Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-08-08 / 33. szám

Amikor beszélgettünk, még közkatona volt — szakaszvezetői rangban. Ma már a Csehszlovák Néphadsereg hivatásos katonáinak kötelékébe tartozik. Vida Emerencia a napokban fejezte be tanulmányait a Nővé Mesto nad Váhom-i Katonai Szakközépiskola rádiós hírközlő szakán.

Ez a látszatra törékeny lány már kamaszkora óta vonzódott a néha még a fiúkat is megviselő katonaélethez. Vámtiszt vagy katona szeretett volna lenni. Bár mindkét szakmában megnőtt a jelentkező lányok száma, mégis az utóbbinál nagyobb esélyeket látott a bekerüléshez. A Nagymegyeri (Calovo) Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. Egy évet dolgozott, s már ez idő alatt kereste azt az utat, amely a katonapályára vezeti. A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) lány megfelelő útmutatást és segítséget kapott az illetékes járási katonai szervektől. Emerencia már ekkor sejtette, álma akár valóra is válhat. A felvételi vizsgákat kimerítő orvosi vizsgálatok előzték meg, majd két napra ellátogathatott az iskolába. A két nap alatt tájékozódott az iskola lehetőségeiről, a katonaéletről. Beszélgettek az iskola vezetőivel, diákjaival, különféle teszteket töltöttek ki. A vizsgáztatók alkalmasnak tartották Emerenciát a katonai feladatok elvégzésére, már csak rajta múlott a jövő — ő pedig nem habozott.

— Közkatona lettem, egyenruhába bújtam. Jött az első harci kiképzés, és a bakancs minden lánynak feltörte a kényelmes cipőhöz szokott lábát. Akkor még a kényelmetlen körömcipőt is szívesebben elviseltem volna. Persze ez csak a kezdet volt. Idővel megszoktuk, hogy egy évre ki kell iktatni tudatunkból a divat fogalmát. Mivel szolgálatos közkatonák vagyunk, a kimenőre és eltávozásra is csak egyenruhában mehettünk. Mint minden lánynak, így nekem is elszorult a szívem egy-egy elegáns ruha látványától, bosszankodtam, hogy én nem hordhatom. Pár nap múlva azonban hivatásos katona leszek, így a munkaidőm letelte után már a legdivatosabb ruhákat viselhetem én is. Természetesen fel kell újítanom a ruhatáramat, mert kissé már régimódi.

— Kanyarodjunk viszsza a munkádhoz. Tudomásom szerint a te esetedben a hivatás gyakorlása még várat magára...

— Katona leszek, de megmaradok diáknak. Az idén először felvételizhettek lányok is a Liptovsky Mikulás-i Katonai

Műszaki Főiskolára, és az iskola tanulói között vagyok én is. Kislánykoromban tanítónő szerettem volna lenni, mint minden lány. A főiskola sikeres befejezése hozzájárulhat ahhoz, hogy valaha a katedrára állhassak. Persze ez nagyon távoli terv, de a megvalósítása nagymértékben tőlem függ. Igaz, számolni kell azzal

a ténnyel is, hogy az iskola befejezése után olyan helyre helyeznek, ahol legnagyobb szükség lesz rám.

— A katonaéletben talán épp ez a legnagyobb gond. Az iskola elvégzése után a katonaember akár több száz kilométerre is elkerülhet

a szülőktől, barátoktól.

— Kétségtelen, a távoliét nagy megterhelés minden fiatal számára, de én már ezen keresztül estem. Innen, az iskolából csak két hónap eltelte után mehettem haza először. Addig állandóan a családdal voltam, s egyszerre nem volt mellettem senki. Édesanyámmal együtt sírtunk a

búcsúzáskor és a viszontlátáskor is. Még most is, egy év elteltével könnyes szemmel szállók fel a vonatra. Akármilyen messze is vagyok az otthontól, a szálak nem szakadhatnak el, mindig megmaradok csallóközi lánynak.

— Rádiós hírközlőnek

tanultál, de a tanulmányaid mellett egyéb feladataid is voltak.

— Szakaszparancsnok-, helyettes vagyok, 26 lánynak szerveztem az életét. A napirend betartása pontos és gyors szervezést kíván.

— Ha már a napirendet említed, miképp telik egy nap az iskolában?

— Az iskolával két órakor végzünk, ezt követi a napiparancs olvasása, majd az önképzés időszaka, este kimenőre megyünk. Sohasem unatkozunk. Az új tananyag begyakorlása, a kiképzés kitölti a szabad időnket.

— Igazságtalanok lennénk, ha csak a munkáról beszélnénk. Bizonyára jut idő a kikapcsolódásra is.

— A tévé, a könyvtár mindig a rendelkezésünkre áll, és moziba is mehetünk. Igaz, az iskolában is levetítik a városban bemutatott filmeket. Koncertekre járunk, kirándulásokat szervezünk, itt az élet épp olyan, mint bármely középiskolában, csak éppen egyenruhát hordunk. A katonaéletet sem úgy kell elképzelni, hogy percről percre megszervezik az ember életét, ez nagyon téves felfogás. Jut idő arra, hogy az ember félrevonuljon, ha egyedül szeretne lenni, hódolhat kedvtelésének, sportolhat. Én például szívesen hallgatok komolyzenét, vagy kötögetek, sőt, a barátkozásra is van lehetőség. Az iskolában természetesen fiúk is tanulnak, így kialakulnak itt mély, őszinte barátságok, szövődnek szerelmek is. Sőt, egy életre szóló kapcsolatok, házasságok is születnek.

— Mennyiben változtatta meg a katonaélet a te életedet?

— Megkomolyodtam. Pontosabban és nagyobb figyelemmel végzem a munkámat. Először nehéz volt megszokni, hogy itt mindennek megvan a helye és ideje. Ma már ez természetes. Azt hiszem igaz Németh László mondása: „A katonaképzés elsősorban emberképzés: a hadi erényt közrefogó emberi erények iskolája." De ezzel nem azt szeretném bizonyítani, hogy csak itt válhat az ember emberré, viszont tény, hogy az iskolának nagy nevelő és emberformáló hatása van. Persze akadnak közöttünk olyanok is, akiknek nem váltak be az iskolához fűzött elképzelései, ezért elbúcsúztak az iskolától, ehhez természetesen joguk van.

— Talán még arról szólhatnál, hogy a lányok milyen kedvezményekben részesülhetnek ezen a pályán?

— Csak a legfontosabbakat említeném. A tanfolyam ideje alatt havi 120 korona zsoldot kapunk, mint minden közkatona. A hivatásos katonai állomány tagjaiként a rangnak és funkciónak megfelelően kapunk bért. Családalapítás, szülés esetén természetesen mi is részesülünk szülési szabadságban. A 15 éven aluli gyereket nevelő anya nem jár szolgálatba, és nem vonatkozik rá a harci készültség. Az itteni iskola elvégzése után a lányok 3 és 25 évre szóló munkaszerződést írhatnak alá. Az utóbbi feltétele a főiskolai tanulmányok folytatásának. A huszonöt éves időtartamba beleszámitódik a szülési szabadság is.

H. KUBIK KATA FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ

nő 17