Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-08-08 / 33. szám

csőt kaphat. A munkaerő „téemkája" le­galább olyan fontos, mint a gépeké, erre nem egy helyen kezdenek már rájönni. Ebbe belefér a nyugdíjasok csoportpszi­chiátriai előkészítése is. 4. A negyedik sík: az egészségügy. Toron­tóban működik egy klinika azok számára, akik formálisan belebetegedtek a nyugdí­jaséletbe, például inni kezdtek. Kiscsopor­tos foglalkozás keretén belül, a családta­gokat is bevonva foglalkoznak ezekkel az emberekkel. Viszonylag gazdaságosan meg lehetne oldani mindezt, ha működne egy olyan hálózat, amely az üzemben és a családban egyaránt segíti e kritikus élethelyzet áté­lését. Nagy jelentősége lehetne ebben a tömegkommunikációnak is. jgy lassan tudatosulna mindenkiben, akit érint, hogy a nyugdíjazás nem jelenti azt hogy az ember túl van mindenen. Csupán az életnek egy más területére kerül a szó szoros értelmében is: óhatat­lan sérelmek érhetik a legmegbecsültebb dolgozót is, ha visszajár a munkahelyére nyugdíjasként. Vannak más munkalehető­ségek, önmegvalósítási és pénzszerzési lehetőségek. Érdemes — és lehetséges is — tanulni, s a szerzett ismereteket fel lehet még használni. A szabadidő nem börtön, hanem ajándék az élettől. Hányán kezdenek például nyelvet tanulni, sőt sportolni! Mekkora öröm, s milyen fontos és hasznos dolog az unokanevelés! Rend­kívüli lehetőségek forrása lehet a szabadi­dő, megfelelő szabadságfelfogással. Betel­jesülhet például egy régi vágy valamilyen hobbi formájában, amire korábban nem volt idő. Mint minden más probléma megoldása, az ekörül felmerülő pszichés nehézségek leküzdése is teherbíróvá, többé teszi a személyiséget S az érett személyiség má­sok segítségére lehet. Minden nehézség pozitív kihívás tehát. Bármilyen komoly dolog a munka, nemcsak abból áll az élet. Amire nem volt lehetőség addig — épp a munka miatt —, megteremthetik a nyug­díjasévek. Csak elbújni nem szabad a problémák elől. Szembe kell nézni velük, feldolgozni önmagunkban. Hiszen az em­bernek annyiszor kell újra és újra felemel­nie a fejét! Az idős ember nem gyengébb, hanem éppen erősebb e téren: megedzet­ték a folytonos „fejfelemelési" kísérletei. Csehszlovákiában terjed egy olyan né­zet, hogy aki még nem volt nyugdíjas, az nem is élt. Lehetséges, hogy így igaz? VERMES ÉVA Fotó: archív Kihez forduljunk? ..Tanácstalan" jeligével olvasónk azt Írja, hogy 1980-ban megözvegyült. A férjével közösen szerzett lakás képez­te a hagyaték tárgyát. Olvasónk kifejezetten nem említi, de nyilván személyi tulajdonban lévő la­kásról van szó, amelyre az általános örökösödési szabályok érvényesek. Ugyanis állami vagy szövetkezeti lakás esetében a házastársak közös lakásá­nak további használati joga, illetve a lakásszövetkezetben való tagság és ez­zel a szövetkezeti lakás kizárólagos használati joga is a túlélő házastársra száll át. Olvasónkat ebből a személyi tulaj­dont képező lakásból házassági va­gyonközösség címén a fél tulajdoni rész illette meg, míg az örökséget a másik fél képezte. Minthogy az elhunytnak két fia volt, az örökséget képező fél tulajdo­ni rész háromfelé ment, igy ennek 1/3-át olvasónk s 1/3-át— 1/3-át a két fia örökölte. Olvasónk a saját örökrészé­ről lemondott a fiai javára, úgyhogy most ezek felerészben szintén a lakás társtulajdonosai lettek. Olvasónknak te­hát csak a házassági vagyonközösség címén járó maradt. Olvasónk most a fiával közösen használt lakást kénytelen volt elhagyni. Azt kérdezi, hogy nem követelheti-e a tulajdonát képező felerész ellenértékét. Vagy nem követelhetné-e vissza az örökrészét képező részt, amelyről an­nak idején a fiai javára lemondott ? Vagy ennek az ellenértékét? Olvasónk a saját tulajdonrészét elad­hatja a fiainak, mégpedig a hivatalos becsűvel megállapított mai ellenérté­kért (vételárért). Ha a fia erre nem volna hajlandó, akkor csak a tulajdonközös­ség bírósági megszüntetése jöhet te­kintetbe a Polgári Törvénykönyv 142. paragrafusa alapján, amit a járásbírósá­gon kellene indítványoznia. Olvasónk azonban a saját örökrészét képező részt, amelyről annak idején a hagyatéki eljárás során a fiai javára lemondott, nem követelheti vissza. Ha