Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-10 / 3. szám
Tirpák Mária: A csomagolásra nagyobb gondot fordíthatnának Kovács Margit: Az ilyen anyáknak jóval több a gondjuk... AMIT KÉRNEK: A teherautóról két megtermett térti a ház tovehez teszi a súlyos kartondobozt. Lehet vagy harminc kiló. Nem sokat törődnek azzal, hogy a járókelőknek mekkora ívben kell kerülgetniük a doboz-piramist, megszokott mozdulatokkal teszik a dolgukat. A boltvezetőnő, kezében a szállítócédulával számolja dobozait, majd belép a boltba, hogy néhány pillanat múlva kijöjjön, és átnyújtsa a papirost. Az egyik férfi megnézi, rákerült e a bélyegző, aztán mindketten fölkecmeregnek a vezetőfülkébe; felbúg a motor. A boltvezetőnő megfordítja az ajtóüvegen függő kartonlapot; hátlapján nagy betűkkel: Áruátvétel. Amit egyébként mindenki láthat, hiszen kolléganőjével nekiveselkednek a dobozoknak, s a derékszíjnyi téren át, a pult és a polcok mögött húzódó raktárba cipelik őket. A szemlélő mindezt Kassán (Kosice) látta, a város szívében, a Prior áruház szomszédságában, de nem kérdezett semmit. A látvány ugyanis magáért beszélt. Ugyanakkor a szemlélő éppen a Kelet-szlovákiai Galériával szembeni sarki drogériából jött, mert az előző nap ígéretet kapott, hogy az egyik sokat tapasztalt eladó elmondja a kereskedelemben dolgozó nők munkakörülményeivel kapcsolatos észrevételeit. A beszélgetésből mégsem lett semmi, mert a drogéria vezetőnője felhívta az eladó figyelmét arra a vállalaton belüli „rendelkezésre", amely szerint a bolti dolgozók csak az igazgatóság beleegyezésével nyilatkozhatnak. Az előző nap még nyilatkozni kész eladónőt hiába kérte a szemlélő, hogy l „Ifen'lelkezés" ellenére mondjon bátran véleményt, a hölgy nem volt hajlandó. Érthető. Arcára kiült a beszédes félmosoly: maga elmegy, én viszont maradok. Megköszönve előző napi ígéretét, a szemlélő kifordult a boltból, miközben azon töprengett, vajon mikor jön el végre az az idő a Drobny tovar presovi igazgatóságán, amikor egy, a szakmában jártas eladónő engedélyezés nélkül elmondhatja véleményét munkakörülményeiről. Szabad állampolgárként, aki sem katonai-, sem államtitkoknak nincs a birtokában. Legfeljebb jó és rossz tapasztalatai vannak, amelyekkel legrosszabb esetben konfliktust okozhat. Konfliktust, amely nélkül sosem volt, és nem is lesz előrelépés. Nos, ez a visszautasítás okozta, hogy a szemlélőnek nem volt kedve-mersze megkérdezni a kartondobozokat cipelő asszonyokat, mennyire könnyűek a dobozok, hiszen amiről nem faggatóznak, az nincs. És ami nincs, az se nem könnyű, se nem nehéz. Csakhogy a szemlélő valóban látta a dobozokat cipelő asszonyokat, és valójában megkérdezte volna a viszonylag sok vegyipari termékkel ellátott drogériában, milyenek a munkahely higiéniai feltételei. Az alkalmazottaknak rendelkezésükre áll-e legalább egy zuhanyozó? Mert így a szemlélő akár azt is gondolhatja, hogy nem, bár ez merőben sértő gondolat lehet. Ha viszont azt Írja, hogy igen, s a valóságban nincsen zuhanyozó, mert ugye igazgatói engedélyt kellett volna kérnie, hogy meggyőződhessék erről, akkor hazudik. Persze, ezen a ponton már nem a zuhanyozó léte vagy nemléte a dolgozókról való szociális gondoskodás minőségének ilyensége vagy olyansága az igazán érdekes, hanem az a paradoxon, hogy egy boltvezető, akire évente milliós értékű árut bíznak, csak az igazgatóság beleegyezésével mutathatta volna meg az üzlet szociális berendezéseit, illetve nyilatkozhatott volna. A bizalom ellentmondása ez vagy az ellentmondás bizalmas volta honunkban? Szerencsére a Prior áruházban nevükhöz véleményüket is odaadták a nyilatkozók. Persze, nekik könnyű a dolguk, mondhatná bárki, hiszen van saját fogorvosuk, orvosi rendelőjük, fodrásznöjük (ahová civilek is járnak, de az alkalmazottaké az elsőbbség), üzemi konyhájuk, zuhanyozóik, öltözőik és nagyon sok látható és láthatatlan kedvezményük. Látszólag nincs okuk panaszra, aztán kiderül, hogy mégis. Pontosabban, hogy lenne mit javítani a helyzeten. — Ha rajtam múlna, törvényerőre emelném, hogy az az anya, akinek a gyermeke még nem töltötte be a tizenötödik évét, rendes munkaviszonyban öt, legfeljebb hat órát dolgozhasson — mondja Kovács Margit, a Domáce potreby részleg vezetője. — Látom ugyanis, hogy az ilyen anyáknak jóval több a gondjuk, mint a lányoknak, fiatalasszonyoknak vagy azoknak az édesanyáknak, akiknek már nagyobbak a gyerekeik. — Bár mi nem panaszkodhatunk a munkaidőre — mondja Oláh Erzsébet, a részleg pénztárosa. — Két műszakra járunk. rtö 4
