Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-02 / 19. szám
Hóleányka Élt egyszer egy anyóka és egy apóka. Gyakran szomorkodtak, mert nem volt gyerekük. Egyszer télen, amikor rengeteg hó hullott a tájra, apóka így szólt: — Gyere asszony, kimegyünk egy kicsit a friss levegőre. Kimentek az udvarra. A hóból gyerekformát gyúrtak. Valaki ezt meglátta, megkérdezte tőlük: — Hát ti meg mi a csudát csináltok? — Hóleánykát! — válaszolt anyóka. Egyszercsak, csodák csodájára, elkezdett a hókislány lélegezni. Kinyitotta a szemecskéit, s megmozgatta kezét-lábát. — Jaj, nagyapó idenézz! Van már gyerekünk! — örvendezett anyóka. A Hóleányka gyorsan megnőtt. Fehér volt, mint a hó, szemecskéi pedig a nefelejcsre hasonlítottak. Anyóka és apóka nagyon megszerette a kislányt. A falubeli lánykák is kedvelték Hóleánykát, gyakran meglátogatták, elbeszélgettek, eljátszadoztak vele. Elmúlt a tél. Már a napocska is melegebben sütött. Kizöldült a mező, a pacsirta a tavaszról énekelt. Csupa vidámság volt a világ, mindenki boldog volt, csak Hóleányka lett egyre szomorúbb. — Mi bajod van gyermekem? — kérdezte tőle aggódva anyóka. — Semmi bajom sincs kedves anyókám — mondta halkan Hóleányka. Elolvadt az utolsó hófolt is. Mindenki örvendezett, csak a kis Hóleányka lett még bánatosabb. Kerülte az embereket, bújt a napsugarak elöl. Véget ért a tavasz is, megjött a nyár. A falubeli lányok kijártak az erdőre játszani. Hívták Hóleánykát is, menjen velük. Anyóka nem szívesen engedte, mert féltette a kislányt. De a lányok megígérték, hogy majd vigyáznak rá. Anyóka nagy nehezen beleegyezett. A barátnők megfogták Hóleányka kezét, és szaladtak vele az erdőbe. Koszorút fontak, csokrokat kötöttek. Később rakásba gyűjtöttek egy csomó rozsét, meggyújtották. Körültáncolták, majd sorban átugrották a tüzet. Hóleányka is sorra került. Át akarta ö is ugrani a lángokat, de amikor a tűz fölé ért, hirtelen eltűnt. A többi lány csak halk sóhajt és furcsa sistergést hallott. Ijedten néztek egymásra. Hóleányka már nem volt közöttük. Keresték, hívták, szólongatták, de sehol sem bukkantak rá. Hiába kutatták át az egész erdőt. Nem is találhatták meg kis barátnőjüket, mert Hóleányka könnyű felhőcskévé változott. Anyóka és apóka sokáig siratta Hóleánykát. (Szlovák népmeséből átdolgozta Mária Duríőková) TAKÁCS IZABELLA FORDÍTÁSA SZÉKELY KATALIN ILLUSZTRÁCIÓJA Kulcsár Ferenc Csúfolódó Négylevelű lóhere. de büszke vagy, hehehe! Hehe-hahaha! Zöldbe borult almafa, de büszke vagy, hahaha! Haha-hehehe! Ha büszke vagy, száradj ki, Duna vize, áradj ki! Haha-hihihi! N. Kákarov Szilvia Szé/anyó Szélanyó süvít, hangja ezüstös, kéménybe búvó lába lesz füstös. Szélanyó táncol lenge levéllel, tekeri a fákat vad szenvedéllyel. Szélanyó ropja indián-táncát, eső-királyfi csörgeti láncát. Szélanyó csitul, fárad a lába. mosolyog a Nap is. minden hiába... r»ő 16
