Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-11 / 16. szám
» Négyszemközt ..Csak egy kis szeretet, megértés után vágyom" jeligére „Akaratlanul is tollat kellett kellett ragadnom a Négyszemközt tHol az öröm» jeligére irt válasza elolvasása után. Nem ezt várták öntől, és mi idős szülők sem ezt várjuk. Könnyű azt mondani, roszszul nevették. Csak hát a gyermeket nem egyedül a szülő neveli, hanem a környezet, a társadalom is. Hol van a szülő iránti tisztelet, szeretet??? Amint a gyermek elkerül a háztól, körülveszik a jó barátok, barátnők, aztán megházasodik. A házastárs már nem akar, és nem is tud osztozni a szeretetben. Csak ő létezik ezután, az anyát (anyóst) már nem szabad szeretni, ha szívét-lelkét kiteszi a gyermekéért, akkor se. Egyszerűen nincs rá idő. Még a saját anyját itt-ott meglátogatja a menyecske, de a férje szüleinek szeretete már nagy teher a számára. Az jó volt, hogy diplomás férjet kapott, hogy a háztartásban mindenes a fiam. főz, mos, ellátja a gyereket de ha a férj szülei szeretnék egy-két napra meglátogatni őket az már teher. Jaj, jön az anyósom! Vagy hogy nálunk töltenék a nyarat az már teljesen lehetetlen. Miért? Kedves Katalin! Kérem, foglalkozzon többet az öregekkel, és tanítsa a fiatalokat. Hogy a menyecskék ne féltsék férjüket az édesanyjuktól. A feleség is másként szeret meg az édesanya is. Az édesanya szeretné Í gyakrabban látni az unokáit. Az én sorsom is hasonló az említett levélíróéhoz Féltő szeretettel felneveltem a két fiamat. Az egyik állatorvos, a másik gépészmérnök. Még a főiskolát sem fejezték be, már megnősültek. Kértük a fiatalokat, hogy legalább az iskolát fejezzék be, de hiába. Az egyiknél mindjárt a diplomaosztás után megszületett a baba. Aztán mindkettőnél még egy év katonaság következett. Akkoriban sokat leveleztünk. A menyecskék is el-eljöttek hozzánk. Az egyik Prágában lakik, a másik Plzenben. Míg az unokák kicsik voltak, negyedévenként utaztunk hozzájuk. Kéthetenként küldtük a csomagokat. Kértük, jöjjenek hozzánk közelebb lakni, mi már öregek vagyunk, nem bírjuk az utazgatást. De a menyecskéknek nem tetszik ez a vidék. Az ismerőseink azt mondják, nagyon is tisztáknak, jóknak neveltük a fiainkat, most aztán jó rabszolgák váltak belőlük. Itt-ott még telefonálnak, de már nem írnak, nincs idő. Vágyódnak haza, de ha békességet akarnak a családjukban, nem jöhetnek. Mindketten messze idegenben maradtak. Adjuk el a családi házat, költözzünk fel utánuk Prágába? Kolduljuk a szeretetüket ??? Erről írjon kedves Katalin, hogy megfagyott a világ, a szeretet elköltő-' zött az emberek szívéből! Sok idős szülő kesereg hasonlóképpen. Valóban eNesztettem a fiaimat ? Nekem már nem szabad aggódnom értük, nem szabad őket szeretnem ? Mindent megadtam, és megadok nekik, mégsem keresnek vagy nem kereshetnek ? Miért nem akar-Választás, vagy illúzió jak a nyarat nálunk tölteni? Mi az oka, hogy idős korunkra elhagynak bennünket? Miért nem szabad az unokáimat szeretnem?” Kedves Édesanya! Sajnos, valóban sok idős szülő kesereg hasonlóképpen. A mai fiúk élete más, mint szüleiké — volt —, és így nehéz a kétfajta élet között természetes erő által — és nem mesterségesen vagy erőszakoltan — élő kapcsolatot tartani. A másik gond valóban az idő, amely miatt felgyorsult tempójú világunkban nagyon sokan állandó