Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-16 / 21. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Mikszáth Kálmán Összes Müvei A magyar klasszikusok kritikai kiadásai közül a Mikszáth-müveké messzire előre jutott, a kiadó tájékoztatása szerint már a 82. és 83. kötet is sajtó alatt van. A most megjelent kötet 1892-böl szedi össze a cikkeket és karcolatokat (sajtó alá rendezője Péterváriné Erdey- Grúz Helga, és az egész sorozat szerkesztője, Rejtő István). 1892 nem számít különösebben kitüntetett esztendőnek a szépiró Mikszáth életművében (a Katánghy Menyusról szóló Két választás Magyarországon a következő évben jelenik meg), de ennek az értékénél kevésbé méltatott műnek az anyaga azokban a karcolatokban, tárcákban halmozódik össze, amelyeknek egy évnyi szeletét a kritikai kiadás mostani kötetében olvashatjuk. A kötetben és a kiadásban folyamatosan alkalmazott műfaji felosztást nem érdemes vitatni, bár olykor nem szívesen szavaznánk arra, hogy mitől cikk vagy mitől karcolat az egyik vagy a másik írás; a legtöbbjük fölé azt a címet (azokat a címeket) lehetne fölírni, mint maga Mikszáth is tette, hogy „A mai ülés", „Országgyűlés", „A t. házból", és hasonlók. Két kérdés válik ebben a gyűjteményben igazán fontossá, az egyik az egyházpolitikai harcokról szóló (utóbb ez majd a Különös házasságban válik epikai motívummá), a másik pedig Mikszáth képviselőségének, fogarasi megválasztásának az ügye. Ez az év az, amikor Szapáry Gyula lemond, és Wekerle kap megbízást új kormány alakítására. Mikszáth a tőle megszokott ironikus modorban, a szellemi ember kiküzdött felsöbbségével és politikai éleslátásával ír Tisza Kálmánról, Szapáryról, Fáik Miksáról, Ugrón Gáborról, Eötvös Károlyról és társaikról. Ha egy mondatot kellene idéznünk a parlamentről alkotott véleményéről, az 1892. december 21-i tudósításból választanánk azt ki: „Semmi se bizonyos.” (255.) A kötethez tartozó apparátus — a jegyzetek, az életrajzok és a névmutató, a képmellékletek, az utóbbiak főként a Borsszem Jankó című élclapból, legalább annyi terjedelmet kitesznek, mint maga a Mikszáthszöveg. Ezúttal ezt az arányt nagyon rendjénvalónak találjuk, történelmi, kultúratörténeti, irodalomtörténeti ismeretek sokasága van belefoglalva a jegyzetekbe. A tárgyi magyarázatok nemcsak a szakembert (sőt talán nem is elsősorban őt), hanem a korszak iránt érdeklődő olvasót is eligazítják, más források felé irányítják a figyelmét, egyszóval tájékoztatják, nemes értelemben művelik. Javasoljuk a kötet és a sorozat minél tágabb körű terjesztését. (Budapest, Akadémiai Könyvkiadó, 1988.) CSŰRÖS MIKLÓS Művészek — otthonok Szép és a művészetet, művészeket szerető olvasóközönség érdeklődését kielégítő könyvet jelentetett meg a Minerva Könyvkiadó. A könyv 24 magyar művész, illetve müvészházaspár otthonába kalauzolja el az olvasót, s betekintést enged abba a világba, amelyen a színészek, festők, írók, énekesek, táncosok stb. művészként és magánemberként élnek, dolgoznak, formálva önmagukat és a környező világot. A könyv szerzője Bayer Ilona, a népszerű Tv-híradós, aki közel 3 000 beszélgetést, riportot, tudósítást készített különböző emberekkel, így a művészetek papjaival is. Bayer Ilona interjúi egy-két percesek voltak, s éppen csak fölvillantották a művészek arcélét. Élt azonban benne a vágy, hogy az egyperceseket kibövítse, a félbeszakadt beszélgetéseket folytassa Írott interjúk formájában. így született meg ez a könyv, amelyhez Németh Andrea készített színes művészi fölvételeket a könyvben szereplő kiváló egyéniségekről. A könyv bevezetőjét Pozsgay Imre írta: „íme, egy kényes műfaj újabb terméke! Személyes vallomások interjú formájában. Lehetséges ezt jó ízléssel, kisiklások nélkül megcsinálni? Úgy látszik, vannak, akiknek sikerül. Ilyen Bayer Ilona is, aki úgy tud intimitásokat előcsalni interjúalanyaiból, hogy közben egy pillanatra sem válik tolakodóvá." Kik szerepelnek a könyvben? Többek között Bessenyei Ferenc, Avar István, a nemrégiben elhunyt Barcsay Jenő festőművész, Hegedűs Géza, a közkedvelt író, Dózsa Imre és felesége, Szumrák Vera, Dévai-Nagy Kamilla és Pelsőczi László, Kállai Ferenc, Vikidál Gyula stb. E beszélgetések, vallomások mélyebb betekintést engednek a művészek életébe, akik szinte kötetlenül mesélnek életükről, küzdelmeikről, sorsuk válságairól, szerelmeikről, házaséletükről, családjukról. Belelapozván a könyvbe, azt hinnénk, intimpistáskodásról van szó. De ha olvassuk, fokról fokra