Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-01-10 / 3. szám

Egyik nap reggeltől délután egyig, másnap egytől zárásig. És csak minden második héten jut ránk a munkaszombat, amiért plusz hatvan korona jár. Régebben vasárnap is nyitva tartottunk, de az nem volt igazán kifizetődő, és az eladók közül is nagyon sokan elmentek emiatt. Végül mind a gazdasági okokat, mind az eladók érdekeit figyelembe véve a vasárnapot szünnappá nyilvánították.

A szemlélő a későbbiek során megfigyelhette, a látszat ellenére egyáltalán nem könnyű a pénztárosi munka. Oláh Erzsébet hatodik éve csinálja, amióta önkiszolgáló részleg lettek.

— Pultos bolt voltunk — veszi át a szót a főnöknö —, és húsz évig a szomszédos vasosztály is hozzánk tartozott. Ott aztán voltak nehéz áruk. Volt, aki azt mondta, én ezt nem emelgetem. Mit mondhattam volna? Igaza volt, de mégiscsak annak adhattam több prémiumot, aki cipekedett, nem igaz? Ezzel összefüggésben annyit, elég szomorú, hogy az eladói szakma elnőiesedett. Hajdanán voltak férfialkaimazottjaim is, de elmentek, mert egy áruházban a férfi csak vezetőként van megfizetve, kiszolgálóként nem. Hiába adtam több prémiumot. A részlegemen dolgozó utolsó férfival is így voltam. Mindig több prémiumot írtam ki neki, mint a nőknek, mert éppen a nehéz terhek cipelésében többet támaszkodhattam rá, mégis kevés volt az a pénz, amit kapott. Mi, nők, valahogy a kevesebbel is megelégszünk. Nem mintha nálunk keveset keresnének a nők. Kérdezze csak meg őket, mennyit vittek haza a múlt hónapban. De ez a pénz egy férfinak kevés.

Tizenhárom nő dolgozik a részlegen. S mert a szemlélő megállapíthatta, hogy valóban kellő figyelmet szentelnek a szociális gondoskodásnak, afelől érdeklődött, ha nem szociális, akkor milyen szempontból javítanának a kereskedelemben dolgozó nők helyzetén. A válasz, amit kapott, kissé meglepő: a jobb áruellátással. Megegyezett a véleményük abban, hogy a legtöbb idegesség és bántalom azoktól a vevőktől éri őket, akik meggondolatlanul őket hibáztatják, ha valamelyik árucikk hiányzik a polcokról. Kedvességet és megértést kértek a vevőktől — ez javítaná leginkább a munkakörülményeket.

— Ez is bizonyítja, nemcsak fizikai, hanem pszichikai értelemben is elfáradnak az itt dolgozó asszonyok. Bár nekem nincs okom panaszra, jó kollektívám van — mondja a részlegvezető. — Végtelenül sok tanulólány ment keresztül a kezemen. Közülük ma már nem egy vezető beosztású kereskedő, de az utóbbi években egyre rosszabb „minőségű" az utánpótlás. Az, hogy a család és az iskola nincsen szinkronban, hogy mindenféle fura értékrendek kezdenek uralkodni, azt rajtuk is meglátni. Abban, hogyan viszonyulnak a vevőhöz, hogyan néznek ki, frissek, ápoltak, kedvesek-e? Megéltem azt, hogy az egyik tanulólány reggelig mulatott a bárban.

aztán jött dolgozni. Hazaküldtem, mert ez munkahely, nem pihenőhely. Természetesen ez az eset nem általánosítható, de megtörtént. Az idén karácsony előtt különösen nagy türelmű eladókra volt szükség, hiszen már harminchárom éve dolgozom a kereskedelemben, de az utóbbi évtized karácsonyaihoz viszonyítva jóval kevesebb árut tudtunk kínálni. Holott minden üzem azt jelentette, hogy teljesítette, sőt, túlteljesítette a tervet. Aztán mi, eladók tartottuk a hátunkat. Nem könnyű munkahely, annyi szent. Kilencven százalékban rajtunk múlik, hol és hogyan szerezzük be az árut. És mert mi valóban a vevőért és a forgalomért vagyunk, hiszen abból élünk, mindent megteszünk, hogy jól menjen az üzlet. Cserébe az áruház vezetősége is megtesz mindent, hogy mind a bérekkel, mind a szociális-higiéniai ellátással elégedettek legyünk.

— Valóban van itt minden, ami ilyen értelemben kell — mondja Tirpák Mária, a Prior áruház drogéria részlegének eladója. — Pénzben is elég jól kijövök, tisztán az a havi kétezer megvan. Csak áruból lenne több. Olyan rossz azt mondani a vevőnek, hogy nincsen. Mert bizony elég sok minden hiányzik. A munkakörülmények? Nézze, ezen a részlegen nagyon sok vegyipari készítménnyel dolgozunk. A csomagolásra nagyobb gondot fordíthatnának a gyártók, kivált arra az árura, amelyet papírzacskókban kapunk. Különben ez a munkahely összehasonlíthatatlanul jobb, mint az, ahol azelőtt dolgoztam. Lassan már negyven éve vagyok a szakmában, igy ismerem a kisboltok hihetetlen munkakörülményeit is.

