Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-04-11 / 16. szám

Tíz év és alig pár hónap választ el bennünket az ezredfordulótól, a 21. századtól, a harmadik évezredtől. Néhány évtizeddel ezelőtt a futurológusok (tehát nem asztrológusok, csillagjósok, hanem komoly jövőkutató szakemberek) erre és a következő évtizedre többek között azt „jövendölték" nekünk, hogy megoldódik a Föld atomenergiával való teljes ellátása, meglesz a rák elleni gyógyszerek széles skálája, lehetővé válik az öregedés lassítása, és az emberi élet átlag ötven évvel hosszabbodik, lehetővé válik a vírusos fertőzések biokémiai izolálása, a háztartásokban hétköznapi dolog lesz a számítógép; megoldódik a lakásgond, a közlekedés (pl. atommeghajtású személyautóval); megoldódnak a szolgáltatások; a nők — a háztartási gépek tökéletesítése folytán is — mentesülnek a házimunkától; megoldódik az emberiség élelmezése (húsz százalékban a tenger kincseinek felhasználásával, s folytatni lehetne a sort az előrejelzett „paradicsomi" állapotokat illetően.

Karnyújtásnyira az ezredfordulótól — a teljesség igénye nélkül — nézzük, hogy hol tartunk ma (s ebből talán egy futurológus szaktudása nélkül is következtethetünk az ezredfordulóig) a női egyenjogúsággal, a női jogokkal, a nőpolitikái törekvésekkel, vagy egyszerűen szólva: a nő társadalmi helyzetével, munkahelyi és családi gondjaival;

LYDIA WEINGERTNER. vállalatvezető (Ausztria):

— Ma a nők mindenütt nagyon sokat dolgoznak, s ezáltal veszítenek nőiességükből, lágyságukból és oly jellemző képességükből: megőrizni az otthon melegét. Azt hiszem a világ minden asszonya este csak fél szemmel nézi a televíziót, fél szemmel ellenőrzi a gyerek házi feladatát, egyik kezével férje ingét vasalja, a másikkal meg vacsorát főz. Gondtalan és csábos szépségek tényleg csak a divatlapok világában élnek . .. Természetesen vannak anyagilag rendkívül jól szituált nők is, de nem hinném, hogy kortárs

asszonyaink átlalános helyzetét az ő életük, sorsuk szerint általánosíthatnánk... A mai nő arcáról a mosolyt sok minden lehervasztja: az óriási megterhelés a munkahelyen, közben „szalad" a lakás stb.

— Mindezt úgy általánosságban mondja a mai nőkről, vagy ezt-azt a saját bőrén is tapasztalja?

— Állandóan és sokat dolgozom, sokat vagyok úton. Amikor a lányom kicsi volt, ha repülőgépet látott, azonnal kijelentette: ott repül a mama. Mindenki azt hitte, légikisaszszony vagyok. A barátaim is sokat élcelődnek velem, mondván, bőröndben élek, mert állandóan ki-berakom az utazótáskámat. A férjem viszont nagyon türelmes velem, megbecsüli a munkámat, életmódomat, a személyiségemet. Ha nem így lenne, bizonyára nem bírná elviselni.

— De hiszen Ön anyagi jólétben él, tulajdonképpen nem is kellene dolgoznia, otthon

maradhatna, a családnak szánhatná minden idejét.. .

— Ezt talán mégsem! Ha tudniillik az utcán felismerem a nőkön cégünk Panter márkajelzésű darabjait, vagy amikor a tv-bemondó a mi gyártmányunkban jelenik meg a képernyőn, nagyon boldog vagyok. Ha ezt valaki elvenné tőlem, az életem nagyon szürke, egyhangú lenne. A munka számomra narkotikum, szerencsére rendkívül hasznos narkotikum.

— Jó, jó, ez egy szép álláspont, de mi van a mosolyt lehervasztó dolgokkal?!

— Tudja, a mosolyra azért szükség van. A nőnek nem szabad elhagynia magát — mondja Lydia szinte önmagát győzködve —, kötelessége törődnie magával. Lényegében már kislánykorától arra kell nevelni, hogy törődjön külsejével. Egyfajta belső fegyelmet jelent, hogy mindig vonzó, friss és jól öltözött legyen. Ne essék tévedés: nem a legdrágább holmiba, de ízlésesen. Nagyon sok anyagilag jól szituált nőt ismerek, akik drága toalettekben, kiegészítőkben tobzódnak, mindent magukra aggatnak, de az összhatás egyenlő a nullával. Nálunk rengeteg képeslap van, amelyek tanácsot adnak, hogyan lehet olcsón öltözni, hogyan lehet változatossá tenni az alapruhatárat, hogyan újíthatók fel befektetés nélkül a régi darabok.

— Az utóbbi időben mi volt Önre nagy hatással?

— Mihail Gorbacsov szavai, aki szerint a nőt segíteni kell abban, hogy visszatérhessen a családba.

— Ön ezt hogy értette?

— Gondolom, ez nem olyan egyértelmű, mint azt sokan hinni szeretnék. Mert szerintem nem arról van szó, hogy a nő a konyhába térjen vissza, hanem hogy visszataláljon a családjához, a gyerekeihez, a férjéhez és önmagához. E téren pedig mindenütt a világon van mit tenni, mert ne higgye, hogy a mai nő problémáit bárhol a világon maradéktalanul megoldották volna! Az iparilag fejlett országokban talán egyszerűbb háztartást vezetni, viszont tekintetbe kell venni azt, hogy ott a nők sokkal nehezebben találnak munkát, úgyhogy aztán számukra a fentebb említett kérdésről tárgytalan a vita. Ha meg dolgoznak, akkor azt hiszem a gondjaink közösek.