zavarban vagyunk. Persze, ami számunkra nagyon fontos, arra azért általában jut időnk. Hogy az ön fiainak miért nem jut idejük szüleikre, ezt én csak találgathatom. De könnyen el tudom képzelni, hogy a lényegre tapint, amikor a háttérben a menyecskék erős befolyását sejti. Hogy miért nem állnak erősebb lábon az ön fiai, miért nem vállaják határozottabban szüleiket, otthonukat származásukat. Talán gyengíti a helyzetüket, hogy idegenben vannak, hogy ők azok, akik nem otthon vannak. És valóban szerepet játszhat a kialakult helyzetben az is, hogy házastársuknál ők a jobbak, a nemesebb, a finom lelkűek, akiktől távol áll az erőszak, s inkább engednek, csakhogy minél inkább az óhajtott béke, harmónia és szeretet legyen körülöttük. Persze, ha igy gondolkodnak, akkor rossz módszert választottak. Az önző. az erőszakos vagy durva lelkű embernek minél inkább engedünk, annál többet követel t&ünk. Végül már magunk sem ismerünk magunkra, a vágyainkra, az elképzeléseinkre. az eszméinkre, amelyek által valamikor irányíttatni képzeltük vagy akartuk magunkat. Abban a legmesszebbmenőkig egyetértek önnel, hogy a társunk iránti szeretet nem azonos a szülök iránt érzettekkel, azazhogy az egyik nem zárja ki a másikat. Éppen ellenkezőleg gondolom: aki nagyon tudja szeretni az édesanyját és az édesapját, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a társát is szeretni fogja. Sajnos, sokunk — részben a kellő intelligencia hiánya miatt, részben a környezet hatására vagy egyebekért — lelkében nem szabad. Saját képzelt érdekéért — de inkább kényelméért — feladja, vagy meg se kísérli kialakítani személyiségének, életvitelének függetlenségét, játszmákba bonyolódik, ahol zsarolható lesz. Éppen erről a függési viszonyról, ennek a társkapcsolatban való kialakulásáról szól pszichológusunk írása a szomszédos hasábokon. Ajánlom az ön figyelmébe is. amint a fiaiéba, illetve, menyeiébe. Talán ilyesmiről kellene egy kicsit elbeszélgetniük, ha egyszét mégis meglátogatják egymást Életünkben gyakran előfordul, hogy olyan helyzetekkel találkozunk. amikor két dolog közül kell választanunk, de hogy melyik a helyes, azt csak sejthetjük, pontosan nem tudjuk, sőt abban sem vagyunk biztosak, hogy a két lehetőség közül az egyik tényleg helyes-e. Mit teszünk ilyenkor? Valószínű hogy próba-szerencse alapon kiválasztjuk az egyiket, ahelyett, hogy magát a választást kérdőjeleznénk meg. A következő történet a fent vázolt gondolatmenetet próbálja szemléltetni, és egy kicsit betekintést nyerhetünk a női lelki világ rejtelmeibe. Artur király egyik lovagja vidáman lovagolt hazafelé a solymászatról. Útközben találkozott egy szűzzel, akit megerőszakolt. Ez a bűn. ami nagy felháborodást keltett, majdnem az életébe került, de mivel a királynő és udvarhölgyei meg akarták kímélni a lovag életét, a király a döntést a királynő kezébe adta. A királynő azt mondta a lovagnak, hogy egy feltétellel meghagyja az életét, mégpedig. ha válaszol arra a kérdésre, hogy mi az, amire a legtöbb asz szony vágyik ? Egy évet és egy napot adott neki. hogy megtalálja a megfelelő választ. Egy év és egy nap után kellett a lovagnak viszszatémie a kastélyba. Vállalta a feladatot mivel különben a halálos ítélettel kellett volna szembenéznie. Elérkezett az utolsó nap. és a lovag már a kastély felé vezető úton járt, de