Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-07-18 / 30. szám
nek. Sőt, ahol a férfiaknál az a szokás, hogy munkából nem haza mennek, hanem a kocsmába, és csak 1—2 óra múlva láthatók otthon, kicsit „mátyósan", de néha csak derült jókedvvel. Most már ez kezdett nem tetszeni a fiatalasszonynak, és hiába igyekezett a férj segíteni a ház körül, kevés volt. Másra vágyott, könnyebb életre. Ráadásul a férjét baleset is érte, majd leszázalékolták. A jól kereső favágóból üzemi őr lett, aki bizony kevesebbet hozott haza, mint annak előtte. De biztatta a feleségét, tartunk majd állatokat, eladjuk, meglesz a pénz. Ez sem volt elég. Egy hideg téli napon, míg a férj szolgálatban volt, a legszükségesebb holmicskáival és a két gyermekkel az aszszony ismét az anyjához költözött. Hiába hívta haza a férje. Munkába állt a közeli város gyárában, abban a reményben, hogy lakást kap, és elmehet a faluból. Tavasszal és nyáron már egy fiúval látták sétálgatni a közeli erdőben, bár ő váltig tagadta, hogy nem igaz. Ősszel aztán megkapta az egyszobás lakást, és elköltözött. Azonnal tartásdíjat kért, s azt a férj minden hónapban pontosan el is küldi gyermekeinek. A nagyobb fiú már iskolás, hívja az apja, jöjjön haza, amikor szabadnapos, hisz itt a faluban vannak a pajtásai, itt van a nagymama a nagyapa, akikért rajongott. Az anyja nem és nem engedi. Persze az a fiú, akivel az erdőt járta, vele él, pedig még nem volt meg a válás; ezért repült oly hirtelen a kéz, ezért került bíróság elé a férj. Az ítélet: feltételes szabadságvesztés. Most már így is meg van bélyegezve a férfi: már büntetett előéletű lesz. S csak azért, mert a gyermekeit akarta látni. Meg akarta mutatni nekik a kisbocit, azt akarta, hogy a gyerekek egy kicsit vele legyenek. F. R. koncert-, mozi-, színház- vagy képtár látogat ást ól függ. De hogy konkrét legyek: fájdalmasan és hosszú távra nyomhatja rá bélyegét kulturális színvonalunkra, ha mondjuk a nagyzoló „Bratislava-Pariz" nevű holtban időtlen idők óta csak a mi hazai termékeink kaphatók. Franciaország fővárosát itt pár doboz kenő és keksz képviseli, olyan áron, melyet mi aligha tudunk természetesnek venni — egyelőre. A véletlen folytán mindkét felhozott esetben megjelent Párizs neve. A városé, melyben a kultúrának és vele kapcsolatos kulturáltságnak gazdag múltja van. A mi tapasztalatunk azonban azt mutatja, nekünk a valóságban, de átvitt értelemben sem Jutja még Párizsra. * A bratislavai Benzinol n. v. 36 éves ügyintézője, Jarmila Jankóvá egy évvel ezelőtt örült, hogy hosszas várakozás után végre megkapta régóta tervezett jugoszláviai szabadságához a devizahozzájárulást. Mint a gyermekét egyedül nevelő elvált asszony, volt férjétől kikönyörögte a beleegyezést, hogy tízéves kislánya is vele utazhasson. 1988. július 11-én kezdődött turistaútjuk Jugoszláviába, ám az engedélyezett tíz nap elteltével a nő — lánya helyett is — úgy határozott: nem térnek vissza hazájukba. Hazánk külképviseleti szerveit nem kérte meg, hogy hosszabbítsák meg külföldi tartózkodásuk idejét, ezáltal volt férjét is megfosztotta apai jogainak gyakorlásától kiskorú leánya irányába, aki egyébként súlyos értelmi fogyatékos volt. A bratislavai Városi Bíróság egy másik nő hasonló bűnügyében is ítélkezett. A 35 esztendős Viera Kuőerová, Bratislava 2. Városkerületi Nemzeti Bizottságának önálló előadója tavaly július 15-én utazott két kiskorú (tíz-, illetve hatéves) lányával nyaralni Jugoszláviába, a volt férj előzetes beleegyezésével. Nekik 14 napra szólt a tartózkodási engedélyük, ám ennek letelte után Kuőerová