Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-18 / 17. szám
A hátsó boxban Ella megjegyezte, hogy a férfiak mind hamisak. Neki egy telivér stájer igáscsödörtöl volt csikaja, s amikor egy idő múlva véletlenül találkozott a gyermeke apjával, a csapodár férfi belerúgott és megharapta. — Hallja, Ella — ripakodott rá Heda —, inkább hallgasson a szerelmi históriájával. A boldogult Pussy, akit nemrég vittek el a lómészároshoz, jól ismerte a maga stájer csödörét. Annak a ménnek csak művelt kancák kellettek. Pussy előtt is egy cirkuszi lóval volt viszonya, aki nyolcig tudott kaparni. Hát hogyan is lehetett volna hü egy magafajta műveletlen teremtéshez ? Hisz azt beszélik, hogy maga ma se tudja, merre van csá és merre hajsz. — Ne veszekedjenek, kisasszonyok — szólalt rájuk Darling —, ha így folytatják, még rugdalódzás lesz belőle. Ha nem tévedek, a szamár és az öszvér vőlegényeimről beszéltem, hogy milyen kedvesek voltak hozzám. Talán még tejes kukoricát is hoztak volna a földekről. Sajnos ... — Soha sem zabáltam még tejes kukoricát — vetemedett szólásra Ella. — Ne nyerítsen már annyit és hallgasson végre. Sajnos, el kellett válnunk egymástól. Egy napon azt mondta az öszvér: „Isten áldja, kisasszony, utaink elválnak. Hallottam, amint a tanársegéd úr azt mondta, az egyik barátjának, hogy holnap reggel fölvágják a hasamat. Komoly tudományos munka vár rám, boldogan vállalom a mártírhalált az emberiségért, hisz öszvér vagyok ..." A szamárra később került sor. Ő is fennkölt elveket vallott és hasonlóan nemes szavakkal vett búcsút tőlem. Boldogan horkantott és azt mondta, kötelessége elősegíteni az emberiség fejlődését, akár az élete árán is, hisz azért szamár. Amint később megtudtam, gyermekeim, akik ennek a rövid ismereti - ségnek köszönhetik a létüket, jelenleg hegyi ágyúkat vontatnak Boszniában. Egy napon beleharaptam a főállatorvosba, amint elment mellettem. Nem szívesen tettem, nem is szándékosan. Kesztyűs kézzel egy darab cukrot nyújtott felém, s ahogy utánakaptam, leharaptam a mutatóujját. Az affér után nem maradhattam tovább az intézetben, eladtak, és új életet kellett kezdenem. Egy nagy kertészetbe kerültem, ott vízmeregetö járgányba fogtak. Reggeltől estig jártam köfbe-körbe, mintha csak mostani lovardái pályafutásomra készített volna elő a sors. Egy nap aztán kijelentették, hogy elárvereztetnek. Ide kerültem, de soha nem felejtem el azt a régi járgányt. Minden porszemet, minden kövecskét ismertem, amint jártam körbe, egyre csak körbe. Nem gondoltam semmire, csak azt éreztem, kisasszony, hogy lassacskán meghülyülök. Csodaszép volt! Itt, hogy úgy mondjam, egészen más a környezet. Az ember újból megtanul gondolkozni. — De bocsánatot kérek — fortyant fel Lola —, csak nem képzeli rólam, hogy én sem tudok gondolkozni ? Ha majd elmúlik a köhögésem, megyek vissza versenyezni. Min nevetnek? — Kedvesem, aki idekerül, annak vége. Ezért örüljön az életnek és zabálja vígan a szecskát. — Látom, hogy nem illek bele a társaságukba! — szólt méltóságteljesen Lola. — Maguk már lemondtak mindenről, ami szép és nemes, lemondtak az ideálokról, és nem ismernek mást, csak szecskát. Az istálló ajtaja kinyílt. ' — Már jönnek értünk! — horkantotta Heda. — Szedje össze magát kisasszony — biztatta Darling új társnőjüket —, ez az első fellépése. A hippodromban még nem szólt a zene, csak néhány álmos lányka ült az asztaloknál a manézs körül, itta a sört és cigarettázott. Lola, Heda, Darling és Ella felnyergelve állt a manézs homokján. Nézze csak azt az öregasszonyt — szólalt meg Darling —, amott az ajtónál, amelyre azt írták: „Hölgyek". Nemrég a gazda és a sánta lovász beszélgettek róla. Valamikor műlovarnő volt, csupa briliánsékszert viselt, most nyitogatja az ajtót és krajcáros borravalóért nyújtja a tenyerét. — Én nem maradok ilyen gebék között, én első voltam az úrlovasok versenyén! — nyerített föl Lola. és rohanni kezdett fel-alá a manézsban. Egykori dicsősége a fejébe szállt, legalábbis így vélekedett Darling, Ella és Heda, ugrálni kezdett, és mintha csak akadályverseny-pályán volna, úgy huppant keresztül az asztalok fölött. Másnap eladták a lómészárosnak. Még kinn a vágóhídon is méltóságteljesen ilyeneket mondott egy béna és vak vén igáslónak: — Kikérem magamnak, hogy tegezzen, én telivér vagyok, a nevem Lola de Chateau d'lll, megnyertem a mainzi akadályversenyt és a braunschweigi úrlovasok serlegét. Néhány nappal később az agg nő, aki a