Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-11 / 16. szám
A nők munkába állásáról, foglalkoztatottságáról szólva azonnal felmerül néhány ehhez szorosan fűződő kérdés, melyekről naponta hallunk, beszélünk: Igen, a nők kivívták egyenjogúságukat (de ez inkább csak formális), rengeteg új munkahelyre törtek be, a nömodell csupán az utóbbi időben mennyit változott, s mindent egybevetve relatíve egészen jól állunk a nő társadalmi helyével, szerepével világviszonylatban stb.! De boldogabb lett-e mindezálta! a nyolcvanas évek asszonya?!És egyáltalán milyen kihatással van személyiségére, személyiségfejlődésére a munka, amit végez? Ezzel a kérdéskörrel foglalkozik kutatásaiban 1985 óta dr. Éva Zahradníková, az SZSZK Munka- és Szociálisügyi Fejlesztési Kutatóintézetének munkatársa. Tőle kértünk interjút. — Mi jellemzi a nők foglalkoztatottságát az utóbbi évtizedekben ? — Az iparilag fejlett országokban a hetvenes és a nyolcvanas évek munkaerőpiacát elsősorban a magasan szakképzett nők betörése jellemzi. Különösen a 25—55 éves, férjezett, gyermekes nők foglalkoztatottsága nőtt. Az Egyesült Államokban például majdnem minden 20—30 éves korú nő dolgozik, a főiskolát végzettek 70 százaléka és a kisgyermekes (a gyermek 6 éves koráig) anyák fele van állásban. Hasonló a helyzet a többi országban is. A nők tömeges munka - vállalása megváltoztatta a munkaszervezési modelleket. A szokásos napi nyolcórás munkaidő egy társadalom gazdasági fejlődésének szakaszára jellemző, megfelelt a férfiaknak, míg feleségük a háztartásról és a gyerekekről gondoskodott. A modell azonban nem megfelelő, ha mindkét házastárs kereső. Úgyhogy a világban a nők munkába állásukkal megváltoztatták a hagyományos modelleket, a munkahelyek alkalmazkodtak szükségleteikhez. A hetvenes évekre tehető a teljes munkaidő által diktált merev rendszer felbomlása. Azzal, hogy a nők többsége a szolgáltatásokban dolgozott, lehetővé vált. hogy ők szabják meg a feltételeket: rövidített és rugalmas munkaidőben kezdtek dolgozni (a rövidített munkaidő igénye nem csak a teljes munkaidős munkahelyek hiányának következménye, mint azt sok helyütt magya rázzák). A nők a hetvenes években a rövidi tett munkaidővel főleg a rosszul fizetett és a karrier szempontjából nem perspektivikus állásokban éltek. A nyolcvanas évek jelentős (nem csak a nőket érintő) minőségi változást hoztak; megjelent a rövidebb (a heti 20—30 órás) munkahét igénye, megnőtt a személyes érdekeket figyelembe vevő munkaszerződések száma, vagyis egyértelműen a munka emberközpontúvá tételének folyamatáról van szó. Egyes szakemberek szerint elérhető lenne, hogy a dolgozók 70 százaléka dolgoz zon rugalmas munkaidőben. A jelenlegi hely zetben az iparilag fejlett kapitalista orszá gokban a nőket a bérezésben még nagy mértékben megkülönböztetik, s ez egy kép zeletbeli skálán mozog Japántól (ahol a nők átlag a férfiak fizetésének 53 százalékát keresik) egészen Svédországig, ahol ez az arány 90 százalék. A kérdésben előreláthatólag csak a kilencvenes évek hoznak némi változást. — És nálunk Csehszlovákiában mi a helyzet ? — Nálunk a dolgozó nők helyzete a hetvenes és a nyolcvanas években eltérő. Először elértük a nők foglalkoztatottságának lehető legmagasabb fokát (1968-ban elérte a 46 százalékot), s emellett rengeteg állandó jellegű és új nehézséggel kellett küzdenünk. A nyolcvanas évekbeli lassú vagy éppen stagnáló gazdasági fejlődés, a munkaerőelosztás nem megfelelő szektor- és ágazati felépítésének konzerválása, a reálbérek egy helyben topogása, az új technológiák hiánya a munkahelyeken, a műszaki felszereltség lemaradása mind kihatással voltak és vannak a nők foglalkoztatottságára. Nálunk például a dolgozók összlétszámában rendkívül magas a munkások aránya: 53 százalék (Ausztriában pl. 45, Franciaországban 43. az NSZK-ban 38,2, Svédországban 33,4 százalék). Nagyon sok nő dolgozik alacsony szaktudást igénylő, ugyanakkor megerőltető beosztásban. rosszul fizetett bérkategóriában, kedvezőtlen munkakörülmények között (veszélyeztetett munkahelyek). A többi munkakörben és hivatásban jellemző, hogy a nők a férfiakkal összehasonlítva csak kevéssé használják ki relatíve magas szakképzettségüket. A másik dolog, hogy helyenként lehetetlen érvényesíteni a szakképzettséget. lyezkednek el, és nincs megfelelő fizetésük, ráadásul a kereskedelem, a szolgáltatások, a közlekedés, az egészségügy, az iskolaügy számos nehézsége bénítja őket. A szülök és a gyermekek együtt töltött idejének rövidülése és a termelés mennyiségének és a munkának előtérbe helyezése hosszú éveken át — gyakran a család és a továbbtanulás rovására —, annak erkölcsi kötelességként való tálalása a társadalmi problémák egész sorát vonta maga után. Kezdve a család stabilitásának megingásától egészen a házastársak elidegenedéséig, vagy akár a mások iránti felelősség lerázásáig, a családon belüli kapcsolatok