ugyancsak úgy döntött, hogy gyermekeivel külföldön marad. A vádlottak tettét a bíróság a büntető törvénykönyv 233. §-ának 1. és 2. bekezdése b.) pontja értelmében külföldre szöktetés bűnében állapította meg, s mivel az illegális külföldön maradás bűntettére mindkét vádlott esetében vonatkozott a köztársasági elnök 1988. október 27-én meghirdetett közkegyelme, a bíróság ennek minősítését elejtette. Értékelve azt a körülményt, hogy mindketten álnokul jártak el volt férjükkel szemben, illegális, törvénybe ütköző módon fosztották meg gyermekeiket hazájuktól, a bíróság rámutatott a tett társadalmi veszélyességére, de az enyhítő körülményekre is (mindkét nőt mind a munka-, mind lakóhelyén pozitívan értékelik, és büntetve még nem voltak) ezért távollétében mind Jankovát, mind Kuőerovát a kiszabható minimális 5 évig tartó szabadságvesztésre ítélték, melyet elsőfokú javító-nevelő intézetben kellene letölteniük.-íkr-Ha így kezdi a gyerek a mondókáját, általában valamiféle szenzáció a vége, nem szabad közbeszólni, elég, ha látja, hogy ettől a bevezetőtől figyelek; fontos dolog következik — azt mondta a tanárom, hogy ha tiszta egyes lennék, ő is megadná az egyest. — Elképzelem — válaszolom, valamit kell mondani, és mindent el kell tudni képzelni egy szülőnek. — Sőt, képze/gek. Képzelgéseim vannak. Azt képzelgem, hogy tudom, nem lesz tiszta egyes a bizonyítványod, és ezek után azt képzelgem, hogy a tanárod, aki azt mondta, hogy ha tiszta egyes lenne a bizonyítványod stb., kettest ad. Nem baj. Azaz baj, de nem csak ez a baj. A nem tiszta egyes bizonyítvány nem baj; ami nem jár, az nem jár. Csak van de is. De, amivel nem kezdünk mondatot, tanították, én mégis kezdek vele mondatot. Szóval: De egykor ez a tantárgy sok kisdiák kedvence volt De jött egy új tanár, új módszertelenségekkel, és a kedvenc tárgyból sírás, bőgés, ellenszenv tárgya lett. Nem lehetett megtanulni. Mert a tankönyv stílusa stílustalan, a gyerekek nem tudják kihámozni a lényeget. Ehhez érthető, világos, szabatos magyarázat kell. Ennek híján legföljebb a magolás megy. Magolásért nem jár egyes, nem magolásért még kevésbé. Az unalmas órák jutalma fegyelmezetlenség, a fegyelmezetlenségé kulcs- és krétahajigátás, hajhúzás (ennek külön koreográfiája van:a gyereket a táblához inti a tanár, megfogja a haját és húzza, a gyerek tűri, eltűri, lábujjhegyre áll, utána a székre, majd az asztal tetejére, s ezzel vége a bemutatónak). Nincs adok-kapok. A gyerekek nem kapnak semmit, adnak viszont emlékül néhány hajszálat, majd nő helyette (vagy ész nem tűr hajat?). Azt mondják a hozzáértők, panaszt kellene tenni. Kinek? Minek (miért)? A gyerek — gyerek, a legritkább esetben van igaza. De: még mindig nem csak ez baj. A szemlélettel is baj van. Az ős-szemlélettel. Mert: a tantárgyakat (ezt tudni illik tanulónak és tanult, valamint tanulatlan szülőnek) két csoportra osztjuk: fő- és,melléktárgyakra. Aki jó a főtárgyakból, annak jár a jó jegy a melléktárgyakból. Miért rontsuk el a bizonyítványát? A gyerek jövője! Annak nincs jövője, akinek más képességei vannak? Akinek ügyes a keze, jó a hallása, nyelvérzéke??? Nem csak ez baj. Ők megtanulnak tanulni, azaz dolgozni. Ezzel szemben néhány jó tanuló páholyból nézi végig, hogyan folyik a tankás tizenkét éven át, egyetemre jut, mert okos, eszes (mint a legkisebb Ugrifü/es), ott viszont meghökken, mert kiderül, tanulni kell, és nem tudja, mi az hogyan kezdjen hozzá. A jó tanuló nem felel (meg sem), hanem csalódik. És csalódást okoz. És ezért ki felel? I I I >.-i oo RESZELI BÉLA GRENDEL ÁGOTA nő 7