OLGA VORONYINA, filozófus ((Szovjetunió): /

— Gondoljunk csak bele: miért van az. hogy sajtónkban a munka és a családi kötelezettségek összeegyeztetésének problematikája kizárólag a nők vonatkozásában vetődik fel? Pedig az otthon és a munkahely minden felnőtt — akár férfi, akár nő —

számára a két legfontosabb életközeg. Ennek megfelelően mindkét esetben azonos lehetőségekről kell beszélnünk.

Első pillantásra úgy tűnik, mintha a férfiakat egyáltalán nem érintené a szerepek összeegyeztetésének problémája, többségük számára legalábbis nem jelent különösebb nehézséget hogy amellett, hogy jól dolgozik — családfő is. De mit is jelent tulajdonképpen az absztrakt, statisztikai átlagférfi-átlagcsaládfő? A közfelfogás szerint, ha a férj nem iszik, hazaadja a'fizetését, be tud verni egy szöget a falba, „segít a feleségének" (vagyis ő cipeli haza a krumplit), néha sétál a gyerekekkel, vagy ellenőrzi a leckéjüket, virágot hoz, ha ünnep van, nem feledkezik meg saját és felesége családtagjainak születésnapjáról — akkor ö már maga az isten, akit imádni kell. De tényleg kimeríti ez a családapa fogalmát? Kívül marad ezen a lelki-erkölcsi és az érzelmi-intim kapcsolatok egész szférája. És a házi munka, a családtagok (köztük önmaga) ellátása miért jelenti a modem férfi számára csupán azt, hogy „segítek a feleségemnek"? Ez egyébként még ilyen minőségben is édeskevés, a háztartás vezetésére a nő átlagosan heti 40 órát fordít, a férfi ennek a harmadát. És hogy alakulhatott ki az a jelenség, amelyet a szociológusok „rejtett apanélküliségnek" neveznek, s ami azt jelenti, hogy az apa oly távol van gyerekeitől, mintha nem is létezne.

Kiemelnék néhány okot. A társadalmi tudatban még nagyon erősek azok a patriarchális elképzelések, hogy a család, az otthon, a gyereknevelés „a nő dolga". Az életszférák egykori éles elhatárolása szerint a nő a családdal foglalkozott, a férfi pedig a családon kívül dolgozva megteremtette a család anyagi biztonságát, védte, képviselte érdekeit a „nagyvilágban". Ma a társadalmi helyzet gyökeresen más: a dolgozóknak átlagosan 51 százalékát adó nők a termelésben a férfiakkal egyenrangúan dolgoznak. Az érdekeltség kölcsönös: sem a gazdaság nem tud meglenni egyelőre a női munkaerő nélkül, sem a nők a fizetés és a majdani nyugdíj nélkül (sőt, a gyerekes család nem tud

megélni a férj egyedüli keresetéből). A női munka a termelésben objektiv tény, amellyel nem lehet nem számolni. Éppen ezért, minden — a sajtóban manapság gyakori — eszmefuttatás arról, hogy „a nő rendeltetése az, hogy feleség, anya, háziasszony legyen", nem más, mint a patriarchális eszmék felélesztésére irányuló törekvés. Ez képmutatás, hiszen még az a nő is, aki tényleg csak feleség, anya, háziasszony szeretne lenne, kénytelen dolgozni, a társadalom pedig egyelőre nem képes öt mentesíteni ez alól a kényszer alól. Társadalmunkban a nők osztoznak a férfiakkal az anyagi és szellemi értékek termelőjének, s a családfenntartónak a szerepében. Az a túlterhelés, amitől a modern nő szenved, rendkívül károsan hat a családi kapcsolatokra, és megsínyli a házasság intézménye is.

ANTONIA AXELSON JOHNSON, a Johnson Gruppen svéd kereskedelmi-ipari egyesülés elnöke (Svédország):

— Amikor az emberek megtudják, hogy egy ilyen nagy, bonyolult és szerteágazó tevékenységet folytató vállalat élén nő áll, gyakran azzal az előítélettel reagálnak, hogy ha ez a nő irányítani tud egy ilyen „hajót", aligha lehet valami nőies karakter...

— Ismerős ez az érvelés. És azonnal ki is jelentem, hogy ez tökéletesen téves elképzelés. Hiszen a nö eredendően is szervező: a családban, ami maga is egy sajátos vállalkozás. Elég szilárd jellem ahhoz, hogy irányítani tudja a legbonyolultabb háztartást is, s van elég ereje ahhoz, hogy eközben megmaradjon nőnek. Ugyanakkor a nagy cégeket főleg férfiak irányítják. Ennek objektív okai vannak: nem ők, mi vagyunk azok, akik gyereket hordunk a szívünk alatt, gyereket szülünk, táplálunk és gondozunk. És éppen abban az életkorban, amikor a karrier alapjait kell lerakni. De ennél is jobban gátolnak bennünket a mesterséges akadályok. Sok országban

már a kisfiúk és kislányok képzése is különbözik, már az otthoni nevelés is eredendően a társadalomban betöltendő másodlagos szerepre orientálja a nőt.

— Az „egyenjogúság" egyes bajnokai úgy vélik: a nőnek úgymond, nehéz összeegyeztetnie családi és munkahelyi kötelezettségeit, kíméljük hát, törődjön csak az otthon gondjaival. Ebben persze van némi igazság, nem könnyű dolgozni, jó anyának, feleségnek lenni egyszerre ...

— A nehézségeket én is nagyon jól ismeamnssKSM