belemerülünk egy színes, mozgalmas világba, s érzékeljük, ezek a vallomások őszinték és átgondoltak, s mindenekelőtt magukkal ragadóak. Mindebben nagy szerepe van Bayer Ilona hozzáértő, tapintatos kérdéseinek, s a művészekkel való közeli ismeretségének. (A kötet nálunk is megvásárolható.) DÉNES GYÖRGY FILM Kalamitás A minap egy szélsőséges szituáció során döbbentem rá, milyen nagy felelősség nemcsak rendezőnek, hanem — főképp — kiváló rendezőnek lenni. Chytilová az évek során kialakította a maga imageját, amihez, valljuk be, az is hozzájárult, hogy nem egy filmje hevert dobozban, évekig elzárva a nézők szeme elől. Meggyőződésem viszont, hogy a most telt ház előtt vetített, eddig elzárt filmek némelyikének ugyancsak vitatható a filmművészeti értéke, még ha dokumentum értékű mozzanatokat is ábrázol. Chytilová „elkövette" azt a hibát, hogy egy irányzat, ha nem is megalapítója, de neves újraformálója, továbbvivöje lett, s most úgy tűnik, ez az uniformis szűknek bizonyul számára. Ez magyarázható azzal, hogy az ember állandóan mozgásban van, változik, s ezért új kifejezési formát, kifejezési módot keres. A Kalamitás, amely 1979-ben készült, ennek kiváló példája. Kísérletezőkedve abban nyilvánul meg, hogy a hagyományos játékfilmi szüzsét próbálja ötvözni saját filmnyelvével, ami meglehet, elképzelésnek érdekes, a fentebb említett film esetében azonban sikertelen ez a párosítás. A szokatlan dinamikájú vágás sem tette érdekessé, újszerűvé a filmet, inkább zavarólag hatott. Boleslav Polívka, kinek értékeiben nem kételkedem, nem találta helyét a szerepben, a bájos csetlés-botlás eröltetetten hatott, mintha Woody Allen-paródiát láttam volna. A film első harmadában pedig nem képes megbirkózni a feladattal, hogy a nézővel elfelejtesse a kamera jelenlétét. Meggyőződésem, hogy ha valaki Chytilová nálunk vetített filmjei ismeretében betér a moziba — csalódni fog. MÓROCZ MÁRIA FOLYÓIRAT Az áprilisi Kortárs Hazai magyar vonatkozása is van a Kortárs irodalmi és kritikai folyóirat idei negyedik számának: a kritikai rovatban Balázs Géza méltatja Zalabai Zsigmondnak szülőfalujáról, Ipolypásztóról (Pastovce) szóló két, egybekapcsolódó munkáját, a Mindenekről számot adok és Hazahív a harangszó című nagysikerű írói szociográfiáit. Miként elismerő sorai végén a kritikus, mi is őszintén reméljük, hogy munkáját trilógiává tágítva, Zalabainak módja lesz megírni azt is, hogy Ipolypásztó sorsának második világháború utáni alakulása milyen nyomokat hagyott az ottani népéleten. Amiért azonban e helyütt a Kortársról igazából írok, az Illyés Gyula naplójegyzeteinek immár évek óta hömpölygő folyama. Szeretem Illyésnek ezeket az írásait, amelyek rendszerint a lap élén kapnak helyet. S tudom, nem csupán írójuk egykori szellemi rangja iránti kegyeletből. Illyés Gyula irói munkásságában a „Naplófeljegyzések" jelentette évtizedeken át a szó legáltalánosabb értelmében vett irói műhelyformát. A versek kivételével minden írói gondolatot, reflexiót kiváltó élményt és eseményt először napló formában jegyzett föl magának — füzetekben és nyolcadrét hajtogatott papírlapokon —, s később ebből az anyagból formálta különböző műfaji formák közé zárt írói mondanivalóját a világról. Tanulmányainak, cikkeinek, sőt: regényeinek is a naplóforma volt az első keltető helye. Úgy tudom, Illyésnek az 1929— 1945 között írott naplójegyzetei már könyvalakban is megjelentek. Nem nehéz megjósolni, hogy a Kortárs által immár évek óta folyamatosan közölt újabb anyagnak is ez lesz a sorsa. A most közölt jegyzetek 1974 első hónapjaiból valók. Szivén ütött, hogy ilyeneket volt kénytelen a naplójába írni tizenöt évvel ezelőtt: „Éjfél után egyig olvastam, hogy az alvási szükséglet a hajnali-reggeli órákra tolódjék. Fél négykor fönt voltam, forgatott rögtön hullámként a depresszió. Ötkor andaxin, aztán még egy; járkálás föl-alá fél hétig. Ha most jelentkezik egy rögtön ölő szívbénulás vagy agyérpattanás, a szabadság szomjával terülök bele. Megálltam, hogy ne menjek át Flóra szobájába, de jólesett, hogy összeszidott, miért nem tettem meg. Hogy neki is elmondjam: a tűrhetetlen és az úgyahogy tűrhető napok egyenlege már rég azt magyarázza, dobjam oda az egészet. Ha ö nem tart, már megtettem volna." Túlzás nélkül megállapítható, hogy ennek a nagy-nagy anyagnak a közzététele hozzásegíti az olvasókat és a kutatókat Illyés Gyula életének, művének és korának teljesebb, pontosabb és árnyaltabb megértéséhez. BERECK JÓZSEF nö 18
