Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-01-02 / 1. szám

— Mert ilyenkor egymásnak adják a kilincset az emberek — válaszolta.

így tehát az első pillanatban megtudtam, hogy egy vérbeli könyvtáros törődik ebben a faluban az emberek művelődésével, szellemi életük pallérozásával. Csak akkor csodálkoztam igazán, amikor kiderült, hogy eredetileg röntgenlaboránsnak tanult, s pályamódosítással, 1976-ban lett könyvtáros Nagymegyeren (Calovo), majd Dunaszerdahelyen (Dun. Streda). Olvasni mindig szeretett, s hogy két lánya felcseperedése után újra munkába készült, ez a lehetőség adódott. Nem félt a feladattól, pedig érezte mekkora felelősség könyvet, olvasnivalót s igy kicsit irányt is adni olvasóinknak. Bízott önmagában, s ma már tudja, mennyire jól tette, hogy vállalta a megbízatást, a feladatot.

— Nyolcvannégyben kerültem ide, azóta ez a falusi könyvtár az én birodalmam, amelybe szeretnék bevonni minél több embert. Hiszen az a legfőbb célom, hogy a falu minél nagyobb hányada olvasóm legyen. Jelenleg hatszázhu szán vannak, én keveslem, lehetne több is, és hiszem, hogy lesz is... Könyvállo mányunk tetemes és színvonalas, tizen háromezer-ötszáz kötetünk van, s ennek nyolcvan százaléka magyar könyv. Ifjúsági könyveink száma kétezer-hatszáz, s megválogatásukat különös gonddal végeztem, mert bízom a gyere kekben, az ifjúságban ... Ha őket megnyerem, nem lesz gond a jövőben az olvasással meg a kulturális színvonallal. Faluhelyen sok szempontot figyelembe kell venni, hiszen olyan kedves, korosabb olvasóim is vannak, akiket a növénytermesztés, az állattenyésztés érdekel, igyekszem hát, hogy ők is találjanak kedvük szerinti olvasnivalót. Évente tízezer koronáért vásárolhatok könyveket, s amikor válogatok, bizony személy szerint is gondolok egy-egy olvasómra.

— A falon ott függ a példás könyvtár kitüntetés ... jegyeztem meg.

— Igen, a járási könyvtár vezetői neveztek be engem a versenybe, amelyben figyelembe veszik a kölcsönzések, az olvasók, a különféle akciók számát. Örülök, hogy érdemesnek találtak a kitüntetésre — mondta.

— Milyen rendezvényekre került sor a közelmúltban?

— Kedveltek nálunk az író-olvasó találkozók, olvasóink kíváncsiak mélyebben is a köztünk élő, nekünk alkotó irodalmárokra, ezért szerveztem — nemcsak az én véleményem szerint — sikeres beszélgetést Keszeli Ferenccel, Zalabai Zsigmonddal, Lovicsek Bélával, Dénes Györggyel, Szénássy Zoltánnal. Rendszeresek a mesedélutánok az óvodások, a diafilmvetítések az alapiskolasok számára. Ugyancsak a pionírokkal, a csapat vezetőjével. Kosa Erzsébettel irodalmi délutánokat, vetélkedőket tardisznóból nem is marad olyan sok.

Igyekeztem eloszlatni Etelka aggályait, mikor egyszer csak felkiáltott:

—- Hol egy oldalas innét ? Emlékszem, tegnap ide raktam mindazzal, ami füstölésre megy.'

hte nézett, oda nézett, az oldalas nem volt.

— No, megkérdem Pistát — mondta s már indult volna mikor férje éppen benyitott az éléskamrába.

Kiderült, hogy Pista, még utólag kicsit „megtoldotta” a gyerekek részét. Etelka hallgatta Pista mentegetödző vallomását, aztán csendesen csak annyit mondott neki:

— Vén szamár! Ezt nem kellett volna, hiszen én is megtoldottam kicsit a csomagjukat.

Bosszankodtak is. nevettek is, aztán napirendre tértek a dolog fölött.

Banális történet, más családokban is

előfordult már hasonló, mégis elgondolkodtam fölötte. A szülő legtöbbször olyan, hogy a kevésből, a nincsböl is még mindig adni tud. A gyermeknek pedig ritkán nyílik ki a szeme, s még akkor is természetesnek veszi, hogy kap, mikor arra kellene gondolnia, hogy valami módon adjon. Ezer mód van rá. ahogy a körülmények éppen diktálják. Az igazi szeretet mindig tudja, mire van a legnagyobb szükség, a szeretet gyöngédséggel való bizonyításától az apró figyelmességeken át a komolyabb anyagiakkal járó segítségig. Sokkal több, az öregség terhét könnyebben viselő ember lenne, ha a fiatalok is „ráadással tetéznének”. . .

tunk. Ezeket különösen fontosnak tartom, mert szívügyem, hogy a gyerekekkel megszerettessük az olvasást, felfedeztessük az ismeretszerzés örömét — felelte.

Aki ilyen lelkesedéssel beszél az olvasásról, a könyvekről, természetesen maga is napi szükségletének tartja az olvasást. Elsősorban a csehszlovákiai magyar írók műveit olvassa, de a világirodalom legújabb termékei is érdeklik. Minden, amitől több, jobb, nemesebb lehet az ember. Kedvtelés és kötelesség számára a tájékozódás, az olvasás. Ilyenkor, télen több ideje jut rá. Akárcsak olvasóinak, s úgy vélem, ezért is kedveli a telet.

