Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-08-01 / 32. szám

NYÁRI FEJTÖRŐ JÁTÉK KIRUCCANÁS A SZIGETORSZÁGOKBA 4. FORDULÓ Kelet-Afrika közelében, az Indiai-óceán víztükre fölé emelkedő — egy nagyobb és több kisebb szigetből álló — szigetállam Mauritius. Az európaiak közül először portu­gál hajósok fedezték fel 1507-ben, elsőként azonban hollandok telepedtek meg itt ugyan­ennek a századnak a végén, akik uralkodó­jukról Mauritiusnak nevezték el. Mauritius azt követően közel száz évig volt francia bírtok, majd heves harcok után az angolok brit gyarmattá nyilvánították, akik a cukornád­­ültetvényekre indiai és kinai munkásokat telepítettek. A szigetállam 1968. márci­us 12-én nyerte el függetlenségét a Brit Nemzetközösség keretén belül. Annak elle­nére, hogy lakosságának többsége indiai eredetű, afrikai országnak tartja magát, s 1969 óta tagja az Afrikai Egységszervezet­nek. Mauritius trópusi monokulturális mező­­gazdasági ország. Gazdasága mindenekelőtt a cukomádtermelésre épül. A monokulturális gazdaság következtében a lakosság élelmi­szerszükségletének kb. 50 százalékát impor­tálják. A főváros a szigetállam egyetlen nagyvá­rosa. és minden tekintetben legjelentősebb települése. Ebben a franciák alapította vá­rosban negyvenhárom négyzetkilométeren zsúfolódik össze a szigetország lakosságá­nak egyhatoda. Százhatvanezer főt számláló népességének kétharmadát indomauritiusi­­ak (a múlt században a cukomádültetvé­­nyekre behurcolt indiai kulik leszármazottai), ötödét kreolok (francia—afrikai keverék) te­szik ki. Rajtuk kívül még néhány ezer európai és a kereskedelmet kézben tartó kinai cso­port él itt. Az ország ipara kevésbé jelentős, annak ellenére, hogy a kormány támogatást nyújt az ipar fejlesztéséhez, az ipari nyersanyagok hiánya és a szűk belső piac nem ad kellő teret a kibontakozásnak. A kikötő környékén sorakozó üzemekre jut Mauritius ipari termelésének négyötöde. A nagyobb üzemek elsősorban a cukornádat dolgozzák fel, a kisebbek teát, dohányt, szi­­zált és a tekintélyes halzsákmányt. Faipara a belső hegyvidéket boritó trópusi őserdők nyersanyagát — elsősorban ébenfát — dol­goz fel. A főváros energiaszükségletét a közeli kis folyókon létesített vízi erőművek és a helyi kőolaj-finomítóra támaszkodó hőerő­mű biztosítja. A csodálatos szépeségű szigetet, amely Földünk egyik legsűrűbben lakott szigete, s ahol minden talpalatnyi földet megművel­nek, minden zöld övezetet gondosan ápol­nak, kezelnek — évente mintegy százezer turista keresi fel. akik zömmel a nemzetközi járatok fogadására is alkalmas Plaisance re­pülőtéren lépnek Mauritius földjére. A sakk­táblához hasonló alaprajzú, parkokkal, faso­rokkal tűzdelt főváros néhány nevezetessé­gének — az 1965-ben alapított Mauritius Egyetem, a parlament, az anglikán és katoli­kus templom, a Mauritius Intézet nevű kuta­tóközpont, helytörténeti múzeum, képtár és néhány könyvtár — és az üzletutcák forgata­gának megtekintése után a turisták elhagy­ják a fővárost, és inkább a kellemesebb éghajlatú magaslati üdülőket (Rose Hill, Beau Bassin, Curepipe), vagy a tengerparti fürdőhelyeket (Souillac, Riviere du Rempart) keresik fel a szigetországban, ahol az elmúlt években légkondicionált szállók sora épült. Kérdésünk: mi a főváros neve ? 1. Praia; 2. Veiaku; 3. Port Louis Nyári fejtörőjátékunk hat fordulójában egy-egy szigetország fővárosának a nevét kell eltalálniuk a megjelölt három közül, és azt a lapunk megjelenését követő 10 napon belül a versenyszelvénnyel együtt beküldeni szerkesztőségünkbe. Címünk: a Nő szer­kesztősége, Leninovo nám. 12, 812 03 Bra­tislava. A minden fordulóban helyes választ adók között három-három és végül vale­­mennyi forduló helyes megfejtői között 5 darab tárgyi jutalmat sorsolunk ki. 90 éve született Jor­ge Luis Borges argen­tin költő, elbeszélő, kritikus. Rejtvényünk fő soraiban öt művé­nek címét fejthetik meg. Készítette; K. Gy. 27. számunk rejtvé­nyének helyes megfej­tése: A hét krajcár, A boldog ember. Úri muri. Pillangó. Sára­rany, Rokonok. Sorsolással könyvet nyert: Pollák Antalné, Nagytárkány (Veiké Trakany), Tánczos Anna, Dunaszerdahely (Dun. Streda), Belágyi Aliz, Ipolyság (Sahy), Novák Lászlóné, Hosz­­szúszó (Dlhá Vés), Leczkési Regina, Gúta (Kolárovo). Vesd Össze. rőv. tagású Takarni, és gabo­nanövény B55 S3" an kis rész Idegen sir. nép ► Rangjelző előtag Borges kötet Dumas bftrtöne Drágakő vek súly-Három diWfff! jnímfy 1 névjele I I! Irányadó Szovj. Mu-Borges­kötet (öt őszó f ▼ ▼ ▼ Sznévmás Központi Sportisko­la V Bírák ksml,. 8orges­kötet Mem késik le Duzzogó, dacosko-44 ► * ▼ Régiesen: oktatási intézmény Bváttozík «hangi. Szégyen, de hasz­nos. . . ► f ▼ Sérelmet helyrehoz Borges-esszé ▼ V Salvador tábornok-elnöke Sír, kesereg ▼ Végnélkül« lista Zeusz te­hénkéje t Kitüremke­dés a test­üreg falón ▼ Mamvoi ▼ Kicsinyítő képző Király. olaszul Színész v. (Kamill) Kutriea Kövérkés A tiltás szava Borges el­best -kö­tet ▼ Hegy csúcs ► ▼ Svájci sí­paradicsom Régi vál­tópénz t ▼ Közép érték-Nem mögé Talál ► Vrtágtulen POpKtif. Stewe ... mode, divat sze rintí ► Súlyarány Ének ► ▼ Oda-visz­­sza: női név Seb betűi ► Skandináv aprópénz Szaporrto szerv Magy. könyvkiadó Végtelen része! w T “T Kihalt tö­­rök nyelv Tisztes­ség, illen­dőség ► f ▼ Az egyik ismeret-Hunyady Síndoj Félszeg! r I Magunkra öftjúfc Foszfor ▼ ▼ Amer. drá­maíró (Edward) Észak ▼ ,H Elhallga­tott. tepte­zett tény L T' ▼ Nyugat -eur. oraz. gazd.tár­sulása, rőv.

Next

/
Thumbnails
Contents