A szemlélőben azok a kisvárosi üzletecskék elevenednek meg, amelyek ma is nedves falú helyiségben működnek, amelyekben jó, ha van folyóvíz, s jó, ha a szeneskályha nem füstölög egész télen. Jó néhány ilyen van még nemcsak Kassán, hanem az egész országban. És ezekben az üzletekben, ellentétben a nagyáruházakkal, nem targoncával szállítják az árut a raktárból a polcokra, hanem kézzel. Tirpák Mária azokról az időkről is mesélt, amikor ö is ilyen körülmények között dolgozott, ám nem felejtette el hozzátenni, nagyon sok kereskedelemben dolgozó asszony nem kap olyan gondoskodást a vállalat részéről, mint ők a Priorban. És ezt értékelni kell, még ha a fiatal eladók számára ez ma már természetes.

A szemlélő visszagondol azokra az évekre is, amikor édesanyja egy tisztítóban naponta több mázsa szennyes fehérneműt emelgetett, mert ö volt az, aki átvette és kiadta az árut. S tudja, ma is vannak még korszerűtlen, kis boltocskák, ma is dolgoznak olyan körülmények között asszonyok, hogy megérdemelnék a vásárlók türelmét.

V SZIGETI LÁSZLÓ KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELEI

Oláh Erzsébet: Nem panaszkodhatunk a munkaidőre

Majd a nénikém?

A porszívóm már nem a legújabb, gyakran felmondja a szolgálatot, ilyenkor nénikémére szorulok. Sokszor megesett, hogy nála töltöttem az estéimet is, mert a tévékészülékem javítása több hétre nyúlt... Sok minden elromolhat egy háztartásban: mosógép, centrifuga, rádió, lemezjátszó, kerékpár. Mi pedig szaladhatunk a szomszédhoz, a rokonokhoz, a barátokhoz kölcsönözni. Bizony kölcsönözni... Pedig mennyire kellemetlen a folytonos magyarázkodás, irulunk-pirulunk, hogy már megint elromlott valami, de sajnos, az a valami nélkülözhetetlen.

Legutóbb a mosógépem került a javítóba. A szerelő felvilágosított: alkatrész nincs, lehet, hogy hónapokig is várnom kell. Hogy új gépet vegyek, az kizárt dolog, hiszen karácsony előtt amúgy is kevés a pénzem. Megoldást kerestem, s így jutottam el a fővárosi szolgáltató vállalathoz, gondolván, ott biztosan kölcsönöznek mosógépet, hisz azért vannak, hogy segítsenek.

Először fellapoztam a telefon könyvet, kerestem a kölcsönző címét Sajnos, csak a menyasszonyi ruhák kölcsönzőjét találtam meg. Felhívtam őket, hogy eligazítást kérjek. Háztartási gépek kölcsönzéséről nem tudtak, de tanácsolták, hívjam fel az igazgatóságot Nagyon érdekelt a „téma", ezért jegyzéket készítettem mindarról, amit szerintem bérelni lehetne, mert a lakosság igényelné, aztán személyesen felkerestem az illetékeseket.

Azt hamarosan megtudtam, hogy mosógépet nem kölcsönöznek. A jegyzékemet — amelyen szerepeltek háztartási gépek, sportfelszerelések (sátor, lakókocsi, csónak, kerékpár), valamint tányérok, poharak, evőeszközök — nagyon szépnek tartották. Megtudtam, hogy hűtőszekrényt vagy negyven évvel ezelőtt már kölcsönöztek, de aztán felszámolták ezt a szolgáltatást. Okát az illetékes nem tudta, mert ö még akkor nem dolgozott itt, viszont elárulta, hogy jövőre lesz negyvenéves a vállalat, és e szép ünnep alkalmából könyvecskét adnak ki történetéről, fejlődéséről, virágzásáról, és e kiadványból majd megtudhatom, hogy miért nem kölcsönöznek hűtőt.

Ahogy már említettem, jegyzékem az illetékesek szerint szép volt, csak éppen az hiányzott róla, amit ők valójában kölcsönöznek, ugyanis a tányérokon, a poharakon, az evőeszközökön kívül bérbe adnak menyasszonyi ruhát és jelmezt valamint ágyneműt és pelenkát Kétségtelen, hogy az ágynemű- és a pelenkaszolgálat nagy segítség az asszonyoknak, igénybe is veszik, de én nagyon örülnék egy háztartásigép-k&csönzőnek, s valószínűleg nem lennék egyedül ezzel az örömmel.

H. KUBIK KATA

nő 5