még mindig nem tudta a választ. Ekkor egy öregasszonyt pillantott meg, aki olyan csúf boszorka volt, amilyet csak képzeletünk tud festeni, és aki ezekkel a prófétai szavakkal üdvözölte a lovagot: „Nemes lovag, itt nem vezet út". Majd meghallván a lovag panaszát, elmondta, hogy ő tudja a választ a kérdésre, és el is árulja, ha a lovag megesküszik rá, hogy teljesíti amit kér tőle. A lovagnak ismét választania kellett (lefejezik, vagy teljesíti a banya kívánságát bármi legyen is az). Természetesen a második lehetőséget választotta, és igy megtudta a titkot: „A legtöbb asszony arra vágyik, hogy korlátlan hatalma legyen férje fölött irányítsa és kormányozza őt. és bfrja szerelmét." A válasz teljesen kielégítette az udvarbéli hölgyeket de a boszorkány, a maga részéről eleget tévén az alkunak, követelte, hogy a lovag vegye feleségül. Elérkezett a nász éjjele, és a lovag kétségbeesve feküdt felesége oldalán, nem tudván legyőzni a banya rondasága miatt érzett undorát. Végül a boszorka ismét két lehetőséget ajánlott fel a lovagnak: vagy elfogadja őt olyan csúnyának amilyen, és akkor hűséges és alázatos hitvese lesz egész életén át vagy gyönyörű, fiatal szűzlánnyá változik, de akkor soha nem lesz hű hozzá. A lovag hosszú ideig mérlegelte a lehetőségeket, végül egyiket sem választotta, hanem viszszautasította a választást. A történet tetőpontja egyetlen sor, amely így szól: „A kettő közül egyiket sem választom." A banya ebben a pillanatban gyönyörű szűzlánnyá változott, és ő lett a leghűségesebb és legengedelmesebb feleség. A lovagot (férfit) a nők — legyenek azok ártatlan szüzek, királynők, boszorkányok vagy szajhák — minden alakban a hatalmukban tartják, egészen addig, amíg elfogadja, hogy választania kell a sorsát, amig meg nem kérdőjelezi a választást magát. Ameddig az ilyen nők képesek lesznek arra. hogy a választás soha nem múló illúziójával kettős kötésben tartsák a férfiakat (és természetesen amíg a férfiak nem tudnak kiszabadulni ebből), addig maguk sem lesznek szabadok, mert fogva tartja őket a csúnyaság és a promiszkuitás lehetőségeinek illúziója, mint egymást kizáró választási lehetőségek. Az a felismerés, hogy tulajdonképpen nincs választás, egyet jelentene a kettős kötés természetének felismerésével. A kettős kötés lényeges eleme éppen az. hogy lehetetlenné tesz minden menekülési kísérletet, és ezzel elzárja azt a lehetőséget is, hogy a helyzetet kívülről lehessen nézni. Ebben a helyzetben az emberek éppen olyan csapdában vannak, mint az a vádlott, akitől a bíróságon azt kérdezték: „nem veri meg többé a feleségét? Válaszoljon igennel vagy nemmel!" Ha azt válaszolja. hogy egyik lehetőség sem elfogadható, mert még soha nem verte meg a feleségét akkor felelősségre vonják a bíróság megsértése miatt. De míg a vallató tudja, hogy tulajdonképpen egy piszkos trükköt használ, az életben ez a tudás és ez a szándék általában hiányzik. Ez a paradox helyzet mindkét résztvevőt gúzsba köti. Ezekben a helyzetekben az a közös, hogy belülről nem lehet megváltoztatni őket. csak az hozhat változást, ha a résztvevők kilépnek a keretek közül. Ahhoz viszont, hogy ki tudjon lépni, az egész kapcsolatot kívülről kell szemlélni, és megfelelő önismerettel kell rendelkezni, ami viszont a mai kapcsolatokban gyakran hiányzik. Dr. BORDÁS SÁNDOR cüLU o nő ii
