Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-16 / 21. szám
A közelmúltban megrendezett magyar kulturális napok alkalmából sok kiváló magyarországi művész társulat és a kulturális élet több jeles képviselője látogatott hazánkba. Az egyik ilyen művész Misura Zsuzsa, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas szopránja volt. Nemcsak kiváló énekével, hanem vidámságával, közvetlenségével is hamar megnyerte az itteni közönséget. Bár a zenemű, amelyet Bratislavában két este előadott (Brahms: Német rekviem), nem mutathatta be teljes egészében az énekesnő sokoldalúságát, e beszélgetésből talán egyaránt kikerekedik a színpadi szólista és a magánember portréja. Tizenhárom kérdéskör érintésében állapodtunk meg. Tizenhárom legfontosabbnak vélt fogalomról mondja el, ami hamarjában az eszébe jut. Tehát kezdjük a játékot: Kezdet: — Úgy emlékszem, kilencéves koromtól énekelek. Már gyerekkoromban észrevették ugyanis, hogy sokkal erősebb a hangom, mint általában a többi gyereknek, ezért, hogy lekössék az energiámat, még biztattak is „Csak énekelj, Zsuzsika, énekelj!" Én meg énekeltem. Ugrabugrálás, hancúrozás helyett. Aztán tizenhat éves koromban korengedménnyel felvettek a Bartók Béla konzervatóriumba. Kudarcok : — Elvégeztem a konzervatóriumot, mégsem kerültem a pályára. Tisztviselő lettem. Közben persze állandóan éreztem, hogy közelebb kell kerülnöm a zenéhez, énekelnem kell. Bekerültem az Állami Népi Együttesbe. Itt azonban szólóéneklésről, önálló karrierről szó sem lehetett. Szerencsére átkerültem az Operába, a karba. Csak később értettem meg, hogy miért oly sokára, csupán hatodszori próbálkozásra, amikor is kicserélődött az igazgató, lehettem csak szólista. Kudarc? ... Annak kell elkönyvelnem ... Az új igazgató azonnal felfigyelt rám, míg a régi idejében évekig hiába igyekeztem. Siker: — Mindjárt az első évben nagy szerepeket kaptam. Aki a szakma megszálkedvemért vették elő, teljesen az én alkatomra illik. Azt is mondhatnám, hogy testre szabott szerep. Az említett szerepeken kívül még sorolhatnám az Aidát, az Álarcosbált, az Otellót, a Don Cariost. .. Minden évben vendégszerepelek néhány nyugati országban. A Milnánói La Scala utazótársulatával. A Trubadúrt, a Toscát. az Álarcosbált adjuk elő. Most a bratislavai vendégszereplésem után Marseilles-ben énekelek a Don Carlosban, aztán az USA-ban Verdi Nabuccojában. Szakma : — Két dolgot kell róla elmondanom: azt, hogy hivatás és azt, hogy kifejezőeszköz. Gyerekkoromban próbálkoztam a festészettel is. Ugyanis, ha az ember úgy érzi, hogy van mondanivalója a világ számára, nagyon sok esetben a két kifejező erő együtt lép fel. Nálam a zene volt az erősebb. És még egy mondanivalóm van a szakmáról, mivel egy zenemű több ember közös munkája, Így nagyon fontos a team, a csoport. Én azokkal a karmesterekkel dolgozom szívesen együtt, akik a darab drámájára tapintanak rá, akiknek nem a piano, a forte vagy a tempo a legfontosabb (persze az is. Mis ura Zsuzsa NEM ÜSTÖKÖS lottja, az érzi magában, hogy bizonyos dolgokat jobban meg tud csinálni, mint más. Az én — ha szabad ezt mondanom — szunnyadó tehetségem is szárnyakat kapott, és rögtön főszerepeket énekelhettem: a Turandot címszerepét, Verdi Ernanijából az Elvirát, Hunyadi Lászlóból a Szilágyi Erzsébetet és premierként a Trubadúrt. Ugyanebben az évben a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatához hívtak, ahol azóta is vendégszerepelek, és évente van egy premierem. Az igazi nagy sikert a Lady Macbeth hozta meg, ami az operafesztivál szinte minden diját elnyerte. Ekkor kaptam