hippodromban a „Hölgyek" feliratú ajtócskát őrizte, elment a lómészárszékbe, hogy húsz fillér ára kolbászt vegyen. Különös véletlen folytán éppen abból a koszorúból jutott neki, amelyet az idealista Lola földi maradványaival töltöttek meg. Mialatt a hentes becsomagolta, a nénike elmondta neki, éppen ma van negyven esztendeje, hogy megszökött egy báróval a grófi kastélyból... KÁLNOKY LÁSZLÓ A FÉLTÉKENYSÉG KÓRTÖRTÉNETÉBŐL i Még emlékszem, milyen érzés, mikor a csengőszóra senki sem nyit ajtót, pedig odabenn ég a lámpa. Még emlékszem, milyen érzés, mikor rájövünk, hogy bizonyos szavak köznapi jelentésüknél végzetesebbek. Még emlékszem a szégyenletes távozásra, mikor forró leheletemtől lefonnyadt a fákról a lomb, mikor kiáltásomra áramütötten zuhantak le a levegőből a madarak. Még emlékszem milyen érzés, mikor a szabad természet és a város egy lassan elforduló arc tükrévé zsugorodik. II Sokáig izzik, ami többé el nem törölhető a visszafordíthatatlan időben, a meztelenre vetkőztetö kérdések csakúgy, mint az álruhájukat ledobó válaszok, a lengén öltözött test kihívása csakúgy, mint a közönyös meztelenség, a könyörületes hazugság csakúgy, mint a szemünk közé sújtó igazság, a szánalomból adott ajándék csakúgy, mint a tudva elfogadott alamizsna az érzés, hogy már mások vagyunk, csakúgy, mint az emlék, hogy mások voltunk valaha, ami soha nem történt meg közöttünk. csakúgy, mint ami megtörtént, de elmúlt, az éjszakai hangtalan sötétség csakúgy, mint a nappal felcsapó lángjai, a robbanás füstfelhője csakúgy, mint nyomában a szétfoszló üresség. JULIO CORTÁZAR A MACKÓ BESZÉL Én vagyok a ház csöveinek a mackója, és amikor csönd van, fölsétálok a melegvizes csöveken, a központi fűtés vezetékein meg a szellőzőjáratokon, lakásról lakásra megyek a vízvezetékeken: én vagyok az a mackó, aki a csövekben jár. Azt hiszem, szeretnek, mert a szőröm tisztán tartja a járatokat, ugyanis örökké a csövekben futkározom, és az a kedvenc szórakozásom, hogy emeletről emeletre csúszkálok a vízvezetékeken. Néha kidugom a mancsom valamelyik csapon, és akkor, mondjuk a lány a harmadikról kiabálni kezd, hogy megégette magát, vagy brummogok egyet a második emeleti tűzhelynél, és Guillermina szakácsnő dühös lesz, hogy rosszul szelei a kémény. Éjjel csöndben vagyok, akkor járok a leghalkabban, a kéményen át kikukkantok a tetőre, megnézem, hogy fönt táncol-e a hold, aztán meg mint a szélvész lecsúszom a pincébe, egész a kazánig. A nyári éjszakákon a ciszternában lubickolok, ott, ahol a csillagok is fürdenek; először az egyik mancsommal mosom meg az arcom, aztán a másikkal utána mind a kettővel, és nagyon, de nagyon boldog vagyok. Akkor fogom magam, és végigcsúszkálom a ház összes csövét, és elégedetten brummogok hozzá, a lakók pedig fölriadnak, és azt hiszik, hogy valami baj van a csövekkel. Van, aki fölgyújtja a villanyt, és fölírja magának, hogy reggel el ne felejtsen szólni a házmesternek. Én meg a nyitva hagyott csapokat keresem, mindig akad ilyen, kidugom az orrom, és figyelem a szobák sötétjét, ahol ezek a lények laknak, akik nem tudnak csövön járni, és kicsit sajnálom őket, mikor látom, hogy milyen nagyok és esetlenek, és hallom ahogy horkolnak meg álmukban beszélnek, és olyan egyedül vannak. Reggel, amikor mosdanak, megsimogatom az arcukat, megnyalom az orruk hegyét, és mint aki jól végezte dolgát, továbbmegyek. DÉS MIHÁLY FORDÍTÁSA CSAPOTT EVŐKANÁLLAL Egy fáma felfedezte, hogy az erény egy gömbölyű, soklábú mikroba. Tüstént beadott az anyósának egy nagy kanál erényt. Az eredmény elrettentő volt: a hölgy felhagyott a csípős megjegyzéseivel, egyesületet alapított eltévedt hegymászók megsegítésére, és alig két hónap múltán olyan példásan viselkedett, hogy a leánya hibái, amelyek addig észrevétlenek voltak, a fáma nagy megdöbbenésére és elképedésére most határozottan szembetünőek lettek. Nem volt mit tennie, beadott egy evőkanál erényt a feleségének is, aki még aznap este elhagyta, mert faragatlannak, jelentéktelennek és mindenben különbözőnek találta azoktól a tündöklő eszményképektől, amelyek a szeme előtt lebegtek. A fáma jól meggondolta a dolgot, és végül felhajtott egy üveg erényt. De továbbra is egyedül és szomorúan él. Amikor az utcán összetalálkozik az anyósával vagy a feleségével, tisztelettel és távolról üdvözlik egymást. Még beszélgetni sem mernek, annyira tökéletesek valamennyien és annyira félnek, hogy megfertőzik egymást. CSÉP ATTILA FORDÍTÁSA nő 15