BENYÁK MÁRIA Fotó: a szerző

[

A mi

családunk

Zachar Anna tanárnő és Zachar Pál mérnök:

— Nyolc karácsonyt töltöttünk együtt, ebitől csak egyet gyermektelenül. Két kislányunk, Anikó és Csilla is karácsonykor született, csak kisöccsük, Palika választott más időpontot magának. Most hát öten vagyunk, öten örülünk egymásnak. Férjem és én is harmadik gyerek voltunk, így nekünk is ez volt az elképzelésünk. Talán mert jó példát kaptunk útravalóul. Gyermekeinknek is azt szeretnénk adni, ezért kezdettől fogva őszintén neveljük őket. Nálunk nem volt gólyamese, arra tanítgatjuk őket, hogy az egymást szerető embereknek vannak gyermekeik, s hogy a család csak akkor ér valamit, ha szeretetet kap benne mindenki. Nekem hivatásom a gyereknevelés, de egyedül az sem menne. Kell a példa, kellenek a közös élmények, kell, hogy mindenki elvégezze a maga munkáját otthon is. Nem tesszük mérlegre, ki mit és mennyit csinált, az a fontos, hogy mindenki találjon hasznos elfoglaltságot. És az sem életelvünk, hogy édes a kibékülés, ezért nem nagyon veszekszünk. Inkább megbeszéljük a dolgokat, s hagyjuk az érvek által meggyőzni magunkat. Sok időt töltünk együtt, de azért hagyunk egy kis szabadságot is egymásnak. Olykor ki-ki a hobbijának él, ez bizalom kérdése is. Bizalom nélkül pedig nem létezhet a család.

— A gyermekek nevelése is mindkettőnk dolga — mondja Pál. — Nálunk azért megvan az, hogy a családban kell lennie egy főnek, aki irányít, persze ez nem azt jelenti, hogy mindig az történik, amit ő akar. Mi minden este hosszan vacsorázunk, sokáig beszélgetünk, kiöntjük egymásnak a szivünket, ettől aztán megkönnyebbülünk. A jó családi életet ápolni kell. élesztgetni, meg kell őrizni. A gyerekeket pedig szeretni és nevelni kell születésük első pillanatától. Ha a gyermek otthon harmóniában él, kiegyensúlyozott, egymást becsülő és szerető szülőkkel, nem lesznek problémai a párválasztásnál, sem a szexuális életben. Természetessé válik számukra mindaz, ami kívánatos a családi életben.

KARDOS MÁRIA

[ ^

Az egyik cukrászdában ültünk. Márta, az anyukája meg én. Beszélgettünk.

— Miért válik el hat hónapi házasság után két fiatal — kérdeztem a tizennyolc éves Mártától.

— Kérdezze inkább azt hogy miért kötnek házasságot amíg nem fejezik be a tanulmányaikat! — válaszolt Márta helyett az anyukája...

— Azért kötöttünk házasságot, mert már az összes lány férjhez ment, akivel barátkoztam. És akik nem mentek férjhez, azok ... — Márta az anyjára nézett, és nem merte a mondatot befejezni.

— Értem — fejeztem be helyette a ki nem mondott gondolatot. — Tehát amikor az első fiú azt mondta: feleségül veszlek, te igent mondtál...

— Anyuka szerint feltétlenül jobb megoldás volt, mintha „csak úgy" lettünk volna jóban.. .

— Feltétlenül... És ahhoz is ragaszkodtam. hogy előbb tegye le a vizsgáit.

— De anyuka azt is akarta, hogy addig ne járjunk együtt.

— No, ami azt illeti, éppen elég szabadod volt.

— De amikor hazajöttem, kezdődtek a faggatások. Ezt nem bírtam idegekkel.

— Inkább megesküdtetek. És azután minden jól ment?

— Egy ideig. Amíg anyuéknál laktunk.

— Szép nagy lakásunk van. Miért ne lakhattak volna nálunk, amíg befejezik a tanulmányaikat?

— Mindenesetre inkább laktam anyuéknál, mint náluk . . .

— A férjed szüleihez mentél lakni. Miért ?

— Mert anyu mindenbe beleszólt. ..

— És a férjed anyukája ?

— Jaj, ne is tessék emlegetni. Folyton dirigált. Idegeimre ment a példálózásaiva! Hogy amikor ő fiatalasszony volt akkor így volt, meg úgy volt... Mintha én tehetnék arról, hogy most másképpen van.

— Most hogy van ?

— Képzelje, azt akarta, hogy én mosogassak, vasaljak, meg varrjam fel a leszakadt inggombokat...

— Holott neki tanulnia kellett... — fűzte hozzá anyuka.

— És anyukád nem példálózott, amikor nála laktatok, hogy apukád hogyan viselkedett Fiatal férj korában?

— No látja! Ezt meg a Gyuri nem bírta idegekkel.

— Példálóztam? Én észre se vettem. Számomra levegő volt.

— Ráadásul az inggombjait sem varrta fel senki...

— Ő felvarrta egyedül. Vagy hazavitte az anyjához

— Hat hónapig együtt éltetek, pedig nem illettetek egymáshoz!

— Szerencsére még idejében észrevették. Képzelje el, ha közben teherbe esett volna! Ha gyerek is születik... Még elgondolni is borzasztó — fejezte be a témát az anyuka.

— Bizony, borzasztó lenne ... — sóhajtottam nem minden keserűség nélkül. De Márta megnyugatott — Ne féljenek, a második házasságomat majd jobban meggondolom.

— Főleg a harmadikat fontold meg jól — figyelmeztettem, és ezzel a beszélgetés be is fejeződött, mert közben hozták a feketekávénkat.

nő 7