Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-25 / 18. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Aki a szívét a homlokán hordja Sárga rózsa Két kisregényt tartalmaz a Jókai Mór Öszszes Művei című sorozat új kötete; körülbelül egyidőben jelent meg a kritikai kiadás és a csupán szómagyarázatokat tartalmazó, jegyzetek nélküli változat. Kevésbé ismerjük az Aki a szívét a homlokán hordja című művet, míg a másik, a Sárga rózsa, a „pusztai regény" (1893) iskolai tananyag. A szómagyarázatok itt is rendkívül hasznosak, hiszen Jókai egyrészt az alföldi magyar népétet, másrészt a mohamedán kultúra, vallás, életszokások és a hozzájuk tartozó nomenklatúra fölidézésében tobzódik. A csikós- és a gulyásbojtár párviadaláról szóló emlékezetesen szép népis elbeszélést a pompás hortobágyi tájrajzokkal nem szükséges sokadszor az olvasó emlékezetébe idézni. A mohamedán tárgyú történet azonban több mint ötven évvel ezelőtt jelent meg utoljára, róla kell szólnunk alaposabban. Az utolsó mondatban Jókai az 1866-i napok krónikáira utal, nyilván a korabeli sajtóra, és a téves megírási dátum (1866) is ennek az évnek a jelentőségét emeli ki, tévesen: a kisregény 1889-ben jelent meg először a Budapesti Hírlap hasábjain, és a megjelenéssel egyidőben keletkezett. A nem kritikai kiadáshoz tartozó szómagyarázatok ezúttal különösképpen szükségesek, kivált az „Aki a szívét..." megértéséhez. A történetet röviden így lehet fölidézni. A hírneves harcos egy prófétától kér segítséget, hogy „halott-szívü" (azaz a nők iránt érzéketlen) felnőtt fiát az egészséges nemi ösztön útjára vezesse. Az ifjú Edrin bég színlelt házasságot köt egy ismeretlen növel, akinek homlokán fölfedezi ama szív alakú foltot, melyre a cím utal. Beleszeret; a próféta óvása ellenére kinyomozza hollétét, szerelmes. napokat tölt vele és két engedékeny társnőjével, míg rá nem ébred, hogy öntudatlanul bár, de apja rejtegetett feleségével és saját húgaival éltek együtt. Ekkor végez velük és magával, a hazatérő apa pedig megőrül. A vadromantikus történetet Jókai a végzetszerűség eszméjével oltja be, és a keleti világ aprólékos ismeretéről tanúskodó részletek halmozásával, akarja hihetővé tenni. Kivált emlékezetes a vallási szokások leírása, amelyeknek skálája az áhítatos rítusoktól a tébolyult orgiákig terjed; a dekoratív tablókban és a fölfokozott erotikában Jókai sajátos, kései, a romantikával ötvöződő szeceszsziós ízlésvilága ölt testet. A kritikai kiadás jegyzeteit Végh Ferenc és Sándor István dolgozta ki. Mielőtt munkájukról szólnánk, meg kell említeni, hogy a Jókai összkiadás társszerkesztőjéről, az időközben meghalt Lengyel Dénesről a jegyzetek előtt megható nekrológot olvashatunk Nagy Miklós tollából. (A kiváló irodalomtörténész Benedek Elek, Benedek Marcell és Lengyel Miklós gimnáziumi igazgató leszármazottja volt.) Sajnos, a kötet lektora, a nyelvész Molnár József is meghalt időközben. Végh Ferenc írta az Aki a szivét a homlokán hordja jegyzeteit. Remek munkát végzett, föltárta a forrásokat (Decsy Sámuel alapműve, Wustenfeld német és egy Burton nevű angol útleíró hatását kiemelve). Sajnálatunkra — és ez nem kárhoztatás — nem tudta viszont megállapítani, hogy milyen 1866-i krónikából/folyóiratból vette át Jókai a történetet. A Sárga rózsa jegyzetei korrektek, figyelmeztetnek arra, hogy a cselekmény idejétől eltéröleg Jókai csak 1889-ben járt a helyszínen, és hogy a vidékhez, a régióhoz, a