eldurvulásáig (főleg a gyermekekkel és az idősekkel szemben). A dolgozó nőkre tornyosult szélsőséges követelmények. a nehéz élet- és munkakörülmények zavarossá tették az értékrendszert, stresszt, frusztrációt, identitászavarokat idéztek elő, az érzelmi élet elsivárosodásához vezettek. A nyolcvanas években a nők foglalkoztatottsága stabil, hiszen kétkeresős a családmodell. Ugyanakkor — főleg a fiatal kisgyermekes nők esetében — az egzisztenciális rugalmas munkaidő bevezetése a legegyszerűbb lenne (szolgáltatások. ískolaúgy, adminisztráció). hanem éppen ellenkezőleg az ipari vállalatokban, ahol ez lényegesen több nehézségbe ütközik. Összegezve: a nők 1948 és 1955 között született generációjának nehézségei rendkívül sok családot érintő szociális intézkedés hetvenes évekbeli foganatosítását mozdították elő, az 1957 és 1965 között születetteké pedig a merev foglalkoztatási struktúrák megváltoztatásán fáradozik. A folyamat egyelőre lassú, az adminisztráció ellenállása erős. s az intézkedéseket gyakran csak ott vezetik be, ahol munkaerőhiány fenyeget. Meglepő, hogy még mindig nehézségekbe ütközik a rugalmas munkaidő bevezetése, hiszen hatékonyságát (s általa a munka termelékenységének emelkedését és a dolgozók nagyfokú elégedettségét) már számtalanszor bizonyította egyes kapitalista és szocialista vállalatok gyakorlata. Pedig ez is — és még több más forma — a változatos és rugalmas, vagyis az alternatív foglalkoztatottsági modellek elemei, amelyek a nők szükségleteitől és helyzetétől függően fognak továbbHA A MUNKAERŐ NŐ.. t mg-Wi k mert az egyszerűen elertekteleneuett (a szakképzettség csak formálisan felel meg a munkaköri követelményeknek), továbbá: a nőknek (de nem csupán nekik) nincs meg a kellő önállóságuk a vezetés alacsonyabb szintjein. A nők tömeges munkavállalása nálunk nem vonta maga után munkafeltételeik és -körülményeik szükségleteikhez való alkalmazását. Máig az ipari foglalkoztatási modell érvényesül (uniformitás, változatlan munkaidő). Ezek a tényezők pedig az utóbbi húsz évben csak fokozták a családok nehézségeit. — Mindez hogyan hat a nők személyiségfejlődésére ? — A háború utáni populációs robbanás — ma 30—40 éves — asszonyai relatíve magasan szakképzettek, a professzionális előrehaladás létrájának alacsonyabb fokain heszuksegszeruseg a hivatás es a szakképzettség társadalmi elismerésének szükségletével párosult. Legutóbbi kutatásaink szerint a legdinamikusabb, a tartalmas és kreativ munkát, s az ebbeli sikerélményeket leginkább igénylő nők csoportja a 21—29 éveseké, akiknek általában 3—6 éves korú kisgyermekeik vannak. Ambiciózusabbak, mint a hajadon, esetleg elvált, gyermektelen nők. akiket egészen mostanáig a reményteljes karrier-orientált típusnak tartottunk. Úgy tűnik tehát, hogy az 1957 és 1965 között született nők magabiztosak, határozottak, ambiciózusak és mélységesen elégedetlenek jelenlegi munkakörülményeikkel. Feltehetően ők azok, akik a munkaido-módositást kezdeményezik (főleg a rövidített munkaidőét). S ennek már az eredményei is megvannak, de paradox módon nem ott, ahol pl. a fejlődni, s a társadalmi és az egyéni érdekek összehangolásához vezetnek majd. Ezek teszik lehetővé a választást s az alternatív életpályák kialakítását, amivel persze, nemcsak a nők, hanem az egész populáció életének minősége javul. — Milyen feltételek mellett valósulhat ez meg? — Az új foglalkoztatottsági formák bevezetése a rugalmas adminisztratív intézkedéseken kívül a reálbérek növekedésének gyorsabb ütemét is feltételezi. Ezt elsősorban és kizárólag az egyéni teljesítménytől kell függővé tenni, nem pedig egyes ágazatok (kohászat, energetika) jelenleg már valóban indokolatlan előtérbe helyezésétől. A helyzetet nehezíti, hogy a nők foglalkoztatottsága, munkavállalása egzisztenciális szükséglet. Annak ellenére, hogy hátrányban vagyunk az iparilag fejlett országokkal szemben, kedvező távlatai vannak a nők optimális foglalkoztatottságának. A nyugati országok fejlődése azt mutatja, hogy a teljes foglalkoztatottság társadalmát akarják kialakítani, melyben többen dolgoznak, mint most. de kevesebbet (rövidebb a munkaidő). Az ilyen új modellek azonban csak akkor érvényesülhetnek, ha az egyéni értékrendszerek és szükségletek időben egybeesnek a gazdasági szükségszerűségekkel. És éppen ez a helyzet áll fenn majd nálunk is, ha a gazdaság alapvető átalakítása lehetővé teszi az új foglalkoztatási modelleket. Hogy mindezt elérjük, a munkahelyen (és nem csak ott) először is segítenünk kell a szélsőségesen megterhelt csoportokon: a kisgyermekes és terhes anyákon, a nyugdíjkorhatár előtt álló megtört egészségű dolgozókon, az igényes, a veszélyeztetett és lelkileg megterhelő munkabeosztásúakon. Elsősorban azzal, hogy lehetővé tesszük számukra a rövidített munkaidőt, és megoldjuk, illetve megelőzzük az ezzel felmerülő egzisztenciális nehézségeiket. Fotó: archív FRIEDRICH MAGDA Oö 10
