Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-25 / 18. szám
Dian Fossey a gorillák között. Három évig tartott, míg magához szelídítette őket FOTÓ: ARCHIV A filmben Dián Fosseyt Sigourney Weaver játssza, akit a hazai közönség többek közt az Idegen című amerikai és az Egy nö vagy kettő című francia filmből ismerhet. A Fossey életéről szóló filmben árnyalt alakításra volt lehetősége: a gorillák hangját utánozva négykézláb mászkál az őserdőben, bolondozik a kedvenc gorillacsaláddal, s azt is érzékelteti, hogy a magányos magatartáskutató számára a majmok fokozatosan sokkal fontosabbak, mint az emberek. A filmkritikusok és a Fossey-szakértök a jócskán könnyfakasztó film hibájául róják föl, hogy a kutató egyénisége elvész a filmvásznon, jobban mondva, nem adja meg a választ arra a kérdésre, hogy Dián Fossey miért is választotta ezt a szokatlan életutat, s miért távolodott el egyre inkább a realitásoktól, pedig a miértek és motívumok kibogozására a magatartáskutató életrajza éppen elég támponttal szolgál: San Franciscóban született egy szegény biztosítási ügynök családjában. Amikor Dián hatéves volt, szülei elváltak, s egy évvel később anyja férjhez ment egy lényegesen tehetősebb építkezési vállalkozóhoz. A kislány nevelésében a szigorú mostohapa nem ismert tréfát. Rend a lelke mindennek — mondta, és a gyerek még csak nem is étkezhetett a szülőkkel, hanem egyedül a konyhában. Hamarosan csak akkor szólt, ha éppen kérdezték, és úgy, mint sok magányos gyerek, ö is az állatokkal kötött barátságot. A mostohaapa csak egyetlen aranyhalat engedélyezett, s amikor az kimúlt, a kislány hiába könyörgött egy másikért... Ezt az esetet részletesen leírja Dián Fossey a naplójában. Bár anyagilag nem állt rosszul a család, mégsem támogatták, miután Dián befejezte az iskolát. Egy kereskedelmi iskolába kényszerítették, amihez semmi vonzalma nem volt. Volt áruházi eladó, és dolgozott egy rancson is. Itt ébredt rá arra, hogy az állatokkal szeretne hivatásszerűen foglalkozni. A neki szánt kereskedelmi „karrier" ellenére beiratkozott az állatorvosi egyetemre, de minden vizsgán, amelynek csak valami köze is volt a kémiához és a fizikához, megbukott. Mindenképpen el szeretett volna kerülni otthonról, és végül is terapeuta lett egy testi fogyatékosokat gondozó intézetben. Afrika iránti érdeklődését egy rhodesiai barátja, Frank Forrester keltette föl, akinek volt egy kis földje a fekete kontinensen. Feleségül is vette volna. Dián azonban úgy döntött, hogy megőrzi függetlenségét. A férfiakkal való kapcsolatai nem voltak szerencsések, ebben is azt kereste, amit gyerekkorában annyira nélkülözött: az emberi melegséget, a biztonságérzetet, a védettséget, ugyanakkor azonban egyfajta kettősség munkálkodott benne, vissza is rettent ettől. Be akarta bizonyítani, hogy meg tud állni egymaga is a lábán, s az afrikai útra is maga keres meg minden fillért. 1963-ban utazott először Afrikába. Elragadtatva fényképezte a zebrákat és az oroszlánokat. Megismerkedett dr. Louis Leakeyvel. az antropológussal, aki a Serengeti park déli határvidékén táborozott. Leakeyvel indult először a gorillák után. Nem rettent vissza a hegymászás óriási megterhelésétől sem, annak ellenére, hogy gyerekkorától kezdve asztma, tüdőgyulladások és allergiák gyötörték. Össze-vissza karcolt arccal és jókora kék foltokkal állt meg végül is vezetője kíséretében az első gorillacsalád előtt. Később erre úgy emlékezett vissza, hogy abban Az őserdő magányos asszonya Dián Fossey tizennyolc évig élt őserdőben a kelet-afrikai Ruandában. Életének ugyan nem könnyű, de talán legboldogabb korszakát töltötte itt a kipusztulással fenyegetett hegyi gorillák között. Kislánykorától kezdve nehéz volt az élete, később mint etológusé és állatvédőé úgyszintén, halála pedig kimondottan drámai volt. 1985 karácsonyán, nem sokkal, ötvennegyedik születésnapja előtt meggyilkolták afrikai otthonában. A gyilkosa, aki éjjel, álmában tört rá, máig ismeretlen. Három évvel halála után, most elkészült, s néhány európai városban már bemutatták a Dián Fossey életéröl szóló „Gorillák a ködben" című filmet, melynek alapjául a magatartáskutató naplószerű feljegyzései szolgáltak. Dián Fossey sokat vitatott személyiség volt, sokakat zavart az életvitele, s az, hogy az állatokért s keményebb. olykor különös módszerektől sem riadt vissza. Ellenségei „beszámíthatatlan bolondos boszorkánynak" tartották, „jószívű, elkötelezett és szeretetre méltó asszonynak" pedig azon kevesek, akik barátai és tisztelői voltak. Elnevezték „az emberszabású majmok királynőjének” és „Nyiramachabelli"-nek, azaz „az őserdő magányos aszszonyának" is. Tény, hogy nagyon sokszor szembe került a bennszülöttekkel, hiszen a bennszülött vadorzók és állatkereskedök „ténykedése" igencsak csökkentette a kipusztulófélben lévő gorillák fennmaradásának esélyeit. A gorillák megmentése érdekében megsemmisítette a vadorzók csapdáit, rátámadt a gorillákra vadászó bennszülöttekre, és átadta őket a rendőrségnek. 1980-ban elrabolt egy kislányt, akinek a mamája egy gorillabébit akart eladni egy állatkertbe. a pillanatban, amikor először nézett egy gorilla sötétbarna szemébe, tudta, hogy a gorilláknak szükségük van a segítségére. Dián Fossey ezután dr. Leakey segítségével megalapította a Karisoke kutatóállomást, diákokat foglalkoztatott, az évek során azonban egyre inkább eltávolodott az emberektől, egyre inkább a fanatizmussal határos módon, próbálta védeni az emberszabású majmok életét. Amikor 1978-ban Digit nevű kedvenc gorilláját vadorzók ejtették el, létrehozta a Digit-alapitványt, és a befolyó összegből többek közt egy saját — vadorzók ellen kiképzett rendőrséget tartott fenn. Ennek ellenére a vadorzók 13 gorilláját pusztították el a szeme láttára. 1985 szilveszterének napján öt is végakarata szerint a pléhkunyhója melletti gorillatemetöbe temették. —fm— nö 8
