Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-03-28 / 14. szám

FÓRUM

Az élet szépsége

Amikor Galántán (Galanta) egy kiállításon megláttam három képét, annyit tudtam csak róla. hogy Füzék Erzsébetnek hívják. Nem is sejtettem, ki rejtőzködik e név mögött. Végül a járási népművelési központ dolgozója, Hosták Tibor segítségével megtudtam címét. Első találkozásunk eredménye egy önálló kiállítás megszervezése lett Nagyfödémesen (Veiké tJlány).

FOTÓ: NÉMETH TIBOR

A felsőszeli (Horné Saliby) Füzék Erzsébet, az egyszerű asszony, civil életében varrónő, feleség, édesanya és nagymama, aki a napi gondok egyhangúságát váltja fel hobbijainak művelésével. 1983 óta festeget komolyabban, s ebből alakult ki másik hobbija is.

Ml,

HATVAN

KÖRÜLIEK

Szemrehányást kaptam a napokban. Udvariasan, dicséretbe csomagolva, de mégis.

— Szeletem a történeteit, írónő — mondta valaki, aki véletlenül tudta meg. hog): velem akadt össze az útlevélre várakozók között a hivatal előszobájában. — Kedvesek, vidámak, néha meghatónk, de az az érzésem, hogy mégiscsak az élet kellemesebb oldalát mutatja be bennük.

Végigfutott gondolataimban, hogy hány keserű s megoldhatatlan problémáról írtam már, ami az idősebb korosztályt érinti, s erre föl is hívtam a figyelmét.

— No, igen — Jelelte —. igaz, de ezek

I

Viliam Pirchala festőművész felismerte benne a gyengéd nőiességet és a szép iránti érzékét, s ő javasolta, hogy foglalkozzon a csipkével. Sok tanulás és útkeresés után egy sajátos technikát kezdett alkalmazni: varrja a csipkét. Ennek a technikának a környéken még nincs más művelője, s eléggé ismeretlen is. Ezért arra kértem, avasson be művészete titkába.

— Munkám különlegessége, hogy géppel varrom a csipkét, s ezt többnyire vásznon végzem. Talán még annyit elmondhatnék, hogy egyedül készítem a rajzmintákat is, tehát kimondottan a saját fantáziám szüleményei az általam vászonra vetett alkotások.

Füzék Erzsébet állandóan tanul, tagja az amatőr képzőművészek körének Galántán, látogatja a továbbképző tanfolyamokat. Munkáiról Viliam Pirchala mellett másik oktatója. Milan Raska festőművész is elismerően nyilatkozott. Eddig több járási és kerületi kiállításon vett részt, s egy önálló kiállítása volt Galántán.

Nagyfödémesi kiállítása felett a nöszövetség helyi szervezete vállalt védnökséget, s a megnyitót a nyugdijasklub éneklőcsoportjának fellépése tette színesebbé. Ezen a kiállításon 22 varrott csipke és néhány tapiszéna került bemutatásra. Ezek a munkái a természet és az egyszerű ember iránti szeretetéröl vallanak.

Füzék Erzsébet csipkéit nézve olyan valamit érez az ember,, mint amikor a vidám dalokat éneklő vándorhegedűs, a pillanatok embere, hirtelen komoly művésszé nemesedik. Valamennyi munkáján a táj és az élet szépsége tükröződik. Nagy érzéke van a realista ábrázolásmódhoz, a közvetlen élmény kifejezéséhez.

Ő maga igy vall erről:

— Legszívesebben felsöszeli környékét és a járás tájait ábrázolom, hétköznapi csendéleteket örökítek meg. A szülőföld mindig a legerősebb ihletőmnek bizonyult.

Munkáit a közeljövőben a Galántai Városi Kulturális Központ kiállítótermében tekinthetik meg az érdeklődök.

SZ. MANCZAL ERZSÉBET

főleg családi jellegű problémák voltak. A mindennapi, a gyakorlati életben szerzett bosszantó, megalázó s fölháborító dolgokat soha nem teszi szóvá!

— Például? — érdeklődtem.

— Például, hogy bennünket, öregeket pátolygatnak, gondolok itt a nyugdíjasklubokra. ahol például nagyon jól érezheti magát az ember, ha van társasága, és a nemzeti bizottság gondoskodik arról is, hogy ott jutányosán rendes ebédhez jusson. Vagy itt vannak a kerek évfordulók, amelyeknek alkalmával ugyancsak szép kerek pénzösszeggel bélelt borítékot küld az öregeknek. No, de nem ezeket a dolgokat akarom f ölsorolni, hanem a fonákját.

— Csupa fid vagyok — mondtam várakozva.

— Hát vegyük csak a mozgólépcsőket! Nagy város vagyunk, a mozgólépcsőkre, aluljárókra nagy szükség van a forgalom miatt. Öreg. fájós lábaknak igazi jótétemény. mi több, egyenesen szükség, hogy

Az olvasó kérdez

A helyi szövetkezetben dolgozom csaknem annak a megalakulásától. Két év múlva elérem a nyugdíjkorhatárt, tehát mondhatom azt is, hogy egész életemet a mezön töltöttem; mikor milyen munka volt, azt végeztem. A ledolgozott éveim mindenkor beszámitódtak a nyugdíjhoz, amiből arra következtetek, hogy az évi szabadságra is teljes mértékben jogom lenne. Ez azonban nincs így, még mindig annyi szabadságot kapok, mint kezdetben; két hetet. A csoportvezetőnk, akihez ebben az ügyben fordultunk — mert ez nemcsak rám, hanem a munkatársaimra is vonatkozik —, azt mondta, nincs jogunk több szabadságra csak a két hétre, és azt is csak akkor vehetjük ki, ha nincs számunkra munka, vagyis télen. Ebbe mi nem tudunk belenyugodni. Valóban a csoportvezetőnek lenne igaza ? — kérdi