annak idején nem követelte az örökré­sze ellenértékét, és ezt nem kötötte ki a hagyatéki eljárásban, akkor ennek meg­térítését sem igényelheti. Meg keli jegyezni, hogy olvasónk fia is kérheti a tulajdonközösség bírósági megszüntetését, de természetesen ab­ban az esetben is, ha a bíróság neki ítélné az egész lakást, az olvasónk tu­lajdonát képező felerész ellenértékét — a hivatalos becsűvel megállapított ösz­­szegben — olvasónk részére meg kell térítenie. Dr. BERTHA GÉZA Egészségünk védelmében Korunk járványa: az AIDS Újabban sokat hallani egy merőben új fertőző megbete­gedésről, az AIDS-ről. Mint arra a betegség magyar elnevezése — szerzett immunhiány tünet­­csoport — is utal, ez a kór a szervezet immunrendszerét kezdi ki, legyengítve ezzel a bennünk létező rendszert, a­­melynek elsődleges feladata a különböző kórokozókkal (víru­sokkal, baktériumokkal) szem­beni védelem megszervezése, így az olyan kórokozók, ame­lyek általában nem, vagy csak elvétve okoznak fertőzést, az AIDS-es betegeken végzetes elváltozásokat okozhatnak. A gyakori és súlyos lefolyású fer­tőzések mellett a szerzett im­munhiány tünetcsoportra jel­lemző még olyan rosszindulatú daganatok jelentkezése is, amelyek különben csak igen rit­kán fordulnak elő. Az AIDS-ben észlelhető rendkívüli daganat­növekedés oka feltehetően u­­gyancsak az immunrendszer szerzett zavarára vezethető vissza. A szerzett immunhiány tü­netcsoport kórokozója egy (esetleg több) HTLV nevű vírus. Minden valószínűség szerint egy korábban is létező vírusról van szó, amely genetikai válto­zás (mutáció) révén változott át emberi kórokozóvá. Maga a ví­rus — szerencse a szerencsét­lenségben — igen érzékeny kül­ső (fizikai és kémiai) behatások­ra: gyorsan elpusztul, és a kül­világba jutva hamar elveszti fer­­tözöképességét. Ezért sem köz­vetlen érintkezéssel (pl. kézfo­gás, érintés) sem közvetett úton (levegő, víz, élelmiszer) nem terjed. A betegségnek alapvetően kétféle terjedési módja van (fontossági sorrendben): 1. nemi érintkezéssel — főleg anális (tehát a végbélen keresz­tül történő) szexuális aktus út­ján és 2. a szervezetben kerülő fertőzött vérrel. Az utóbbi leg­gyakoribb formái: vérátömlesz­tések vagy terápiásán adott vérkészítmények útján, továbbá a maguknak intravénásán kábí­tószert adagolók körében, fer­tőzött injekciós tűk közös hasz­nálata során. E két döntő terje­dési módon kívül bekövetkez­het a fertőzés fertőzött anyáról az újszülöttre is a szülés alatt, esetleg az anyatejjel. Igen fon­tos azonban tudni, hogy a fer­tőzötteknek (tehát akiknek a szervezetébe bekerült az AIDS vírusa) csak kis hányadában je­lentkeznek a fentebb már leírt riasztó tünetek. Több mint há­romnegyed részük hosszabb­­rövidebb ideig tünetmentes ví­rushordozó marad, s így máso­kat megfertőzhet a már említett módokon (vér és sperma). A betegségnek ma még ha­tékony kezelése nincsen. Világ­szerte folynak kísérletek megfe­lelő gyógyszerek előállítására, több szer kipróbálás alatt áll, de eddig csak mérsékelt ered­ménnyel. Ebben a helyzetben tehát a megelőzés a döntő védekezés. Leghatásosabb persze az volna, ha védőoltásokkal tudnánk ele­jét venni a betegség terjedésé­nek. A hatásos védőoltások ki­dolgozását illetően azonban a tudósok többsége továbbra is szkeptikus. Ezért a jelenleg is járható út a nem specifikus vé­dekezés — a vér és vérkészít­mények rendszeres ellenőrzése, és a veszélyeztetett embercso­portok, homoszexuálisok, rend­szeresen vérkészítményre szo­rulók — pl. a vérzékenységben szenvedő betegek — és a nar­­komániások folyamatos szűrő­vizsgálata. Tisztában kell lenni emellett az anális és az orális (szájon át történő) érintkezés, valamint a gyakori partnervál­tás veszélyeivel. Megfelelő vé­dettséget biztosít a gumióvszer (kondom) rendszeres használa­ta, ami megakadályozza, hogy a nemi érintkezés során a vírussal fertőzött vér átkerüljön az egyik partnerből a másikba. Mindezek az intézkedések és a lakosság — elsősorban a ve­szélyeztetett ún. rizikócsopor­tok — egészségügyi kulturált­sága együtt biztosíthatja, hogy korunknak ez az új betegsége ritkaságszámba menjen ha­zánkban. Dr. Korúcx László nő 1

Next

/
Thumbnails
Contents