvak fejlesztésére gyakorolt reális hatását. Az emberek szükségleteinek jobb kielégítése érdekében főleg az alapszintű nemzeti bizottságok önállósága és felelőssége növekszik, s mélyülnek önigazgatási funkcióik. Ezt a gyakorlatban teljes mértékben ki kell használni." A CSTK felvételei nő 3