K. I. olvasónk.

Válaszol: Dr. Miroslava Chrenko jogász. a Szlovák Szocialista Köztársaság Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma szociális fejlesztési osztályának vezetője;

— Sajnos, még mindig akadnak olyan szövetkezetek, ahol a. dolgozóknak nem teszik lehetővé, hogy éljenek jogaikkal. Ha a dolgozók nem ismerik jogaikat, s erre a vezetőség nem figyelmezteti őket, nem is élhetnek velük, maguk látják kárát. Ebben az esetben is ez történt.

Az új szövetkezeti törvény értelmében már a szövetkezeti tagokra is vonatkozik a Munka Törvénykönyvbe foglalt összes jogszabály. Ebből következtetve a szövetkezeti tagoknak is ugyannem kell a lépcsőket járni, az viszi őket, sokuknak ereje sincs már a le föl járásra, de a sima úton még egészen jól eltotyog. Az üzemeltetésnél azonban csak a dolgozókat tartják szem előtt, mert munkaidő után. szombaton és vasárnap leáll a gépezet. Pedig ilyenkor is nyüzsögnek, azaz nyüzsögnének az emberek. Ilyenkor van a kölcsönös látogatások, kirándulások ideje. De persze leltei, hogy az illetékes úgy gondolkodik: a dolgozók többségének van autója, azt vegy e igénybe, az öregek, fájós lábúak pedig maradjanak otthon, nézzék a tévét, vugr egymást, az energiával takarékoskodni kell. Mintha csak az aktív dolgozók érdekeit tartanák szem előtt. Munkaidőben minden működik, utána mintha megszűnne az élet. Persze megemlíthetném, hogyha egy mozgólépcső elromlik, az ember — már aki megengedheti magának —. legalább Jé! évig ne is próbálkozzék abban a reményben, hogy’ már megjavították. Öregek, fájós térdűek azt az útvonalat

annyi éves szabadság van meghatározva, mint a más ágazatokban dolgozóknak. Ez az adott évben legkevesebb 3 naptári hét. Négy hét szabadságra annak a dolgozónak van joga, aki 18. életévének betöltése után ledolgozott legalább 15 évet, ebbe az időbe beszámitódnak a különböző pótidök is, mint például gyermekről való gondoskodás ideje, a tanulmányi idő stb.

A dolgozók pihenését (szabadságát) minden üzemben (így a mezőgazdaságban is) előre tervezik. A szabadságra tervezett munkaidő-kiesés nem zavarhatja meg az üzem termelési érdekeit. Összeállításában azonban figyelembe kell venni a dolgozók érdekeit. Ez a konkrét esetben azt jelenti, hogy a dolgozó nem vehet ki pl. aratás alatt szabadságot, ha ez idő alatt rá, mint munkaerőre föltétlenül szüksége van a szövetkezetnek. Megegyezés alapján azonban meghatározhatják, mikor van a dolgozónak föltétlenül szüksége szabadságra — ilyen például a külföldi nyaralás, a halaszthatatlan családi ügyek intézése stb. —, s ekkor ezt lehetővé kell tenni számára. A tervezett szabadságot a dolgozó az általa előre meghatározott időben veheti ki, ha azt előzőleg már a vezetőség jóváhagyta. A dolgozó érdekében ügyelni kell arra is, hogy az év folyamán legalább 1 naptári hetet egyfolytában merítsen ki szabadságából, hogy ez az idő a teljes pihenését szolgálhassa.

Ezek az általános tudnivalók, az olvasónak viszont azt ajánlom, panaszával forduljon a szövetkezet vezetőségéhez, illetve a döntőbizottság elnökéhez, akinek kötelessége felülvizsgálni az ügyet, és döntéséről megfelelően tájékoztatni nemcsak a dolgozót, hanem a szövetkezet személyzeti osztályát is, amelynek a Munka Törvénykönyve értelmében kell eljárni a dolgozók szabadságigényének kimutatásakor.-zsebikiktassák ki Ital-nyolc hónapra.

— Vagy említek még valamit, ami biztosan megemelte a cukromat! Nekünk, idősebbeknek kevés kivétellel van egy kis diabéteszünk, kinek gyöngébb, kinek komolyabb. De az sem tagadható, hogy ebben a korban, akár a gyerekek, mi is szívesen fogyasztunk nyalánkságokat. Nem mondom, a cukrászdákban néha négyféle sütemény közt is lehet válogatni, de a dia csokoládénk minősége bizony igen gyatra, az ember inkább lemond az „élvezetéről”. No. a napokban aztán megláttam egyik üzletünkben valami nagy on csábítót. Szép csomagolásban dia bonbonok voltak. Az ízléses dobozon a belső tartalom is ábrázolva volt ugyancsak ínycsiklandó módon. Kézbe fogain, forgatom, keresem az árát, de az nem volt föltüntetve, lévén import portéka. Aztán észrevettem, hogy a dobozok mellett ki van írva az ár: harmincöt korona. Lehel benne vagy tiz-tizenkét szem. Ez bizony nem nyugdíjasnak való

nő 6