magyar népiességhez való visszatérése milyen szoros kapcsolatban van a Habsburg Rudolf iránti vonzalmával. (Akadémiai Kiadó, 1988.) CSŰRÖS MIKLÓS Kontextus Hosszas várakozást követően asztalomon fekszik a Madách Kiadó Kontextus című évkönyve, amely a 3-as számot viseli. Az első (még számozás nélkül) 1985-ben, a második 1987-ben látott napvilágot. A kiadvány, a több évfolyamot megért Műhelyt kívánja pótolni, helyettesíteni azonban nem tudja. Hiszen a Műhely évekig tudósított irodalmunk pillanatnyi helyzetéről, tipikusan „böngésző" jellege volt. Nagy gonddal szerkesztett bibliográfiai függeléke pedig felbecsülhetetlen forrásmunkát képviselt, mert ki tudná megmondani, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom utolsó évtizedének válogatott bibliográfiája mikor kerül majd az olvasó kezébe. Tőzsér Árpád a Kontextus összeállítója és szerkesztője, már az első szám beköszöntőjében megfogalmazta a kiadvány programját, amely a Műhely mellé sorakozva, „más célt tűz maga elé: az év néhány különösen figyelemre méltó (...) közlése mellett elsősorban nemzetiségi irodalomtudatunk, gondolkodásunk fóruma kíván lenni." Majd néhány sorral lejjebb így folytatja — „a hazai tükör mellett egyfajta nemzetközi összefüggésrendben is látni és láttatni akarjuk magunkat." A Kontextus három számát átlapozva elmondhatjuk, hogy a célkitűzéseknek és elvárásoknak a közölt írások zöme, ha nem is maradéktalanul, de eleget tesz, jól szolgálja irodalmunkat. S most lapozzunk bele a legújabb — a Madách-műhely, 1988 alcímmel megjelent — 3-as Kontextusba. Már a tartalomjegyzék is mutatja, hogy rovataik állandósultak. A szám első felét az az összeállítás adja, amely a „harmadvirágzás" irodalma (elsősorban a lira) és forditásirodalma körüli hallgatást próbálja aktivizálni. Prózánkkal kapcsolatban Tőzsér Árpád megjegyzi és ígéri: „Regény- és novellairodalmunk 40 évének átfogó értékelését a következő számunkban fogjuk elvégezni." A Negyven év rovatcím alatt Turczel Lajos Emlékezés irodalmi újraindulásunk nehéz első évtizedére című írását olvashatjuk, Csűrös Miklós pedig Jegyzetek a szlovákiai magyar líra negyven évéről címmel összegző igénnyel szól költészetünknek eme fontos szakaszáról. Ján Steveek Irodalmak üzenete című reflexiója tizennégy csehszlovákiai magyar — prózai és drámai — mű szlovák fordítását elemzi. Peter Andruska és Katarina Králová egy-egy tanulmánya, valamint Mayer Judit, A szlovák irodalom magyar bibliográfiája 1 945-től 1986-ig című igényes összeállítása is szervesen kapcsolódik az előző írásokhoz. A Pillanatkép-ben (az első számban még Szép Szó) Hogya György és Tálamon Alfonz novelláját. Bodnár Gyula két szépirodalmi igényű karcolatét, majd Zs. Nagy Lajos. Dénes György, Fambauer Gábor és Barak László egy-egy versét olvashatjuk. írásaik alá (sorrendben), Grendel Lajos, Tóth Károly és Tőzsér Árpád irt egy-egy mikro-esszét. Az írók egymás között rovatban Zs. Nagy Lajos a tőle megszokott ironikus eleganciával újabb színfolttal gazdagítja Duba-képünket, amelynek megszívlelendő végkicsengése, hogy „az írónak rendszeresen dolgoznia kell". Rarija Hirss-szel. a kiváló lett irodalomtudóssal és kritikussal készített interjú már a címében is sokat ígérő: A lehetőségek gazdagítják az irodalmat. Évkönyvünk zárórovata a cseh Literárni mésieníkböl Aiena Hájková és Pavla Lidmilová, a szlovák Romboidból pedig Robert Kotian, illetve Brano Hochel írásait közli. A „Madách-műhely" előző két számának és az új füzetnek az írásai jól kiegészítik egymást, mintegy felerősítve az eredeti szándékot, hiszen, Ján Stevcek szavait idézve. „Kontextus, mint látjuk, mesterkélten nem alakítható ki; értékek síkjában lehetséges csupán. Belülről kell fakadnia, egymás kölcsönös gazdagítására irányuló kísérletként." A Madách Könyvkiadó ismét egy jó és folytatásra ingerlő kötetet jelentetett meg. A Kontextus jövőjét illetően viszont elgondolkoztató a szlovákiai magyar kritika hiánya, az alacsony (hazai szükségletre: mindössze 400) példányszám, és az egyre soványodó oldalszám. VÖRÖS PÉTER FILM Oscar '89 Hatezer vendég, hétszáz riporter és kétszáz fotós jelenlétében osztották ki immár hatvanegyedszer az egész világon nagy becsben tartott Oscar-díjat, az Amerikai Filmművészeti Akadémia díját. Ebben az évben először sugározta a díjkiosztást és a vele együtt járó gálát a szovjet televízió is, egyébként pedig a világ 91 országában láthatták a nézők a ceremóniát. Az első Oscar-díjakat 1928-ban Douglas Fairbanks adta át — állítólag — öt perc alatt, most a ceremóniamester, Tom Selleck (tévé- és mozisztár) csak remélhette, hogy a közönségnek majd úgy tűnik, a több mint kétórás műsor hasonlóképpen száll el. A szórakoztató műsor annyira amerikai volt, hogy valószínű minden jelenlévőnek tetszett (egy fiatal énekesnő, aki a tinik kedvence, Disney-féle Hófehérkének öltözve popzenét énekelt). A filmművészeti akadémia a múlt évben készült filmek közül a legjobnak a Mark Johnson produkciójában készült Az esőember (Rain man) című filmet találta, melyet Barry Lewinson rendezett. A rendező megkapta a legjobb rendezésért járó Oscar-díjat is ezért a filmért, s Dustin Hoffman pedig az autisztikus Raymond Babbitt megszemélyesítéséért a férfi főszerepért járót. Még egy Oscar-díjjal (tehát összesen néggyel) jeleskedhet a film: az eredeti forgatókönyvért, melyet Ronald Bass és Barry Morrow írtak. A film egyébként már az idei Berlínálén is óriási sikert aratott, megkapta az Arany Medvét, Dustin Hoffman pedig úgyszintén kapott egyet, bár ezt a díjat nem szokták megkettözni. Ami pedig Dustin Hoffman mostani — második — Oscar-diját illeti, az aranyozott bronzszobrocskából eddig kettőt csak olyan nagyságok tudtak megszerezni előtte, mint Gary Cooper, Spencer Tracy, Frederic March és Marlon Brando. A legjobb női alakítás díját Jodie Foster nyerte (a képen Dustin Hoffmannal látható) A gyanú árnyékában című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb átvett forgatókönyvért járó Oscart Christopher Hamptom vehette át, aki Choderlos de Laclos regényéből Veszedelmes viszonyok — azonos cimen — irt forgatókönyvet. A Stephen Frears-rendezte film kosztümtervezöjét. James Archersont is kitüntették az Oscarral. A legjobb operatőrnek most Peter Bizion találtatott a Mississippi buming című Alan Parker-film fényképezéséért. A legjobb férfi epizódszerep díját Kevin Kline kapta a Wanda, a hal cimű filmben nyújtott alakításáért, a legjobb női epizódszerepért járó Oscart pedig Geena Davis nyerte az Idegösszeroppanások cimű filmben játszott szerepéért. Több kategóriában is nyert dijat Robert Zemeckis Roger Rabbit-je: ez a film jeleskedik a legjobb speciális effektusokkal, a legjobb vágással, a legjobb animátorral (Richard Williams). A külföldi filmek kategóriájában Oscar-díjat nyert a dán Hódító Pelle című film, Max von Sydow-val a főszerepben. FRIEDRICH MAGDA nő 18