meg a Vaszy Viktor-díjat és a közönség díját. Tulajdonképpen ekkor figyelt fel rám a szakma igazából, s a következő évben már Liszt-díjas lettem. Nagy kiugrás még 1988, amikor egy szereposztásban, tehát Magyarországon egyedül kaptam meg a Trisztán és Izolda női főszerepét. Ennek a szerepnek köszönhetem az idei Székely-plakettet és a Bartók— Pásztory-díjat. Szerepek : — A legkedvesebb a Lady Macbeth. Úgy érzem, ezt a darabot a de csak mint „műszaki" rész), hanem ami a darab mögött van. Az utóbbi években Oberfrank Gézától tanultam a legtöbbet ezen a téren, de nagyszerű érzés volt Szimonowal dolgozni, és még sorolhatnám ... Kollégák : — Vannak Üstökösszerű pályák, és kitartó munkával elért lassú eredmények. Merem remélni, hogy ez utóbbi közé tartozom. Példaképként Birgit Nelsont említeném, aki 65 évesen is egy tünemény. Rivalitás: — Úgy érzem, kifejezett ellenségem nincs, bár ebben a szakmában ez csoda lenne. Mivel későn kerültem szinpadközelbe, megfogadtam az elején, hogy soha senkinek nem ártok, hogy korrektül csinálom, amit csinálok. És hát vannak hisztérikus próbák, és vannak jó hangulatúak. Azt hiszem, az is mérvadó, hogy az enyéimen senki nem izgul. Hírnév: — Nem ünnepletetem magam, még az elárusító sem ismer az üzletben, ahol húsz éve bevásárolok. A hentes sem kacsint rám, hogy „a művésznőnek van itt valami jobb." Köznapok : — Minden nap próba, és ez nagyon kimerítő, ha hozzá számítjuk, hogy szinte naponta színpadon vagyok. Tekintve, hogy mindent én csinálok a háztartásban, igyekszem úgy beosztani a házimunkámat, hogy testileg, lelkileg frissen menjek az előadásra. Ha este fellépek, aznap nem foglalkozom más darabbal. Ha marad egy kis szabadidőm, szeretek varrni, kezdetben minden darabhoz megterveztem a jelmezemet, és magam szoktam kiválasztani a kiegészítőket. Elismerés: — Elégedett vagyok ... Hosszú idő után végre ezt mondhatom! Bejártam az egész világot. Japántól Amerikáig, Stockholmtól Nápolyig, elénekeltem sok-sok gyönyörű szerepet. De azért még mindig mohón szomjazom a premier után feldördülő tapsra. Álmok, vágyak: — Vágyom arra, hogy végre sikerüljön a pesti lakásunkat egy jobb levegőjű budaira kicserélni. Mivel az összes nagy Verdi és Puccini szerepet már elénekeltem, még van három dédelgetett álomszerepem: Richard Strauss Árny nélküli asszonya, Ponchielli Giocondája és Bellini Normája. Barátok: — Nagyon sokat jelentenek számomra-számunkra. Ugyanis a férjemmel együtt közös „háztartás-barátaink” vannak, akikkel együtt szoktunk ünnepelni. A barátaim nem szakmabeliek. Ezt ugye nem kell megmagyaráznom ? Vannak persze „szóló-barátnőim" is. Szerintem a legértékesebbek azok a kapcsolatok, amelyek évekre, akár az egész életre szólnak, s objektív akadályok nem veszélyeztetik. Például egy régi barátnőmmel, aki ma külföldön él, ma is oly intenzíven tartjuk a kapcsolatot, mintha csak naponta együtt volnánk, s ezt a barátságot a felmerülő nehézségek csak növelik, mélyítik, hiszen a barátság akkor erősödik, ha bajban vagyunk. Család: — Van egy külkereskedelmi üzletkötő férjem, akivel szintén a kórusban ismerkedtem meg, és van egy tizennégy éves fiam, Zoltán, akinek „Totyka" a beceneve. Nem tudom, hogyan alakul az életem, ha a siker rögtön, korábban jön, de gyereket mindenképpen akartam. Most, utólag, tudom, hogy jó volt, hogy előbb jött, mint a siker, mert volt időm felnevelni. Bármilyen bánat ér a szakmában, a megbízható családi háttér átsegít, és tovább tudok lépni, mert van egy gyerekem, akiért érdemes ... FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ M. PLEVA ÉVA nő 17